Veszprém Megye Jó tanulója – Jó sportolója kitüntetést kaptak

balaton.vehir.hu Forrás: vpmegye.hu Fotó: Kovács Erika 2009. 12. 11. 16:04

A díjazottak teljes listájával.

A hagyományos év végi értékelés keretében ünnepélyes körülmények között adták át Veszprém megye legjobb sportolóinak járó díjakat, kitüntetéseket december 11-én, a megyeháza Szent István termében a megye és a város elöljárói, sportolók, edzők, sportvezetők sportújságírók és sportbarátok előtt.
-A fiatalok Magyarországon hetente mindössze két órát sportolnak. Ezért is értékelődött fel napjainkban a mozgás szerepe – utalt egy közelmúltbeli felmérésre köszöntőjében Stolár Mihály. A megyegyűlés bizottsági elnöke kiemelte a sport közösséget formáló, összetartó erejét, a gazdaságban betöltött kiemelkedő jelentőségét, Veszprém megyében a megyeszékhely és Pápa sportéletét.

Pál Krisztina Ramassetter Vince Általános Iskola, Sümeg
Tanulmányi átlag: kitűnő
Sportág: röplabda, III. korcsoport
Eredményei: Amatőr Röplabda – Magyar Bajnok
Röplabda Diákolimpia – IV. helyezés (Debrecen)
Testnevelő: Czipp Rózsa
Edző: Szabó Tamás

Lasztovicza Máté Tapolcai Általános Iskola, Tapolca
Tanulmányi átlag: kitűnő
Sportág: fiú párbajtőr, III. korcsoport
Eredményei: Fiú párbajtőr csapat – II. hely
Testnevelő: Hanzmann László

Bágyi Melinda Balla Róbert téri Általános Iskola, Pápa
Tanulmányi átlag: 4,6
Sportág: atlétika
Eredményei: 400 m síkfutás – II. hely
4x400 m síkfutás váltó – II. hely

Szencz Norbert Tapolcai Általános Iskola, Tapolca
Tanulmányi átlag: 4,91
Sportág: vívás – I-II. korcsoport
Eredményei: csapat I. hely; egyéni VIII. hely
Testnevelő: Kamondi Szilvia
Edző: Szalay Gyöngyi

Felker Adrienn Tapolcai Általános Iskola, Tapolca
Tanulmányi átlag: 4,93
Sportág: vívás – IV. korcsoport
Eredményei: országos egyéni VIII. hely
országos csapat I. hely
Testnevelő: Lakos Dezső

Májusi Réka Bródy Imre Gimnázium, Ajka
Tanulmányi átlag: 4,8
Sportág: röplabda – IV. korcsoport
Eredményei: Amatőr Diákolimpia OD csapat I. hely
Strandröplabda Diákolimpia OD csapat III. hely
Testnevelő: Juhász Ervin

Árvai Eszter Tapolcai Általános Iskola, Kazinczy F. Tagint.
Tanulmányi átlag: 4,9
Sportág: sakk – III. korcsoport
Eredményei: Megyei DO (egyéni) I. hely;
Országos DO (egyéni) II. hely;
Megyei DO (csapat) II. hely;
Országos DO (csapat) VI. hely
Testnevelő: Virág Károly

Németh Eszter Herendi Általános Iskola
Tanulmányi átlag: 4,9
Sportág: Taekwon-do – IV. korcsoport
Eredményei: Formagyakorlat 2-1. gup – I. hely
Küzdelem +47 kg serdülő – I. hely
Testnevelő: Szekeres Péter

Horváth Marcell Táncsics M. Szakközépiskola és Szakiskola, Veszprém
Tanulmányi átlag: 4,9
Sportág: tájékozódási futás
Eredményei: Rövidtáv I. helyezés
Normáltáv I. helyezés
Váltó IV. helyezés
Testnevelő: Orbán Zsolt

Kéri Vanessza Fekete-Vörösmarty Általános Iskola, Ajka
Tanulmányi átlag: 4,9
Sportág: gumiasztal – III. korcsoport
Eredményei: Országos Diákolimpia – I. hely
Testnevelő: Sulák Ágnes
Felkészítő tanárai: Pelikán Milán, Végh Balázs

Polgár Erik Fekete-Vörösmarty Általános Iskola, Ajka
Tanulmányi átlag: kitűnő
Sportág: atlétika – IV. korcsoport
Eredményei: Atlétika OD 4x100 m váltófutás – I. hely
Testnevelő és felkészítő tanár: Végh Balázs

Májusi Dóra Bródy Imre Gimnázium, Ajka
Tanulmányi átlag: kitűnő
Sportág: röplabda – IV. korcsoport
Eredményei: Amatőr DO OD csapat – I. hely
Strandröplabda DO OD csapat – III. hely
Testnevelő: Juhász Ervin

Gálfi Dalma Rebeka Radnóti M. Általános Iskola, Balatonfüred
Tanulmányi átlag: kitűnő
Sportág: Atlétika, tenisz – II. korcsoport
Eredményei: Atlétika egyéni összetett – I. hely
Tenisz, csapat – I. hely
Testnevelő: Gálfiné Szabó Ildikó, Gálfi Tamás

Kertész Réka Munkácsy Mihály Általános Iskola, Pápa
Tanulmányi átlag: kitűnő
Sportág: úszás, triatlon – III. korcsoport
Eredményei: Triatlon DO „B” kategória – I. hely
Úszás DO „A” kategória – IX. hely
Mezei futó DO – 35. hely
Testnevelő: Layné Árky Gyöngyi

Monostori Sára Tapolcai Általános Iskola, Tapolca
Tanulmányi átlag: kitűnő
Sportág: vívás – III. korcsoport
Eredményei: OD – I. hely
Testnevelő: Csank Péterné

Kanczler Ádám Bródy Imre Gimnázium, Ajka
Tanulmányi átlag: kitűnő
Sportág: floorball – VI. korcsoport
Eredményei: Nagypályás DO OD – I. hely
Testnevelő: Juhász Ervin

Liszi Márk Bem J. Általános Iskola Tagint., Pécsely
Tanulmányi átlag: kitűnő
Sportág: darts – I. korcsoport
Eredményei: DO OD Steel Szakág – egyéni I. hely
Testnevelő: Sebők Lajos

Kalácska Botond Tapolcai Általános Iskola, Tapolca
Tanulmányi átlag: kitűnő
Sportág: vívás – I-II. korcsoport
Eredményei: egyéni II. hely; csapat I. hely
Testnevelő: Kamondi Szilvia
Edző: Szalay Gyöngyi

Schmidt Klaudia Radnóti M. Általános Iskola, Balatonfüred
Tanulmányi átlag: kitűnő
Sportág: tenisz – II. korcsoport
Eredményei: DO OD Tenisz csapat – I. hely
Testnevelő: Gálfiné Szabó Ildikó

Pócz-Nagy Dániel ÁMK Endrődi Sándor Általános Iskola, Alsóörs
Tanulmányi átlag: 4,7
Sportág: kézilabda – IV. korcsoport
Eredményei: DO OD I. hely
Testnevelő: Hidasi Ferenc, Lipták Gyula

Valler Tímea Jendrassik-Venesz SZKI, Veszprém
Tanulmányi átlag: 4,57
Sportág: atlétika
Eredményei: DO OD 3000 m síkfutás – I. hely
Mezei DO OD – VI. hely
Testnevelő: Horváth Péter
Edző: Valler Ervin

Csák Dániel Batsányi János Gimnázium Tapolca
Tanulmányi átlag: 4,7
Sportág: Vívás, párbajtőr
Eredménye: Diákolimpia országos 2. hely
Testnevelő: Barcza Tibor
Edző: Szalay Gyöngyi

Országos Diákolimpián 1. helyen végzett veszprémi tanulók:

Kilián Dániel H. Botev Ált. Iskola mezei futás és 1.500 m síkfutás
Edző: : Németh Eszter
Testnevelő: Sári Kálmán

Loránd Lilla Vetési 400m síkfutás
Edző: Tóthné Stupián Anikó
Testnevelő: Imreh Lászlóné
Lilla jelenleg részt vesz a Magyar Diáksport Szövetség által összeállított, középiskolás sportolókra épülő delegációval a négy évente sorra kerülő Gimnáziádé sportversenyein, melyet december 7-13-ig az Arab-öböl menti Katar fővárosában Dohában rendeznek.
A díjat edzője Tóthné Stupián Anikó veszi át.

Valler Tímea Jendrassik-Venesz 3.000 m síkfutás
Edző: Valler Ervin
Testnevelő: Horváth Péter

Pálfy Brigitta Ipari SZKI 100 m gátfutás
Edző: Kungl József
Testnevelő: Fekete Géza

Szalai Benjamin Vetési G. 3.000m síkfutás
Edző: Tóthné Stupián Anikó
Testnevelő: Vesztergom János

Hudi Ákos Táncsics M. SZKI súlylökés és kalapácsvetés
Edző: Zentai Tibor
Testnevelő: Orbán Zsolt

Vetési Gimnázium V-VI.kcs leány svédváltófutás
Kontó Ivett, Kovács Regina, László Evelin, Loránd Lilla
Edző: Tóthné Stupián Anikó, Kungl József
Testnevelő: Szász Péter, Imreh Lászlóné

2. helyezettek:
Pásztor Bence H.Botev súlylökés
Edző: Zentai Tibor
Testnevelő: Sári Kálmán

Vetési A. Gimnázium V-VI. kcs-os fiú „B” kategóriás torna csapata
Schneider Ádám, Rencsevics Máté, Gabnai Sándor, Nemes Gergely, Szabolcsi Dávid, Takács János Kadosa
Testnevelő: Vesztergom János

Hudi Ákos Táncsics M. SZKI diszkoszvetés
Edző: Zentai Tibor
Testnevelő: Orbán Zsolt

Szalai Benjamin Vetési G. mezei futás
Edző: Tóthné Stupián Anikó
Testnevelő: Vesztergom János

3. helyezettek:

Schwéger Norbert Táncsics M. kalapácsvetés
Edző: Zentai Tibor
Testnevelő: Orbán Zsolt

Tóth Áron Dózsa György Ált. iskola mezei futás
Edző: Németh Eszter
Testnevelő: Ángyán László

Loránd Lilla Vetési 200m síkfutás
Edző: Tóthné Stupián Anikó
Testnevelő: Imreh Lászlóné

Szalai Benjamin Vetési G. 1.500m síkfutás
Edző: Tóthné Stupián Anikó
Testnevelő: Vesztergom János

Veszprém Megyei Jogú Város Diáksport Bizottság különdíját – 2008/09 tanév legeredményesebb diáksportolója címet:

Loránd Lilla a Vetési A. Gimn. tanulója kapta

Veszprém Megyei Jogú Város Diáksport Bizottság különdíját – az elmúlt évek diáksport eredményei alapján:

Hudi Ákos a Táncsics Mihály SZKI tanulója kapta

Eisenbeck István Veszprém Város diáksportjáért végzett önzetlen és kiemelkedő tevékenységének elismeréséül részesült kitüntetésben.

Diákolimpia Országos Döntőin I. helyezést értek el:

Radnóti Miklós Általános Iskola, Balatonfüred Atlétika egyéni - II. korcsoport
Gálfi Dalma Rebeka
Testnevelő tanár: Gálfiné Szabó Ildikó

Fekete-Vörösmarty Általános Iskola, Ajka 4x100 m váltófutás – IV. kcs. fiú csapata
A csapat tagjai: Koczor Patrik, Balogh Tamás, Ludvai Márk, Polgár Erik
Testnevelő tanár: Végh Balázs

Endrődi Sándor Általános Iskola, Alsóörs Kézilabda – IV. korcsoport fiú csapata
A csapat tagjai: Ujvári Bence, Rádai Patrik, Horvácki Márió, Pócz-Nagy Dániel, Horváth Dániel, Dalvári Alex, Vörös Krisztián, kun Attila, Márton Balázs, Palumbéli Máté, Zseli Dániel, Megyeri Péter

Felkészítő tanár: Hidasi Ferenc, Lipták Gyula

Endrődi Sándor Általános Iskola, Alsóörs Kis Iskolák Atlétika – Svédváltó
A csapat tagjai: Sebestyén Máté, Krápicz Mátyás, Márton Balázs, Vörös Krisztián
Felkészítő tanár: Lipták Gyula, Mészáros Károly, Hidasi Ferenc

Diákolimpia Országos Döntőin II. helyezést értek el:

Bánki Donát Szakképző Iskola, Ajka Atlétika – 3000 m síkfutás – VI. korcsoport
Tobak Tamara
Testnevelő tanár: Móricz Vilmos

Bródy Imre Gimnázium, Ajka Atlétika – diszkoszvetés – V. korcsoport
Kulics Máté
Felkészítő tanár: Juhász Ervin

Bercsényi M. Szakképző Iskola, Ajka Amatőr Kézilabda – V-VI. korcsoport
Fiú csapata
A csapat tagjai: Báder Balázs, Deák András, Gémesi Róbert, Kádár Balázs, Moldován Tamás, Mráz Róbert, Nagy László, Sikos Richárd,Sós Tibor, Spányik Milán, Takács Zsolt
Testnevelő tanár: Nagy Péter

Endrődi Sándor Általános Iskola, Alsóörs Kis Iskolák Atlétika Csapata

A csapat tagjai: Sebestyén Máté, Horváth Gergő, Krápicz Mátyás, Szabó Dávid, Vörös Krisztián, Horvácki Márió
Felkészítő tanár: Lipták Gyula, Mészáros Károly, Hidasi Ferenc

Illyés Gyula Általános és Zeneiskola, Tihany Kis Iskolák Atlétika
Baranyai Viktor
Testnevelő tanár: Cseh Tibor

Bródy Imre Gimnázium, Ajka Úszás „A” – IV. korcsoport – 100 m hát
Varga Márk
Felkészítő tanár: Juhász Ervin

Diákolimpia Országos Döntőin III. helyezést értek el:

Endrődi Sándor Általános Iskola, Alsóörs ÜCSB kislabdahajítás – III-IV. korcsoport
Fiú csapata
A csapat tagjai: Zseli Dániel, Dalvári Alex, Pethő Ákos, Márton Balázs, Hegyi Gergely
Felkészítő tanár: Hidasi Ferenc, Lipták Gyula

Ramasetter Vince Általános Iskola, Sümeg Röplabda – III. korcsoport fiú csapata
A csapat tagjai: Apáti Simon, Druzsin Richárd, Dörnyei Gergely, Illés Adrián, Stall Patrik, Halász Bence, Madár Máté
Testnevelő tanár: Kaposi Józsefné, Renczes Ákos, Diós Ferencné

Általános Iskola, Bakonynána Kis Iskolák Atlétika – 600 m síkfutás
Valler Rebeka
Testnevelő tanár: Valler Ervin

Általános Iskola, Bakonynána Kis Iskolák Atlétika – Svédváltó Leány csapata
A csapat tagjai: Tóth Martina, Kerner Erika, Valler Rebeka, Fürst Fruzsina
Testnevelő tanár: Bohon Gabriella

A megyei diákolimpiai versenyeken kialakult iskolák közötti megyei rangsor díjazására a Veszprém Megyei Sporthivatal és a Veszprém Megyei Diáksport Szövetség vándorkupát alapított.

A középiskolák rangsorában első a veszprémi Vetési Albert Gimnázium
Átvette: az iskola igazgatója Szarka László

Az országos középiskolák versenyében országos szinten:
2009-ben 5. helyen (120 ponttal) végzett a Veszprémi Vetési Albert Gimnázium (több mint ezer középiskola közül)

Veszprém város diáksportját segítő aktívák:

Bácskai Sándorné Báthory I. Isk. testnevelője
Molnárné Bácskai Rita Lovassy L. Gimnázium testnevelője
Papréti Emese H. Botev iskola testnevelője
Stiglic Edit NUSI referens
Szalai Tamás Simonyi Zs. testnevelője,
Szász Péter Vetési testnevelője
Tóthné Stupián Anikó VEDAC atlétika edző
Vesztergom János Vetési A. Gimnázium testnevelője

Könyvjutalomban részesült
A Báthory István általános iskola testnevelője: Zsebe Gábor
a VEDAC edzője: Németh Eszter
a VEDAC edzője: Zentai Tibor
a Táncsics M. SZKI testnevelője: Orbán Zsolt

A Szász Márton Iskola és EGYMI tanulói közül a következők értek el kiemelkedő eredményeket:

- Atlétikai Diákolimpia Országos Döntő (Zánka)
Bodó Róbert 400 m síkfutás I. hely
kislabda hajítás II. hely
4x400 m váltó II. hely

Felkészítő tanár: Kiss Katalin

- Nemzetközi Speciális Olimpiai Verseny (Szerbia)
Tomori Tamás asztalitenisz IV. hely

Felkészítő tanár: Kiss Katalin

- Országos Speciális Olimpiai Labdarúgó Verseny (Győr)
Női csapat II. hely
Csapattagok: Bodó Livia, Kolompár Krisztina, Kolompár Tünde

Felkészítő tanár: Radosné Imre Mária

A Balla Róbert téri Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és EGYMI tanulói közül az alábbiak értek el országos versenyeken helyezést:

Bogdán Sándor TANAK OD 1500 m síkfutás I. hely
TANAK OD 4x400 m váltó V. hely
Speciális Olimpia OB 1500 m síkfutás I. hely

Sztojka Alex TANAK OD 1500 m síkfutás II. hely

Horváth László TANAK OD 4x400 m váltó V. hely

Bogdán Csaba TANAK OD 4x400 m váltó V. hely
Speciális Olimpia OB 800 m síkfutás II. hely

Bágyi Zsuzsanna TANAK OD 1500 m síkfutás I. hely
TANAK OD 4x400 m váltó II. hely

Bágyi Melinda TANAK OD 400 m síkfutás II. hely
TANAK OD 4x400 m váltó II. hely

Horváth Enikő TANAK OD 800 m síkfutás II. hely

Suha Bernadett TANAK OD 4x400 m váltó II. hely

Kapkodd a lábad! Országos verseny, csapat VI. hely
A csapat tagjai: Bágyi Gábor, Bágyi Ibolya, Barabás Noémi, Erdélyi Richárd, Horváth Kristóf, Stumpf Krisztián, Stumpf Teréz, Sztojka Richárd, Vízkeleti Krisztofer

Felkészítő tanárok: Czoborné Kilián Ildikó (gyógypedagógus, testnevelő)
Szautner Mihály (gyógypedagógus, testnevelő

A Bartos Sándor Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény a következő tanulókat és felkészítő tanáraikat javasolta kitüntetésre a tanévben elért sporteredményeik alapján:

Mikheller Mónika kislabdahajítás országos II. hely
Felkészítő tanár: Csáktornyai Józsefné

Pusztai Kinga 4x400 m váltó országos II. hely
Felkészítő tanár: dr. Dobosné Mursa Éva

Gyurka Dávid magasugrás országos IV. hely
Felkészítő tanár: Szukics Tibor

A 2008-2009-. tanévi összesített pontversenyt és ezzel a vándorkupát a Balla Róbert Téri Általános Iskola nyerte meg.

Szabadidő, Diák és Tömegsport Alapítvány különdíját kapta:

Fekvenyomás:
Bácskai Márta Táncsics M. SZKI 90 kg-ban 1. helyezés
V. kcs abszolút 3. helyezés
Testnevelő: Orbán Zsolt

Tájfutás:
Horváth Marcell Táncsics M. két 1. helyezés
Testnevelő: Orbán Zsolt
Kocsispéter Kata Simonyi Zs. 1. helyezés
Testnevelőjük: Szalai Tamás
Sebők Petra Lovassy L. 2. helyezés
Testnevelő: Molnárné Bácskai Rita

Cselgáncs:
Horváth Levente Simonyi Zs. 2. helyezés
Testnevelő: Szalai Tamás
John Dávid Cholnoky J. 3. helyezeés
Testnevelő.Marcona Melinda

Petanque
Báthory I. Ált. Iskola II. kcs-os fiú csapata 1. helyezés
Kopasz Zoltán, Takács Hunor, Barbai Gábor
Edző: Zsebe Gábor

Ipari SZKI és Gimnázium fiú csapat 3. helyezés
Molnár Péter, Isó Márton, Tóth Dávid
Testnevelő: Engel Angyal Zsolt

Lövészet:
Tóth Kristóf Dózsa Gy. Ált. iskola egyéni és csapat 2. helyezett
Testnevelő: Csongrádiné Baksa Katalin

Taekwondoo:
Pátkai Gyöngyvér Lovassy L. Gimn. 1. helyezés
Testnevelő: Molnárné Bácskai Rita

Vívás:
Dózsa Gy. Általános Iskola IV. kcs-os fiú kard csapat: 1. helyezés
Árkovits András, Borscs András, Demény Márton

Dózsa Gy. Általános Iskola IV. kcs-os leány kard csapat: 2. helyezés
Lovas Réka, Árkovits Eszter, Simó Kinga

Dózsa Gy. Ált. Iskola: III. kcs-os kard csapat 3. helyezés
Nagy Richárd, Borscs András, Demény Márton

Edző: Kocsis Miklós

„Veszprém Megye Diáksportjáért”
Elismerésben részesül
A Városi Diáksport Bizottságok javaslatai alapján:

Pápai DSB részéről: Horváth Attila
Weöres Sándor Általános Iskola
Iskolaigazgató, testnevelő tanár

Veszprémi DSB részéről: Szalai Tamás
Simonyi Zsigmond Általános Iskola, Veszprém
Testnevelő tanár

Ajkai DSB részéről: Németh István
Simon István ÁMK, Ajkarendek
Testnevelő tanár

Sümeg DSB részéről: ifj. Németh Zoltán
sportreferens

Balatonalmádi DSB részéről: Ferenczy Gábor
Endrődi Sándor Általános Iskola, Alsóörs
Testnevelő tanár

Várpalotai DSB részéről: Juhosné Vavró Zsuzsanna
Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola, Várpalota
testnevelő

Zirci DSB részéről: Lajkó Tibor
Reguly A. Általános Iskola, Zirc
Testnevelő tanár

Tapolcai DSB részéről: Eitner József
Révfülöpi Általános Iskola
Testnevelő tanár

Balatonfüredi DSB részéről: Sebők Lajos
Bem J. Általános Iskola Tagintézménye, Pécsely

Veszprém Megye Jó tanulója – Jó sportolója kitüntetést kapott:

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!