Balaton-átúszás - Idén a táv felét is lehet teljesíteni

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2020. 07. 08. 15:36

2020. július 8., szerda (MTI) - Újítással készülnek a szervezők az augusztus 1-jei 38. Lidl Balaton-átúszásra, melyen idén a klasszikus 5200 méteres táv felét is lehet teljesíteni.

 A szervező Aranyhíd Balatonátúszó Sport Kft. szerdai közleményéből kiderül, hogy mivel a koronavírus-járvány miatt hosszú időre bezártak az uszodák, nem lehetett igazán készülni a megmérettetésre, ezért döntöttek úgy, hogy azoknak, akik nem érzik magukat kellőképpen edzettnek, vagy akiknek mindig is soknak tűnt az 5200 méter, kiírják a Lidl Balaton-átúszás féltávú próbáját. Ennek mezőnye a célból, a balatonboglári Platán standról indul, a résztvevők beúsznak 1300 métert, majd visszafordulnak és azonos pályán érnek célba a Révfülöpről átúszókkal.

    Az úszók biztonságára a mintegy 130 vitorlásból, 7 kishajóból és 4 motorcsónakból álló úszófolyosó mellett a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szakemberei ügyelnek.
    Az augusztus 1-jén sorra kerülő átúszás mindkét távjára az előzetes jelentkezés július 15-én indul.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!