A Balaton összeköt

balaton.vehir.hu Forrás: Bánki Károly 2014. 11. 22. 10:28

Sokféleképpen és több fajta eszközzel fejezhetjük ki kötődésünket a Magyar tenger iránt, de abban egyetérthetünk, hogy mindannyian ízig-vérig Balaton Rajongók vagyunk.

Ez a korra, nemre, politikai és egyéb hovatartozásra tekintet nélkül elfogadható minimális konszenzus hozta létre a civil kurázsit a nyilvánosság erejének bevonásával felélesztő, a helyi értékek elismeréséért síkra szálló Balaton Rajongó mozgalmat, aminek immáron kézzelfogható megnyilvánulásai vannak.

Siófokon

Az I. Balaton Rajongó találkozóra az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án került sor Balatonfenyvesen, majd októberben Siófokon gyűltek össze a tó szerelmesei könyvbemutatóval is fűszerezett kulturális eseményen, ahol Bihari Puhl Levente festőművész, alias Levy útjára indította az óriás Balaton táblát, a Balaton rajongók szimbolikus tablóját.

A Tó körüli road-show keretében a 275 x 85 cm-es óriás festményre egy-egy helyi művész ráfesti az adott település jellegzetességét, nevezetességét, így demonstrálva a balatoni emberek összetartozását.

Balatonszemesen

A festmény különlegessége, hogy a közepéből kivágott Balaton formában pózolva bárki az alkotás részévé válhat, továbbá a mobil installációként is funkcionáló alkotást bárhová helyezve a Balatonban láthatunk bármilyen hátteret.

Kérjük, hogy az Önök településére szervezett események közül az arra érdemeseket a Balaton Rajongó égisze alatt szíveskedjenek megtartani, pl. a november 22-23-i hétvégén a Balatonmáriafürdőre megálmodott Balaton Rajongó hétvége mintájára.

A közös siker érdekében a Balaton Rajongó Mozgalom ingyenesen biztosítja a 20.000 taggal rendelkező Balaton Rajongó és a Balatoni értékmentés facebook oldalakon, továbbá a Balatoni Hírekben (www.balatonihirek.hu), valamint partnerhálózatán keresztül a rendezvények intenzív beharangozását.
 

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!