Balaton: Idén is vízre bocsátják az Úszó Erődöt

balaton.vehir.hu Forrás: honvedelem.hu/Nyulas Szabolcs Fotó: honvedelem.hu/Archív 2014. 06. 15. 09:27

Elindult a regisztráció az idei Balaton-átúszásra, amelyet a tervek szerint július 5-én tartanak Révfülöp és Balatonboglár között. A katonák 13. alkalommal alakítják meg az „Úszó Erődöt”, és kelnek át az északi partról a délire, az összesen 5,2 kilométeres táv teljesítésével – mondta a honvedelem.hu kérdésére dr. Eleki Zoltán alezredes.

Az MH Kiképzési és Doktrinális Központ kiemelt testnevelő főtisztje elmondta: az úszók mellett idén is várják az MH 5. Bocskai István Lövészdandár könnyűbúvárait, akik a víz alatt úszva kelnek át a tavon. Emellett újdonság lesz az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, valamint az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred közötti verseny, melynek keretében nehézbúváraik gyalogolnak át a tó medrén sétálva.

A katonák, honvédségi közalkalmazottak, és a Honvédelmi Minisztérium kormánytisztviselői, valamint közvetlen hozzátartozói ingyenesen, nevezési díj megfizetése nélkül vehetnek részt a próbán, ha június 15-e és 30-a között regisztrálják magukat a www.hososz.hu honlapon található nevezési lappal, amelyet el kell küldeni az uszoerod@hm.gov.hu címre. A főtiszt hangsúlyozta, hogy ezek után már nem kell regisztrálniuk magukat a jelentkezőknek a Balaton-átúszás honlapján!

Eleki Zoltán szerint az 5,2 kilométeres táv teljesíthető, de érdemes időt szánni a felkészülésre, amelyre 4-6 hetet ajánlott szánni heti 2-3 edzéssel. A próba napján 25-30 méterenként kishajók biztosítják az úszófolyosót, úgyhogy senki nem lesz veszélyben, ha véletlen elfogy az ereje – tette hozzá.

A szakember ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy nagyon ajánlott úszószemüveget és füldugót használni, még akkor is, ha egyébként nincs rá szükség. Két-három óra alatt ugyanis a víz kiáztatja a szemet védő váladékot és a fület védő zsírt, így a szabad vízben jelenlévő mikroorganizmusok fertőzéseket, gyulladást okozhatnak. Arra is figyelni kell, hogy könnyű, kényelmes, úszásra tervezett holmit vegyenek fel a jelentkezők, ami nem szívja tele magát vízzel, illetve nem fékez az úszásban!

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!