Hétfőtől ismét Balatoni Nyár az M1-en és a Duna Worldön

balaton.vehir.hu Forrás: MTI Fotó: MTI Fotó: Bruzák Noémi 2014. 06. 10. 20:09

Június 16-tól, hétfőtől ismét látható az M1 és a Duna World közszolgálati tévécsatornán a Balatoni Nyár című, Révfülöpről jelentkező műsor - hangzott el a Magyar Televízió Zrt. (MTV) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

"Az immár negyedik éve jelentkező Balatoni Nyár betölti azt a szerepet, amit szántunk neki - mondta Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója. Hozzátette, szakemberek szerint a műsor jelentős szerepet játszott abban, hogy az elmúlt három-négy évben fellendült a Balaton környéki turizmus.

Osvárt Andrea (b) Harsányi Levente (b2), Rátonyi Kriszta (b3), Varga Edit (b4), Kautzky Armand (b5), Novodomszky Éva (j4), Tóth Tamás (j3) Huszárik Kata (j2) és Bősze Ádám (j1), a Balatoni Nyár című produkció műsorvezetői az M1 és a Duna World közszolgálati tévécsatornán június 16-ától Révfülöpről jelentkező műsor sajtótájékoztatóján az MTVA Kunigunda útjai székházában 2014. június 10-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Kitért arra, hogy a Balatoni Nyár a jól bevált módszerekkel és helyszínen fog készülni. Idén kilenc műsorvezető lesz látható, négy új (Osvárt Andrea, Huszárik Kata, Varga Edit, Bősze Ádám), és öt régi (Novodomszky Éva, Rátonyi Kriszta, Tóth Tamás, Kautzky Armand és Harsányi Levente).
Medveczky Balázs, az MTV vezérigazgatója közölte, hogy a közmédia saját gyártású műsora augusztus 17-ig lesz látható.
Fábián Barna felelős szerkesztő arról beszélt, hogy a Balatoni Nyár új műsorvezetőkkel és állandó rovatokkal bővül, bemutatja a balatoni régió eseményeit, emellett szervesen kapcsolódik a labdarúgó-világbajnoksághoz, valamint a vízilabda Európa-bajnoksághoz.
"Kilenc új állandó rovat lesz a kilenc hét alatt. Révfülöp a központ, de az ország egész területére kitekintünk az érdekes eseményekre, emellett a külhoni stúdiók ajánlatát is használjuk" - mondta a felelős szerkesztő.
Lesz gazdarovat, három rovat is foglalkozik a foci vb-vel (lesz például drukkerkocsma véleményekkel, tippekkel), teret szentelnek a gasztronómiának, a nyereményjátékoknak, lesz infoblokk, múltbeli visszatekintő, Balaton-parti települések bemutatkozása, híres emberek balatoni élménybeszámolói, valamint horgászmaraton. Utóbbi egy éjjel-nappali horgászverseny lesz a révfülöpi móló mellett.
A Balatoni Nyárnak saját Facebook-oldala van, lehet majd chatelni a műsorvezetőkkel, az adásokat a Duna World délután teljes egészében megismétli.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!