Beszakadt a Balaton jege két terepjáró alatt
| balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2012. 02. 07. 15:50 |
Tart a műszaki mentés a balatonakarattyai strandnál, ahol hétfő este beszakadt a jég két terepjáró alatt -
- az egyik járművet kedden délre sikerült partra vontatni - közölte Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az MTI-vel.
A balatonalmádi rendőrkapitányság korábban azt közölte, hogy két Hummer terepjáróval fiatalok mentek a Balaton jegére, időközben azonban kiderült, hogy az autókban hét, negyven év körüli ember ült.
A kapitányság hivatalvezetője, Váradi Piroska elmondta, hogy a járművekben tartózkodóknak sikerült partra evickélniük, majd a balatonalmádi rendőrkapitányság munkatársai szállították őket meleg helyre. A terepjárókat egy balatonfűzfői vállalkozó speciális eszközökkel vontatja a partra.
Az autókat vezető két ember ellen jégen tartózkodás szabályainak megszegése miatt szabálysértési eljárás indul. Egyrészt járművel mentek a jégre, másrészt sötétben tették azt.
A vízirendészeti rendőrkapitányság vezetőjének tájékoztatása szerint az eset hétfő este 19 óra körül, vagyis sötétben történt. A parttól 30 méterre 10-15 centiméteres jég szakadt be a két terepjáró alatt, s a járművek 80-100 centiméteres vízbe merültek.
| Vissza az elejére | Hozzászólások (0) |
Megosztás
A rovat további cikkei
- Balaton7… több mint egy hét (programajánló)
- Pünkösdi eljegyzés Badacsonyban
- VI.Balaton Regatta amatőr vitorlásverseny-sorozat 1-2. futam Badacsony
- Hajózzunk a Balatonon! - Balaton 7 programsorozat
- Megjelentek a szokásos tavaszi halelhullás első tetemei a Balaton felszínén
- Ismét kotorni kell a balatoni kikötőket, strandokat, de gond van a zagyelhelyezéssel
- Björk hangszálproblémája miatt a Balaton Soundot is lemondta
- Bio és ökopiacok a Balatonnál
- Új balatoni turizmusfejlesztési stratégia elkészítését kezdeményezte az MT Zrt.
- Nyári munkalehetőség, legyél te is vízimentő!


