Együtt táboroznak a horvát és magyar hátrányos helyzetű fiatalok

balaton.vehir.hu Forrás: pecsistop.hu/MTI 2010. 09. 07. 16:02

Egy uniós program részeként halmozottan hátrányos helyzetű, pályaválasztás előtt álló horvát és magyar fiatalok táboroznak péntekig Balatonfenyv

-Melynek során segítséget kapnak a munkaerő-piaci elhelyezkedéshez, a képzésükben résztvevő tanárok pedig tapasztalatokat cserélnek egymással.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

Kis Pál Istvánné táborvezető a kedden megkezdett, szakemberek által irányított műhelyfoglalkozások bemutatóján tájékoztatta arról a sajtót, hogy a Dél-Dunántúli Régióban hagyományosnak tekinthető program idén először terjeszkedett túl a határon az IPA "Tanulás és munka" magyar-horvát határ menti együttműködési projekt részeként.

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló, 200 ezer eurós költségvetésű, egyéves program keretében a két határ menti régióból érkezett, 36 halmozottan hátrányos helyzetű, 16-26 év közötti fiatal vehet részt a táborozáson. Őket az illetékes területi gyermekvédelmi intézmények delegálták.

A program önismereti és csapatépítő tréningekkel kezdődött. A későbbiek során népszerű szakmákat mutatnak be fodrász, kozmetikus, masszőr, műkörmös, dekoratőr és kovács mesterek, és ízelítőt kapnak a táborozók a dísztárgykészítésből is. A táborozás ideje alatt a területi gyermekvédelmi intézmények, valamint a horvát munkaügyi központok vezetői tapasztalatokat cserélnek, vizsgálva az oktatási és egyéb intézmények közötti együttműködési lehetőségeket is.

A projekt részeként, a későbbiekben összehasonlító helyzetelemzés készül a két ország érintett területeinek munkaerő-piaci helyzetéről, a pályakezdő fiatalok elhelyezkedési esélyeiről, a pályaválasztás rendszereiről és módszereiről, továbbá jövő tavaszig pályaválasztási kiállításokat nyitnak, és cserediákprogramot szerveznek.

Vissza az elejére Hozzászólások (0)
A balaton.vehir.hu saját cikkei szabadon átvehetők a forrás (balaton.vehir.hu) megjelölésével, interneten a cikkre mutató link elhelyezésével.
Név:
Hozzászólás:
Írja be a képen látható számsort: