Hétszázötven éves a szigligeti vár

balaton.vehir.hu Fotó: Kovács Erika 2010. 04. 06. 15:52

Ezt a jeles születésnapot több napig tartó vigadalommal, szezonnyitó programokkal köszöntötték a várban és a településen.

-A szigligeti önkormányzat számára rendkívül fontos, hogy az őseinktől örökölt értékeinket megőrizzük gyermekeink, unokáink számára. Ennek a törekvésnek egyik fontos része, hogy tudatosítsuk mindenkiben, a szigligeti vár része a nemzet történelmének. Ez a vár szimbóluma lehet az ország folyamatos megújulásának. Négy évszázadig folyamatosan épült, megújult, és a végvárrendszer egyik fontos bástyájává vált. Támasza volt az országnak – emlékezetett a vár múltjára Balassa Balázs polgármester.

-Zala vármegye várait bemutató kötet ékessége lesz a szigligeti, mely korábban Zala megyéhez tartozott – beszélt a kiadás előtt álló albumból Manninger Jenő, Zala megye elnöke. Lasztovicza Jenő szerint összefogással, hittel, önbecsüléssel kijuthat az ország a jelenlegi gödörből, miként azt kilátástalannak tűnő helyzetben elődeink is sokszor megtették. Így történt ez a szigligeti vár folyamatos felújításakor is – tette hozzá a Veszprém megyei közgyűlés elnöke.

Csiszár Jenő televízió és rádiós műsorvezető, szigligeti várkapitány egyebek mellett kiemelte a vár szerepét a térség idegenforgalmában.

A köszöntők után a két elnök ünnepélyes körülmények között felhúzta a vár fokára a vármegyék zászlait, majd zászlóforgatók, gólyalábasok, hagyományőrzők csalogattak szép számmal látogatókat a történelmi falak közé. Nagy érdeklődés kísérte az apródavatást, a csatacsillag hajító versenyt, solymászbemutatót, a bábszínházi mesejátékokat, Varga Miklós, a Tapolcai Musical Színpad, az Ajkai Reneszánsz Együttes, valamint a hastáncosok előadását.

A várban a hétvégén magyaros ételek, térségi borok, népművészeti kirakodók, kovács bemutatók, a gyermekeket játszóház, vesszőkosár körhinta, állatsimogató várta, a Várgalériában pedig kiállítást nyitottak a születésnap apropóján.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!