Női legénységgel indul a Nemere II a 41. Kékszalagon
Július 3-án, pénteken reggel 9 órakor rajtol az idei Kékszalag Nagydíj elnevezésű nemzetközi nagyhajós távolsági vitorlásverseny mezőnye Balatonfüreden.
balaton.vehir.hu Forrás: metropol.hu 2009. 06. 16. 11:40 |
Nem akármilyen feladatra vállalkozik 12 hölgy.
A Nemere II fedélzetén kizárólag nőkből álló csapat bizonyíthat az idei Kékszalag Balaton kerülő versenyen. A magyar tenger zászlóshajójaként jól ismert klasszikus oldtimer vitorlás nem egy tipikus női hajó. A Kékszalag rekordját 1955 óta, 10 óra 40 perccel tartó legendás cirkáló korántsem hasonlítható össze egy átlagos balatoni vitorlással. A mahagónifából készült, 70 lábas, majdnem 20 méter hosszú hajót, a 21 méter magas árbocával és hatalmas vitorlafelületével már messziről megismerni a partról. Ezen a hajón óriási erők találkoznak, minden másodpercben összpontosítania kell a legénységnek, mert egy apró hiba is végzetes lehet erős szélben. Ezért is példaértékű, hogy a hajó történetében először, női csapat teszi meg a 170 kilométeres távot a Kékszalagon.
– Több, mint megtiszteltetés, hogy Láng Róbert, a hajó tulajdonosa bizalmat szavazott a csapatnak. Be fogjuk bizonyítani, hogy jól döntött. Elszánt női csapat vagyunk, felvesszük a harcot a mezőnnyel – mondta Magyar Vilma, a csapat kormányosa.
Népszerűsítik a vitorlázást
Természetesen a női csapat tagjainak jelentős része már gyerekkora óta vitorlázik, többen azt mondják, hogy családjuk révén beleszülettek a vitorlázásba. De kevésbé tapasztalt, sőt kezdő vitorlázók is lehetőséget kaptak, hogy új lendületet vigyenek a magyar vitorlázásba. A csapat egyik küldetésének tartja a vitorlázás népszerűsítését, szeretnék szélesebb körben megismertetni ezt az egyedülálló életérzést; és rávilágítani, hogy tévhit elérhetetlen férfias, úri sportnak tekinteni a vitorlázást.
A lányok meggyőzték a 20 méteres „Stradivari” tulajdonosát
Láng Róbert, aki már ez idáig is számos rangos vitorlás projektet valósított meg – a Nemere II felújítása, az Adriatic Challenge vitorlás vállalkozás alapítása és a Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságok szervezése, valamint az utánpótlás támogatása – eltökélt szándéka, hogy magasabb színvonalra emelje Magyarországon a vitorlázást. Ezért döntött úgy, hogy a lányokra bízza a hajót a Kékszalagon.
– Volt pár álmatlan éjszakám, hiszen ez nem csak egy 20 méter hosszú „Stradivari”, de a Kékszalag rekord tartója is. Nehezen hoztam meg a döntést, mert a Nemerének már van egy kialakult, összeszokott csapata. De az edzések során a lányok meggyőztek, hogy megérdemlik a lehetőséget. Tetszik a lendület és az alázat, amivel hozzáálltak a feladathoz. Remélem, hogy ez valóban segít közös célunk elérésében, a vitorlázás népszerűsítésében. Nem csak erő kell ehhez a sporthoz, a jó taktikázás elengedhetetlen. Nagyon tetszett, hogy a kormányos és a taktikus már az első perctől kezdve remek összhangban volt.
Megosztás
A rovat további cikkei
- Az Alkotmánybírósághoz fordult Balatonvilágos önkormányzata egy engedélyezett parti építkezés miatt
- 2021. május 28-án lesz a Magyar Vitorlás Szövetség éves rendes közgyűlése
- 2022-ben tér vissza a Balaton Sound és a Telekom VOLT Fesztivál
- Elismerés a százszoros véradóknak: száz palack ajándék vörösbor a Varga Pincészettől
- Ha már home office, irány a Balaton!
- Zamárdiból rajtolnak el idén a balatoni evezősök
- Meddig tarthat a teljes zárlat a Balatonnál? Megszólalt Palóznak polgármestere
- Kiadták a riasztást: viharos széllel és esővel csap le a zivatar
- A tervek szerint elindulnak a Balatonon a menetrendi hajók húsvétkor
- Horgászat a Balatonon pandémia idején