A "csopaki riviéra"
balaton.vehir.hu 2009. 04. 01. 15:30 |
A "csopaki riviérát" a világhírű geológus és geográfus, Lóczy Lajos (1849-1920) illetékes bemutatni 28 éven át irányította a Balatont kutató 60 tudós munkáját.
Az 1750-es évek táján alakul meg a Szabad Csopaki Hegyközség, melynek pecsétje arról tanúskodik, hogy a szőlőművelés, a borászat a falu megélhetésében első helyen szerepelt. Ebben az időben a csopaki Séd vizére épült malmok a somogyi partról dereglyékkel szállított gabonát is őröltek. Számos családnak nyújtott megélhetési lehetőséget az embert próbáló jégi halászat és a nádvágás is.
A mai község 3 faluból alakult, a Nosztori-völgyben Nosztre, az alatt Csopak és a mai vasútvonal felett Kövesd község helyezkedett el. A szőlőművelés és a borászat mellé, a 20-as évek körül társult a vendégfogadás, elkezdődött a fürdőkultúra kialakulása. Kezdetben a házak tisztaszobáinak kiadásával indult, később a kisebb-nagyobb villák építésével fokozatosan, majd a nagy üdülők megjelenésekor a szőlőműveléssel egyenrangú megélhetési forrássá nőtte ki magát.
Kissé elfeledett értéke természetes szénsavas ásványvize, amelynek eddigi múltját tükrözi az 1920-as évek végén kiépített Szent József Gyógyforrás.
Vidékünkön a fürdőélet és azzal együtt járó idegenforgalom kialakítása a XIX. sz. elejének időszakára tehető. Az ún. "reformkorban" a tehetős polgárság és a hazáért tenni akaró nemesség felfedezi a magyar tájak szépségeit, és hírveréssel buzdítja a többieket is arra, hogy nem kell külföldre járni nyaralni, fürdeni, amikor itt van e gyönyörű vidék, a Balaton. Itt építsenek nyaralókat, mert azáltal a vidék is fejlődik és gazdagodik, anyagiakban és kultúrában egyaránt. A század elején a középosztálynak lett kedvelt, családias jellegű nyaralótelepe a csopaki Balaton-part.
A '90-es évekre több száz kiadó szoba és a nagy üdülőszállodák férőhelyei, sok ezer vendég befogadására tették alkalmassá Csopakot. A történelmi borvidék szépsége kitűnő boraival, a vendéglátás széles skálája, az utazási irodák kitűnő programjai és a község látnivalói bel- és külföldön egyaránt ezreket változtattak Csopak szerelmeseivé és rendszeresen visszatérő vendégeivé.
Megosztás
A rovat további cikkei
- A lakosság étterembe járási szokásait kutatta Magyarország első Gasztro Körképe
- Jávori Ferenc zeneszerző a Kossuth-díjat szülei emlékére ajánlotta
- Havazás - Szombatra tizenhárom megyére adtak ki figyelmeztetést
- Várható időjárás az ország területén vasárnap estig
- A kukásautó születése
- Poézis a bálteremben
- November 16-tól az érme végleg felváltja a bankjegyet!
- 20 évvel ezelőtt a fal, most dominók dőlnek majd Berlinben
- Plugor Judit kiállítása a Duna Televízió székházában
- II. Adventi Fénykiállítás a vasútállomáson