Kékszalag - Rajt 535 hajóval

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2020. 07. 30. 09:46

Balatonfüred, 2020. július 30., csütörtök (MTI) - Elrajtolt az 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye csütörtök reggel Balatonfüredről, a szervezők tájékoztatása szerint 535 hajó nevezett a versenyre.

  Idén 27 hajóosztályban versenyeznek a vitorlázók a tókerülő versenyen. A Kékszalagon induló hajók közül három legénysége csak külföldiekből áll, három női kormányos is nevezett valamint egy csak nőkből álló csapat is indult.

    A Kékszalag a vártakhoz képest erősebb szélben rajtolt, de az előrejelzések szerint délre csökkenni fog a szél a Balaton keleti medencéjében.
     A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüreden csütörtök 9 órára kiírt rajt után a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy teljesítsék a mintegy 155 kilométeres távot Balatonkenese Siófok és a tihanyi szoros érintésével Keszthelynél visszafordulva a balatonfüredi célhoz.
    A Kékszalagot tavaly a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django nyerte, a rendkívül szélcsendes versenyben 15 óra 37 perc alatt megkerülve a Balatont. A versenycsúcsot a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, magyar fejlesztésű katamarán tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba. A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot. Mindhárom hajó ezúttal is ott van a mezőnyben.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!