Balaton Bike Fest
balaton.vehir.hu 2011. 06. 23. 18:25 |
Már javában birtokba vették a bringások az új pályákat, csütörtöki életképek.
Balaton Bike Fest - Az ország legnagyobb bringás fesztiválja
Fesztivál június 22-26 között:
Még több fotó agalériában: balaton.vehir.hu/kepgaleria/2011-06-23/balaton_bike_fest_csutortoki_eletkepek.html
A versenyek adott körökből állnak, ezek pedig ellenőrzött zónákból, úgynevezett szekciókból, melyek minimális lábletétellel teljesítendőek. A különböző akadályokból épült pályán a versenyzők látványos ugrásokkal mennek végig.
A balatonfüredi Bringaparkban idén MTB Triál Magyar Kupa versen is lesz. A Bringaparkban felépített pálya különlegessége, hogy minden természetes akadály, minden helyzet / technika / kihívás megtalálható, illetve alkalmazható. Óriás farönkök, több szikla, mint eddig bármikor, betoncső és kábeldob erdő fogadja az ide látogatókat. Idén is az összes kategória megmérettetheti magát a Balaton Bike Festen, kiemelt figyelemmel az UCI versenyzőkre - juniorok, elitek.
Az egykerekű-, és a Bike triál versenyzők közt - együtt és külön-külön - a fesztivál második napjában folyamatos verseny zajlik majd.
A Duál triál versenyen két versenyző két párhuzamos pályán küzd egymással. Az autós gyorsulási versenyekéhez hasonlóan az győz, aki előbb ér a célba.
A Magyar Triál Kupa napján 32 egykerekűs pályán, valamint 2x18 bike triál pályán zajlik majd a verseny.
Monster Energy Dirt
Helyszín: Balatonfüred, Bringa Park
Időpont: 2011. június 23-25.
A Mountainbike és BMX cross versenyeken belül a Dirt Jump mindig is jelen volt. Kezdetben a rendezvényeken ez csak egy olyasféle műsorszám volt, aminek segítségével kevésbé volt unalmas a közönség számára az idő. Ekkor a versenyzők összegyűltek egy ugratónál, ami nem feltétlenül a versenypálya része volt, mindösszesen egy szempontnak kellett, hogy megfeleljen: minél nagyobb magasságokba repítse a ridert, minél több időt töltsön a levegőben, így ott a lehető leglátványosabb trükkjét tudja bemutatni. Itt nem az idővel versenyeztek, egyszerűen, akinek a legnehezebb, leglátványosabb trükk után sikerült landolnia kerékpárjával, az nyert.
Mára a sport kinőtte magát nemzetközi versenyeket, rendezvényeket építenek a szakágra. 2010 óta, a Balaton Bike Fest - Monster Energy Dirt versenyszáma a legsikeresebb versenysorozat a - Freeride Mountain Bike World Tour része. A nemzetközileg elismert biciklis rendezvények nagyszerű sportolókkal és magas rangú versenyekkel erősítik a freeride vonalát. Célja egy objektív ranglista létrehozása, amely hétről hétre mutatja a legfrissebb állást, amely a turné elejétől a végéig nyomon követhető.
X2S Tereptriatlon Országos Bajnokság
Időpont: 2011. június 26.
A Balaton Bike Fest keretein belül a tavalyi, szelesre sikeredett verseny után idén - 2011. június 26. vasárnap – a Tereptriatlon Országos Bajnokságát rendezi meg a sportág első számú csapata az X2S KONA TEAM.
A balatonfüredi verseny a legkönnyebben teljesíthető tereptriatlon verseny. A kevés szintkülönbség miatt a megfelelő edzettséggel, de kevesebb technikai tudással rendelkező sportolóknak komoly lehetőség, hogy egy Országos Bajnokság keretében próbálják ki magukat.
A víz lételemünk, minden sportos családban van terepkerékpár és milyen jóleső érzés, tanulás vagy munka után felfrissülni egy pár kilométeres kocogással. Nem titkolt célunk, hogy a tereptriatlont ilyen típusú versenyekkel kell megszerettetni a több sportágat - akár csak hobbi szinten - űző multi sportolókkal.
2011-ben a Balaton Bike Fest-en az X2S Tereptriatlon Országos Bajnokságán szeretnénk a futást egy különleges Nemzetközi Kategóriás Olimpiai Cross Mountain Bike versenypályán megrendezni. A döntött kanyarban futás és a mini ugratók adta lehetőségek, igazán különleges, egyedi élményt nyújtanak majd, így a versenyt egy játékos futással tudod befejezni. Mindezek mellé a Balaton-felvidék dombjainak látványa garantálja a maradandó emlékeket.
Right Guard XCE Kupa
Időpont: 2011. június
Magyarországon először a fesztivál keretein belül megrendezésre kerül a MTB legújabb hivatalos szakága, az XCE verseny. A Right Guard XCE Kupa egy egyedülálló új típusú verseny, amely versenyszámot az idei évtől vezette be a nemzetközi szövetség. A verseny rendkívül látványos, a kb. 600 méteres pálya teljesen belátható, sok technikás kanyarral.
A pályát a Balaton idegenforgalmi központjában, Balatonfüred határában jelöljük ki, a várostól nyugatra (Tihany irányában), közvetlenül az új Bringapark mellett, ahol a dirt, és a triál versenyek is zajlanak.
A pénzdíjas verseny nyílt, bárki elindulhat, versenyzői licenc nem szükséges. Az egyes futamok résztvevőit a helyszínen sorsoljuk ki a nevezések függvényében.
Minden futamban maximum 10-en indulnak és onnan 4 versenyző jut tovább a következő futamban. A verseny egyenes kieséses rendszerben zajlik.
Ultrabalaton Bringatúra
Időpont: 2011. június 25-26.
2011-ben egy különleges túrával bővül a nyári Balaton környéki események listája. Az Ultrabalaton futóverseny és a Balaton Bike Fest rendezősége úgy döntött, hogy közösen indítja útjára júniusban az Ultrabalaton Bringatúrát.
A vonalvezetés különlegessége, hogy a túrázók Tihany után Aszófő felé veszik az irányt majd onnan Pécsely és Vászoly dombjaira kell felkapaszkodni. Dörgicse után egy jó minőségű, döngölt földúton kell megtenni pár kilométert. A kezdeti nehézségeket feledteti a látvány, hiszen hol a Balaton hol pedig a Káli-medence tárul a kerékpárosok elé. A Balaton-felvidéket közelebbről is szemügyre lehet venni, hiszen Köveskálon keresztül halad tovább az út a Tanúhegyek felé. Kátalantóti után Nemesgulácsban van frissítő állomás így a bazaltoszlopokat alaposan meg lehet tekinteni.
A Balaton partját Badacsonytördemicnél “nyerik vissza” a résztvevők és Keszthely belvárosán áthaladva a déli partról is gyönyörködhetnek a maguk mögött tudott északi oldalban. Ezt követően mindvégig a kerékpárúton, illetve a kerékpárok számára kijelölt úton halad a túra útvonala.
Mindenki a saját tempójában haladva kerülheti meg a Balatont, a szintidő több mint 27 óra. 10 frissítőponton fogyaszthat minden résztvevő vizet izóitalt, kekszet, mazsolát, szőlőcukrot, gyümölcsöt (a frissítőpontok kb 20 km távolságra vannak egymástól). A célban óriási hangulat várja a Balatonkerülőket.
Az Ultrabalaton útvonala 19,8 km és 24,4 között nem aszfaltúton halad. A bringatúra
résztvevői szabadon eldönthetik, hogy ezen kívánnak menni, vagy az elkerülő aszfaltúton. Ez utóbbi 17 km-rel hosszabb. A két teljesítés között a szervezők nem tesznek különbséget.
Fundango Csillagtúrák
Időpont: 2011. június 24-26.
Balatonfüred legszebb részein és a Balaton felvidék festői környezetében vezetett különböző nehézségű túrák – Koloska túra, Nagy Gella (közepes) túra, Dörgicse (hosszú) túra, Kilátó túra, Éjszakai túra. Amelyek könnyű, erőpróbáló valamint haladó, edzett kerékpárosoknak ajánlunk. Az elveszett kalóriák és energiák pótlása is része a programoknak.
Kilátó túra
Ezt a túrát elsősorban haladó, edzett kerékpárosoknak ajánljuk, nem csak 48 km-es hossza, hanem relatív nagy szintemelkedése miatt is. A túra a Balatonfüred – Hidegkút – Balatonalmádi háromszög által határolt területen halad, érintve a környék legnagyobb hegyeit, melyek tetején felmászhatunk a térség legszebb panorámáival rendelkező kilátóira is.
Elsőként megmásszuk a Hidegkút mellett lévő 431m-es Recsek-hegyet, melynek tetején a Balaton-felvidék egyik legmagasabban álló kilátóhelye található.
Innen már látható következő úti célunk a veszprémfajszi Kálvária-domb (373m).
Felsőörs környékén egy étteremben felkészülünk a további mászásokra.
Következik a 295m-es alsóörsi Csere-hegy, a 327m-es csopaki Csákány-hegy és a 317m-es Tamás-hegy, ahonnan gyönyörű rálátás nyílik Balatonfüred városára. Utóbbi három hegy mindegyikéről élvezetes, technikás, egy nyomsávos lejtőn száguldozhatunk, hogy ne csak a meredek mászásokról szóljon a túra.
Útvonal: Balatonfüred – Hidegkút – Veszprémfajsz – Alsóörs – Csopak – Balatonfüred
Táv: 48 km
Péntek (2011.06.24.) 15:00, Szombat (2011.06.25.) 14:00, Vasárnap (2011.06.26.) 10:00
Nagy Gella (Közepes) túra
Füredet elhagyva, a Koloska-völgy kanyargós ösvényein át a Koloska csárdához jutunk. A Balaton-felvidék egyik legmagasabban fekvő kilátópontjához (Recsek-hegy, Noszlopy Gáspár kilátó) meredek emelkedőn át jutunk el, ahonnan jó látási viszonyok közt Veszprémfajszra, Balatonfüredre és Tihanyra nyílik kilátás. Rövid pihenő után Hidegkútra lejtőzünk, majd kisebb mászással a Nagy-Gellát ostromoljuk meg. Innen pár kilométer száguldás a gyönyörű fekvésű Balatonszőlősi pincék mellett és kis levezetéssel a fesztiválközpontba érkezünk.
Útvonal: Balatonfüred – Koloska-völgy – Recsek-hegy – Hidegkút – Nagy-Gella – Balatonfüred
Táv: 30 km, terep.
Péntek (2011.06.24.) 15:30, Szombat (2011.06.25.) 10:00, 15:00, Vasárnap (2011.06.26.) 11:00
Koloska (Rövid) túra
Könnyű túra Füred legszebb részein át a híres Koloska csárda érintésével. A túra aszfalton halad a csárdáig, majd a merészebbek behatolhatnak az erdőbe is. A távot bárki képes teljesíteni. A végén Füred savanyú ásványvizét élvezhetjük.
Útvonal: Füredi móló – Fenyves park –„Piros templom” – Koloska Csárda – Koloska völgy – Fehér templom – Berzsenyi forrás – Füredi móló
Táv: 15 km
Péntek (2011.06.24.) 16:00, Szombat (2011.06.25.) 11:00, 16:00, Vasárnap (2011.06.26.) 12:00
Éjszakai túra
A 30 km-es túra megegyezik a közepes túra útvonalával, közepesen technikás terepen halad, ám az éjszakai viszonyok gyakran próbára tehetik a túrázókat.
Füredet elhagyva, a Koloska-völgy kanyargós ösvényein át a Koloska csárdához jutunk. Akik csak az éjszakai kerékpározás hangulatára kíváncsiak, itt meg is állhatnak. A túra további része éjszaka nehéznek, bizonyos szakaszokon nehezen járhatónak számít! A vállalkozóbb kedvűek a Balaton-felvidék egyik legmagasabban fekvő kilátópontjához (Recsek-hegy, Noszlopy Gáspár kilátó) meredek emelkedőn át jutnak el. Rövid pihenő után Hidegkútra lejtőzünk, majd kisebb mászással a Nagy-Gellát ostromoljuk meg. Innen pár kilométer száguldás a Balatonszőlősi pincék mellett és kis levezetéssel a fesztiválközpontba érkezünk.
Első és hátsó lámpa kötelező ezen a túrán! Olyan lámpa ajánlott, amiben nem csak egy pár kis led pislákol, hanem látni is lehet vele. Az idő is hűvösebb, mint nappal, megfelelő ruházat javasolt.
Útvonal: Balatonfüred – Koloska-völgy – Recsek-hegy – Hidegkút – Nagy-Gella – Balatonfüred
Táv: 10/30 km
Péntek (2011.06.24.) 21:00
Dörgicse (Hosszú) túra
Erőpróbáló túra a Balaton felvidék festői művészfaluihoz. Itt minden a kézművességről szól; borászatok, családi galériák, fazekas műhelyek. Mindez a Balatoni dombság változatos tájain keresztül, erdők, mezők, néhol nehezen járható utak. Szarvasok, őzek, más vadállatok felbukkanása várható. Az elvesztett kalóriák és energiák pótlása is része a programnak. Dörgicsén gulyás, Vászolyon házi tej- és sajt kóstolás a tószínpadon. A túra nagy része terepen halad. Csak megfelelő erőnléttel ajánlott!
Útvonal: Füredi móló – Tótvázsony felé – Zádorvár – Halomhegy – Dörgicse – Vászoly – Pécsely – Aszófő – Füredi móló
Táv: 56 km
Szombat (2011.06.25.) 9:30
Bianchi Balaton kerülő túrák
Időpont: 2011.június 24-26.
Ezek túrák kifejezetten a családoknak, a Balaton körül üdülő vendégeknek, valamint a túrázni szerető kerékpárosoknak szólnak. Nem szükségeltetik a teljesítésükhöz versenyzőktől megszokott erőnlét, csak egy kis kitartásra és egy jó állapotban lévő kerékpárra van szükség, valamint az elhatározásra, hogy aktívan töltsük el szabadidőnket. Mindegyik túra vezetett, vagyis a szervezők kísérik a csapatot. Így lehet nézelődni, ismerkedni, kurjongatni, dalolászni menet közben.
Rövid túra (21 km)
A rövidebb túra kifejezetten a családoknak, bámészkodóknak szól, valamint nyeregbe pattanhatnak a versenyzők családtagjai, hogy belekóstoljanak ebbe a gyönyörű sportba.
Balatonfüredről indulunk a Tagore sétány végétől, a kerékpárúton haladunk a főút mellett. Majd felmászunk a belső út mellett frissen épült kerékpárúton Tihany szívébe, az Apátsághoz. Itt megtekintjük a panorámát és legurulunk a komphoz, ahol megfordulva a part melletti úton visszakerekezünk Füredre, itt némi frissítő mellett kipihenjük ezt a nem túl megerőltető kirándulást.
A túra várható időtartama 2 óra
Közepes túra (39 km)
A közepes hosszúságú 39 km-es túránk Magyarország egyik legszebb vidékén halad. A Balaton Felvidékből kaphatunk kis ízelítőt, de vigyázat, ebben a túrában van egy kis szintemelkedés, ezért a kissé merészebb kerekeseknek ajánljuk. Ne ijedjenek meg a „vasárnapi kerekesek” sem, mert tapasztalt túravezetőink tanácsai segítségével könnyen teljesíthető a táv. A gyönyörű kilátás kárpótolni fog minden bátor kerekest!
Balatonfüreden, a Tagore sétányról van a start és ide is érkezünk majd meg. Elindulunk a kerékpárúton, elhaladunk Tihany alatt, majd Aszófő, Balatonudvarinál átkelünk a főúton és haladunk tovább a bringaúton. Majd egy éles jobb kanyar után felmászunk a Vászolyra – az erőnket ide tartalékoljuk. Itt megpihenünk, feltöltjük kulacsainkat és magunkat némi energiával, majd átkerekezünk Dörgicsére és kezdődik a "gurulóverseny" Balatonakalira, közben megcsodáljuk a Balatont a "magasból". Leérve a Balatoni kerékpárúton jutunk vissza Füredre.
A túra várható időtartama 3.5 óra.
Hosszú túra (75 km)
A leghosszabb 75 km-es túránkon a Balaton keleti medencéjét kerekezzük körbe a RÉV segítségével. Ezt kis Balaton-körnek is nevezik.
Elindulunk Balatonfüredről, a Tagore sétány végéről, haladunk a kerékpárúton, majd Tihanyban a part melletti műúton és elérjük a kompot. Áthajókázunk Szántódra, majd gurulunk Siófok felé. Balatonvilágoson szusszanunk egyet, gyönyörködünk a kilátásban, majd nekivágunk a „maradék” távnak. Balatonkenese, Balatonfűzfő, Balatonalmádi, Alsóőrs, Csopak és már vissza is értünk Füredre.
A túra várható időtartama 5 óra.
A túrákat tapasztalt kerékpárosok kísérik, tempójukat minden esetben a túrázók menetteljesítményéhez igazítva. A túrát szervizautó kíséri szerelőkkel a táv teljes részén, akik a továbbhaladáshoz szükséges kisebb javításokat (defekt, láncszakadás) percek alatt elvégzik.
További információ
Helyszín: Bringa park
Helyszín címe: Balatonfüred
Időpont: 2011-06-22
Megosztás
A rovat további cikkei
- Szeptemberre halasztották a balatonfüredi SUP-vb-t
- Új út a városban
- Jogosítvány nélkül és ittasan vezetett a sofőr
- Kétkilónyi amfetamint foglaltak le egy darknetes drogkereskedőtől Balatonfüreden
- Bérelt lakásában termesztett kannabiszt egy férfi
- Felújítják a hullámházat
- Elkezdődik a vágányépítés
- Elmarad a március 15-ei ünnepség Balatonfüreden
- Kötelező a maszk – Fokozott ellenőrzés a városban
- SUP-vb - Csapatversenyt is rendeznek Balatonfüreden