Átengedte a vezetést gyermekének a nő, eljárás lett a vége

balaton.vehir.hu Forrás: Szekeres Kornél c. r. őrgy 2021. 01. 15. 11:36

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Az eljárás adatai alapján az 50 éves budapesti nő 2020. augusztus 9-én, 10 óra körül egy csopaki utcában átengedte a tulajdonát képező gépkocsi vezetését a 14 éves, korából kifolyólag vezetői engedéllyel nem rendelkező fiának.

Közlekedésük során egy útszakaszra érve az utasként helyet foglaló anya megijedt, hogy egy parkoló autónak ütköznek, illetve szemből is jött egy másik jármű, ezért az utasülésről átnyúlt a vezetői oldalra, és a kormányt jobbra tekerte.

A hírtelen mozdulat következtében az autóval az útról letértek, felhajtottak az útpadkára, végül egy tűzcsapnak ütközve álltak meg, személyi sérülés nem történt. Az 50 éves budapesti nőt gyanúsítottként kihallgatták a nyomozók járművezetés tiltott átengedése vétség és közúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!