Négy futamot teljesített a Klasszikus Kupa mezőnye Csopakon

balaton.vehir.hu Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség 2019. 07. 11. 07:58

Könnyű szélben versenyzett a Klasszikus Kupa mezőnye Csopakon.

  A reggeli kormányos értekezleten Dániel Gábor a 48 nevezés alapján kihirdette a rajtsorrendet. Reményeket ébresztő keleti szélben kihajózott a mezőny A rajt időpontjára annyira elgyengült a szél hogy parti halasztás következett. A várakozás kettő óráig tartott, amikor is megérkezett a versenyzésre alkalmas nyugati szél. Két futam megrendezésre volt mód. A hajók partra érkezését követően kezdődtek az esti programok. Először az Egykezes Tókerülő Túraverseny díjait adták át. Ezt követően Herkó Dezső adta át a 2018 évi Klasszikus Vándor Kupa Sorozat nyerteseinek a vándor díjakat. Ezután Ugron Gáspár a Rabonbán történetéről mesélt el néhány érdekes momentumot. Mi történt a hajó 1927-es építésű 1934-ben kékszalag győztes hajóval, kik voltak a tulajdonosok, és hogy milyen módon jutott a hajó ismét a család birtokába.

Vasárnap nyugati szélben hajóztak ki a versenyző egységek. A helyenként 2-3 Bf erősségű szélben zajlott az első futam. A második futam végére a délire forduló szél jelentősen legyengült. Az eredményhirdetésen négy futam kiesővel számított végeredménye alapján az értékelt nyolc osztály I- III. helyezettjei megkapták az érmeket, plaketteket és a különdíjakat.

A részletes eredményeket a csatolt dokumentumban lehet nézni.


Csatolt képek:


Csatolt fájlok:

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!