Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász teltházas előadást tartott Csopakon

Magyarország helyzete és a nemzeti szuverenitás kérdése az uniós választások tükrében

balaton.vehir.hu Forrás: Szendi Péter 2019. 02. 15. 09:58

A Csopaki Polgári Kör szervezésében egy újabb ismert személyt, ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogászt látták vendégül a kultúrházban. A mindig elegáns, a bel- és külpolitikában naprakész előadó, lehengerlő, ugyanakkor mértéktartó stílusával hamar belopta magát az emberek szívébe. Előadása végén jogosan járt a vastaps.

 

A vendégeket legelőször Balogh Balázs alpolgármester, a civil szervezet elnöke köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy októberben Bayer Zsolt, novemberben Huth Gergely, januárban Gajdics Ottó volt az előadó, most pedig ifjabb Lomnici Zoltán. Ez is azt jelzi, hogy igény van a településen a neves előadókra, akik teltház előtt tartották előadásaikat.

Lomnici Zoltán és Balogh Balázs

-2010 után Magyarországon mindent újra kellett kezdeni. Fel kellett építeni egy országot, hazát kellett teremteni, mint ahogy Petőfi Sándor fogalmaz a Nemzetgyűléshez című versében. Ennek volt közjogi része, amely elsősorban az Alaptörvény elfogadása, számos fontos jogszabály megteremtése. Új alapokra kellett helyezni a biztonságpolitikát, különösen 2015 után. A multinacionális cégek harácsoló, kapzsi hozzáállását kicsit vissza kellett nyesni, ez volt a rezsicsökkentés. Most pedig a legfontosabb belpolitikai intézkedés, a családok megvédése, a népességfogyás, a demográfia, mint fontos probléma jelen van. Ezzel kapcsolatban nyilvánvalóan beszélnünk kell arról, hogy a bejelentett hét pontos akcióterv, a magyar családok számára óriási lehetőséget jelent. Az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett csomag lendületet adhat a gyermekvállalásnak, egyben jövőképet azoknak a fiataloknak, akik 2010 előtt úgy tekintettek a családalapításra, mint valami olimpiai sportágra – kezdte összefoglalni a belpolitikai kérdéseket ifjabb Lomnici Zoltán, melyet az egy órás előadásában bővebben kifejtett.

Lomnici szerint a sok eddig elért eredményt veszélyezteti Brüsszel, az ENSZ migrációs kompaktja vagy éppen Soros politikája, amely sikeresen letörheti újra a nemzeti szuverenitást a tagállamokban. Ez abban az esetben különösképpen fennáll, hogyha a visegrádi négyek egységét megbontják, akkor bizony ezek az eredmények veszélybe kerülhetnek. Nagyon fontos, hogy Magyarország elsősorban önmagáért felel. Természetesen, mint az Európai Unió tagja, ésszerű kereteken belül együttműködik Brüsszellel. Továbbá figyelembe veszi, - mint ENSZ tagállam - azokat az ajánlásokat, amelyeket a Nemzetközi Szervezet tesz. Ugyanakkor 2015 után, új helyzetben, a migráció szempontjából, elég határozott a magyar kormány álláspontja. Nevezetesen, hogy nem leszünk bevándorló ország, ezt üzeni Magyarország, nemcsak a szomszédos országoknak, Brüsszelnek, hanem az ENSZ-nek is. Aki pedig ezen a politikán nem tud túllendülni, nem tud együttműködni Magyarországgal, nem tekinthető partnerének hazánk szempontjából. 

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!