Sólyban mindig a történelemre emlékezünk, idézzük fel a múltat

balaton.vehir.hu 2018. 01. 18. 11:30

Fogalmazott Ovádi Péter a FIDESZ választókerületi elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón.

 Ovádi Péter kiemelte, hogy az 1009-ben elsőként épített hazánk falusi-fogadalmi temploma jelentős történelmi emlékkel bír, ezért is külön figyelmet érdemel. Hozzátette, hogy a jelenlegi restaurálási munkáltok elvégzéséhez a Miniszterelnökség a Lechner Tudásközpont támogatásával megvalósuló a „Sólyi református templom helyreállítása, festett belső falának megmentése” érdekében tíz millió forinttal támogatja a restaurálási munkálatokat. Arról is szólt a választókerületi elnök, hogy a korábbi években már dr. Navracsics Tibor képviselővel kezdődtek el a pályázatok előkészítése, aki Brüsszelből küldi személyes üdvözletét kiemelve, hogy 2018 a Kulturális Örökség éve Európában.

Ovádi Péter (balról), Répássy Viktor Csaba és Bikádi László

Bikádi László református lelkész köszönetet mondott a támogatásért. Jó lenne, ha a festett karzat és festett mennyezi kazetták is visszakerülnének a templomba, hiszen így nem csak egy csodálatosan felújított templomot nézhetnének meg az érdeklődők a jövőben, hanem jelentős turisztikai célponttá is válhatna az egyedülálló- kiemelt műemlék.

Részleges feltárt szövegtöredékek

Répássy Viktor Csaba festmény és falkép restaurátor elmondta, hogy jelenleg a templom szentélyében folynak állagmegőrző-feltáró és konzerváló munkálatok. Részleges szövegtöredékek is feltárásra kerültek, a szentségtartó az északi falban szintén feltárásra vár, csak úgy, mint a templomhajóban az eredeti karzattartó gerenda helye is feltárásra került a falazatban.

A munkálatok május 20-ig tartanak. Korábbi írásunk ITT olvasható! 

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!