Évértékelő értekezletet tartott a Hajmáskér-Sólyi Református Társegyházközség Házi Segítségnyújtó szolgálata
balaton.vehir.hu 2015. 12. 18. 07:41 |
A több mint kétszáz munkavállaló Hajmáskér település Művelődési Házában gyűlt össze az immáron hagyományosnak mondható értekezletre csütörtök délután.
Nagytiszteletű Bikádi László Károly egyházmegyei tanácsos, a gyülekezet lelkészeként rövid áhítattal nyitotta meg a rendezvényt, melyben kihangsúlyozta, hogy a szociális gondozók Isten gondviselő szeretetének eszközei gondozottjaik életében. Isten szeretetéért úgy adunk hálát, hogy továbbsugározzuk a minket körülvevő világ felé.
Az értekezlet folytatásában Linczmayer Tímea rendőr őrnagy tartott bűnmegelőzési előadást, melynek célja az volt, hogy tanácsokkal lássa el a gondozókat szépkorú ellátottjaik áldozattá válásának megelőzésével kapcsolatban. Az előadó figyelmeztetett rá, hogy karácsonykor főként az idősek együttérzésére és hiszékenységére épülő bűncselekmények száma emelkedik meg.
A bűnmegelőzési tanácsokat Betlehemes műsor követte, mellyel a dolgozók egy ki csoportja lepte meg munkatársait, ezzel is példát adva arról, hogy a legnagyobb ajándék nem az, amit pénzen veszünk, hanem amikor szabadidőnket és munkánkat, szeretetünket és lelkesedésünket adjuk embertársainknak.
A Betlehemes játék után ismét a lelkész emelkedett szóra és megköszönte minden munkatársnak azt az áldozatos és lelkiismeretes munkát, melyet a 2015-ös évben végeztek. Kiemelte, hogy az elmúlt év a hatósági ellenőrzések éve volt, és várhatóan a következő sem lesz ezek nélküli, ugyanakkor büszke csapatára a BKD Team-re, mely akkor is állni tudta a sarat, amikor más, náluk nagyobb egyházi szolgálatokat bezárattak a hatóságok.
A köszönő szavak után a szolgálatvezető Tuba-Kovácsné Holczmann Mónika emelkedett szóra, aki szintén megköszönte minden munkatárs munkáját, és azt a hihetetlen alázatot, mellyel az év végén az állam által a szolgálatra rótt többletfeladatokat is zokszó nélkül végzik. Örömmel jelentette, hogy december 30.-ig minden törvényes előírásnak eleget tudnak tenni.
A dicsérő szavak után átadásra kerültek az év dolgozója címek is, amit a gondozók közül Nyáriné Bacsárdi Katalin, míg az iroda munkatársai közül Baksainé Hasznos Renáta nyert el.
Kálmán Sándor a Hajmáskér-Sólyi Református Társegyházközség főgondnoka is szóra emelkedett és hálás szívvel köszönte meg azt a munkát, mely által érezhetően előre mozdul a Krisztus ügye és öregbül a Társegyházközség jó híre is. Külön megköszönte az adományokat, mellyel a dolgozók és ellátottak önkéntesen támogatták a gyülekezet mindennapjait.
Az értekezlet végén, Gulyás Zsuzsanna gazdasági igazgató kapott szót és örömmel közölte, hogy jövő évre is biztosítva látszik a szolgálat működése, így mindenki, aki az új jogszabályi körülmények között is ezen a pályán marad, megőrizheti munkáját és megélhetését. Az értekezlet zárásaként a gyülekezet ajándékát vehették át a dolgozók.
Az értekezlet végén Bikádi tiszteletes Áldott Ünnepeket és Isten Gazdag Áldását kérte a szolgálatra és annak minden dolgozójára és ellátottjára.
Megosztás
A rovat további cikkei
- AM: rengeteg szemetet szállítottak el ősszel az erdőkből
- „Kapolcstól a Völgyig” – egy fesztivál régmúltja
- Óriási tömegbukás egy Balaton-felvidéki kerékpárversenyen
- A legszebb karácsonyi ajándék az ezer éves sólyi templomban
- Felhívás kőtorony-építés ellen
- Jubileumi kerékpártúra az esélyegyenlőség jegyében
- Művészetek Völgye - Mintegy ezerötszáz program lesz a 29. fesztiválon
- Veszélyeztetett madár- és denevérfajok védelmét célzó beavatkozásokat végeztek a Balaton-felvidéken
- Éleslövészet közben megsérült a Magyar Honvédség egyik vadászgépe
- Böjte Csaba gyermekei Déváról érkeztek az Árpád-kori faluba