Szentendre Kupa Sólyban

balaton.vehir.hu 2013. 04. 06. 14:11

Szombaton reggel vette kezdetét a két napos tájfutó bajnokság az ezer éves településen. A legidősebb résztvevője az eseménynek a 87 éves svájci Kempf Adolf volt.

Több százan jelentkeztek a hagyományos, két napos Szentendre Kupára, amit az idei évben Sóly településen rendeznek meg. Arról kérdeztük Erdélyi Tibor versenybíró-pályakitűzőt, hogyan került a rangos magyar és nemzetközi mezőny ebbe a kis faluba. Az elmúlt hetek nem éppen kedvező időjárásának köszönhetően Szentendre környékén kérdésessé vált a verseny helyszíne, ezért olyan települést kerestünk Magyarországon, ahol a futók számára ideális pályát, ezen belül dombos, erdős és füves területet találunk, ami megfelelően biztosítja a változatos terepkörülményeket a futók számára, ezért esett a választásunk Sólyra és környékére - válaszolta a versenybíró.

Erdélyi Tibor és Kempf Adolf

A rangos versenyre több százan neveztek, a tíz éves korosztálytól a 87 éves veterán futóig bezáróan. A nevezéseket, online eredményeket magyar és angol nyelven ITT követhetik.

Hírportálunknak nyilatkozott a 87 éves svájci Kempf Adolf, aki elmondta, hogy évente 2-3 hetet tölt hazánk gyógyfürdőiben, de mindig úgy időzít, hogy részt tudjon venni legalább egy rangos tájfutó versenyen is. Aktívan 19 éves kora óta fut, eltökélt szándéka, hogy a jövőben is részt vesz a versenyeken, hiszen kifogástalan egészségnek örvend.

Pillanatképek:

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!