A doni hősökre emlékeztek a reziek
| balaton.vehir.hu Forrás: Tudósítónktól/Zatkalik Fotó: Zatkalik 2010. 01. 17. 15:53 |
Szentmisével kezdődött, koszorúzással folytatódott, majd filmvetítéssel fejeződött be szombaton a reziek megemlékezése doni hőseikről.

Az immáron harmadik alkalommal rendezett felemelő eseményen – a hideg idő ellenére is – nagyon sokan vettek részt.

A program a katolikus templomban a Kiss László esperes által celebrált szentmisével vette kezdetét. A hívek előtt korabeli katonaruhába öltözött hagyományőrzők álltak feszes vigyázzt. Az esperes úr előbb Szent Pál korinthusiakhoz intézett leveléből olvasott fel, majd Máté könyvét idézte, végül közös imával kért az Úristentől nyugodalmat a doni áldozatoknak.

A falu hőseit – Csík Endre versével – Lancz Ferencné idézte fel, majd dr. Négyesi Lajos alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet Múzeumának munkatársa mondott ünnepi beszédet. Gondolatait azokra a tényekre (a 2. magyar hadsereg 204 ezer katonája – mintegy 200 kilométeres arcvonalon – élő falat alkotott a szovjetek és a németek között) alapozta, amelyek ma már egyre inkább közismertek, s nem befolyásolják politikai irányzatok.

Hangsúlyozta, hogy a magyar katona számára nem volt szenvedés a katonaság, hiszen ismerték elődeik történetét, tudták, hogy saját nyomorúságukon nem kell siránkozniuk. A rosszul kiképzett és rosszul felfegyverzett honvédek mégis katonához méltón látták el szolgálatukat, ám egészen bizonyosan érezték, hogy hazájuktól ezernyi kilométerre nem az igazi honvédelem a feladatuk.

Négyesi Lajos felidézte Stomm Marcell szerepét is, aki emlékezetes búcsúparancsában szélnek eresztette hadtestét. Bár nem volt gyáva, de elfutott a szolgálat elől, s a doni áttörést követően magukra hagyta katonáit. A 67 éve történt tragédiára sokáig nem lehetett méltóképp emlékezni. Talán ez is a magyarázata annak, hogy lelkünkben érezzük a kényszert – hangsúlyozta az ezredes –, hogy átgondoljuk az akkor történteket, s emlékezzünk elődeinkre.

Ezek a katonák nem áldozatok, hanem hősök voltak – összegezte Négyesi Lajos –, törvénytisztelő emberek, akik fölajánlották életüket, hogy az általuk teremtett értékek között megmaradjon családjuk, gazdaságuk, hazájuk. Nem lehet tehát elégszer törlesztenie az utókornak ezt a hatalmas áldozat-adósságot.
A templomi megemlékezés után a temetőbeli hősök emlékművéhez vonultak a megemlékezők, ahol katonai tiszteletadással koszorúzták meg a reziek nevét hosszasan felsoroló emlékművet. Elhangzott a jól ismert „tábori” levél is, majd a falubeliek is elhelyezték virágaikat elődeikre emlékezve. A község nevében Cserép Gábor polgármester koszorúzott, a HM képviseletében dr. Négyesi Lajos, majd Iharosi Zoltán alezredes, a keszthelyi Bethlen Gábor Nyugdíjas Klub elnöke, illetve Bekő Tamás, a Zala Megyei Levéltár munkatársa. A rezi nyugdíjasok nevében Lancz Ferencné, az egyházközségében pedig Gelencsér Ferenc hajtott fejet.

A megemlékezők ezután a faluházba vonultak, ahol Cserép Gábor mondott köszönetet az ünnepség szervezőinek, a Hősök könyve legújabb kutatási eredményeiről pedig Torma Béla, a könyv szerkesztője, gondozója számolt be, majd az újabb felvételekkel kibővült filmet nézhettük meg. A Rezi Nyugdíjasklub Dalköre katonanótákat adott elő, Kiss László esperes pedig ötvenes évekbeli elődje naplóbejegyzéseiből olvasott fel. Az írások a Historia Domusban jelentek meg.

Reziből 170-180 főt (a férfi lakosság mintegy 30%-át!) hurcoltak el a 2. világháború poklába. Közülük 130-an szerepelnek a Hősök könyvében egy-egy oldalon. A még ismeretlenek adatainak felkutatása az elkövetkező évek feladata.
A falu utolsó hadiözvegyét, Koroncz Ferencné, Héder Ilonka nénit nagy csokor virággal köszöntötte a gyászos évfordulón Tafotáné Cserép Gabriella művelődésszervező.
A rendezvényen megjelent a kilencedik évtizedében járó Vas Józsi bácsi is, aki vissza tudott térni a Don-kanyarból.



| Vissza az elejére | Hozzászólások (1) |
A rovat további cikkei
- Aratás a júliusi kánikulában
- Essegvári Napok az Essegvárért
- Hagyományőrzés és vármentés Gyulakeszin
- Művészetek Völgye: hét településen 1600 program, 3000 fellépővel
- Csobánci vár - VII. Gyulaffy Napok Csobáncért - Részletes programajánlóval!
- Íjászat motoros fűnyíróról
- Művészetek Völgye: jubileumi fesztivál, két év szünet után
- Felsőzsolcaiak Hajmáskéren
- Ma, a remény és a hit harangjai szólaltak meg
- A borvidékeket sem kíméli az időjárás






