Óriás kockás feltöltődés Almádiban

balaton.vehir.hu 2020. 06. 30. 16:02

Nincs több olyan szép és okos ülőalkalmatosság a Balaton partján, amilyet ma vettek birtokukba az érdeklők Balatonalmádiban.

  Az Aranyhíd Polgári Egyesület ajándékozta a városnak az óriáskockára hasonlító köztéri bútort.  Az okospad tervezőivel, a Kuube Kft tagjaival megállapodtak, a három millió forint értékű szerkezetet ingyen bocsátják a város rendelkezésére.  Az okospad referenciaként működik majd, mindazok élőben tanulmányozhatják, akik környezetkímélő, XXI századi eszközöket használnának településükön.

Gerendai Kata, a vörösberényi iskola és Hódosi Száva, a Györgyi Ďénes nyolcadikos diákja használhatták először a Kuube-aranyhíd Okoskockát!

A társaság vezetője, Gallai Máté ügyvezető igazgató hangsúlyozta, a fenntartható fejlődés mellett köteleztük el magukat, ezért a bútor működése megújuló energián alapszik. Terveztek két- és négyszemélyes padokat, ezek is kizárólag magyar alkatrészekből készülnek. Az Almádiban épített nyolc személyes pad váza, a fedőüvege, a napelem, a töltésvezérlő elektronikája is hazai gyártású. Rozsdamentes, újrahasznosítható alumínium a felépítmény. Időtálló minőség, így nem kell számolni az amortizáció okozta hulladék miatti környezetterheléssel. Ülőfelülete kőrisfa padozat.

Rendelkezik USB bemenetekkel és vezeték nélküli töltővel. 4G mobilinternetet használ, a hálózathoz korlátlan számban csatlakozhatnak a felhasználók.  Folyamatosan monitorozza környezetének változásait, az UV-sugárzási szintet, levegőminőséget, zajszennyezettséget, páratartalmat és légnyomást is mér egyszerre.  Az adatok helyben a beépített kijelzőn követhetők nyomon, online pedig a pad tulajdonosa ellenőrizheti a szerverről.
A pad megálmodói egy budapesti design stúdió tagjai, főként grafikával és webes felületekkel foglalkoznak. A mai klímaválság idején fontosnak tartják, hogy az élet legtöbb területén törekedjünk a fenntarthatóságra, ezért is indultak el a napenergia felhasználás irányába. Ebből nőtte ki magát a Kuube, amelynek első tervein még öt évvel ezelőtt ketten Mátray Gábor fejlesztővel szabadidejükben kezdtek el dolgozni. A Kuube fantázianév az első termékük formájára utal. A Kuubeplus okospad óriási kockaként jelenik meg, melybe bele lehet ülni, így erőteljes napsütés esetén is véd, és kényelmesen élvezhetők a pad nyújtotta szolgáltatások.  A napenergiával töltött akkumulátorok miatt a Kuube okospadok teljesen mobilak, gyakorlatilag bárhol elhelyezhetőek. Így olyan helyekre is kitelepíthetőek (pl. parkerdők), ahol valamilyen ok miatt nem elérhetőek vagy problémát jelent a közmű szolgáltatások kiépítése.

Az Aranyhíd Polgári Egyesület tagjai elkötelezett környezetvédőként fogtak össze astartup céggel termékük népszerűsítésére.  Nem utolsó sorban fontosnak tartják a pad közösségszervező funkcióját.

B.J.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!