Káplán György énekművész estje Balatonalmádiban

balaton.vehir.hu Forrás: Töltési Erzsébet 2017. 08. 07. 12:34

A vörösberényi templom orgonájának felújításáért szervezett komolyzenei koncertek idei legsikeresebb előadásán vehettek részt az érdeklődők augusztus 6-án Balatonalmádiban a Szent Imre templomban.

Káplán György énekművész verseket és Mozart 2 koncertáriáját adta elő, közreműködött Horváth Anikó Csembaló-és zongoraművész.
Mécs László "Vadócba rózsát oltok" című versét Káplán György a 60-as években még magától Mécs László költő, premontrei szerzetespaptól hallotta ugyanebben a templomban, és akkor megrendítő hatással volt rá.

 

A Handel és Mozart művek után ráadásként még Darvas Szilárd Legenda a nő teremtéséről című versét is halhattuk.
Az est házigazdája Szabó János helyi plébános volt, akinek kedvenc verse szintén Mécs Lászlótól A királyfi három bánata.

Aki nemcsak szereti a zenét, hanem támogatni is szeretné, az előadássorozat következő, egyben utolsó előadását augusztus 13-án vasárnap 20.00-kor hallhatja. Előadó Soós Gábor a győri Szent Imre templom orgonaművésze.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!