Bauxitkutató Vállalat Emlékkiállítása Balatonalmádiban - képgalériával

balaton.vehir.hu 2016. 09. 03. 16:13

Szombat délelőtt Balatonalmádiban a Pannónia Kulturális Központban került megrendezésre a Bauxitkutató Vállalat emlékkiállítása. A tárlat apropója nem is lehetne más, mint a Bányásznap, melyet minden év szeptember 3-án tartanak a bányászok és kohászok.

Jó szerencsét! Hangzott el a bányászköszönés a megnyitó elején. A szép számban összegyűlt régi, mára már idősebb korukat élő bauxit-bányászok torkából hallható jókívánság még ma is tele van erővel és szenvedéllyel, mert aki bányásznak született, az is marad. Az ország bármelyik csücskéből is származzon, vérében bányász. Ebben a hangulatban nyílt meg a kiállítás, melyet szeptember 10.-ig láthatnak az érdeklődök. A kiállítás a Bauxitkutató Vállalatról, és annak kollektívájáról szól. Így nem csak a fúráshoz használt régi eszközök láthatók a tárlatban, hanem a 60-as, 70-es, 80-as években készült fotókból, meghívókból, kupákból, serlegekből, és számos érdekes, jellegzetes, hangulatos, időtálló tárgyból egy nagyon beszédes kiállítást.

Hírportálunk képgalériája ITT tekinthető meg!

Megnyitó beszédet dr. Komlóssy György geológus mondott, melyben elmondta, hogyan került a Bauxitkutató Vállalat Balatonalmádiba. A magyar fél először Veszprémet nézte ki központjának a Magyar-Orosz Bauxit-expedíció központjának. De ez csak addig tartott, amíg az orosz küldöttséggel nyitott platós autón Almádi felé ereszkedve a dombon kinyílt a horizont, és ahogy ők ezt meglátták, azt mondták, „ A kutató expedíció központja márpedig itt lesz!”

Így került a vállalat Balatonalmádiba. Mivel az orosz fél eredményt akart felmutatni a bauxitbányászatban, nem érdekelte, hogy a dolgozóknak milyen háttere van, csak az számított, ki hogyan dolgozik. Így kerültek hozzánk pl. leszerelt katonák, akik a topográfiában nagyon jók voltak. Később a börtönből szabadult fúrómunkások, a más helyen parkoló pályára tett emberek kerültek ide, és geológusok is. Ezeknek az üldözött embereknek benne van a munkájuk a bauxit bányászatban. Ez egy Magyar-Szovjet szerződés volt, és tisztességes volt mindkét fél számára. A 60-as évek elejétől, a 60-as évek közepéig épült meg az új központ, új gépműhely, valamint osztályokká alakult a vállalat. Lett kutatási osztály, adatfeldolgozási osztály, geofizikai osztály, hidrogeológiai osztály. És ekkor alakult meg a laboratórium is, ami abban a korban nagyon felszerelt volt, és a kőzet elemzése is ide került.

A 70-es években már tudtuk, hogy a tudomány az nem önmagáért van. Azt is tudjuk, hogy az innováció az nincs tudomány nélkül. Innováció nélkül meg nincs fejlődés. De rá kellett jönnünk arra, hogy a tudomány értékének a mérőszáma egyre inkább az lett, hogy ezeket a tudományos ismereteket a gyakorlatba miként tudjuk használni.

A megnyitó végén pedig azokról a dolgozókról beszélt a geológus, akik a bányában a fizikai munkát végezték, télen, nyáron, hidegben, éjjel, nappal, három műszakban, sokszor másik faluból átgyalogolva a bányáig. A fúrómunkáson múlik, hogy a kibányászott bauxit minősége milyen. Kiváló szakemberek dolgoztak, és ha eddig nem tettük, akkor most emeljük meg a kalapunkat előttük!

A kiállítás ideje alatt, hétfő, kedden és pénteken külön programok is várják az érdeklődőket a Pannónia Kulturális Központban, nyitvatartási időben.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!