Nyárköszöntő ifjúsági pikniket tartottak Balatonalmádiban - életképekkel

balaton.vehir.hu 2016. 06. 16. 21:03

A szervezők minden előzetes elképzelését felül múlta az érdeklődés. Rengeteg kisgyermekes családot és fiatalt vonzott a csütörtöki rendezvény a Szent Erzsébet Ligetbe.

Megnyitó beszédében Czuczor Sándor jószolgálati nagykövet kihangsúlyozta: Nyárköszöntő ifjúsági piknikre jöttünk össze mindahányan, méghozzá az I. Balatonalmádi Piknikre. Azért is jó mindjárt az elején számozni, mert akkor később nem keverjük össze. Ahogyan így elnézegetem ezt a hatalmas tömeget még a korosabbak is legalább félévszázaddal fiatalabbak nálam, ezáltal lesz még mit számolniuk mire hetvenkedni kezdenek mint jómagam. Mindeneset-re van annak előnye is ha valaki olyan vén mint az országút, mivel még arra is emlékszem, hogy amikor a jelenlévők többsége született, tehát 2000-ben: akkor nyerte el városunk az Ifjúságbarát Önkormányzat címet. Mára már elmondhatjuk, hogy felnőttek és városunk mottója is találó: Balatonalmádi a Barátságos Fürdőváros.

Nem véletlenül gyűltünk itt össze a rendezvénytéren a Wesselényi strand előtt. Nincs igazuk a rossz nyelveknek, hogy szokni kell a helyet, mire augusztus végén elkezdődik a hagyományos Borfesztivál. A KABI, azaz a Közhasznú Alapítvány Balatonalmádi Ifjúságáért a gyerekekre, a tinédzse-rekre és az ifjúságra gondolt mindjárt a nyár elején. Nem csupán gondolt hanem mindjárt tett is értük: tényleg jól kezdődik ez a nyár, mert mindjárt lehet valahova menni, amint befejeződött az iskola. A Gyermeknap és a Tavaszi Zsongás után ime a nyáreleji zsongás és hemzsegés a Szent Erzsébet Ligetben.

Ha valaki tudja a piknik szó eredetét, ami ugye nem a pikkelni meg nikkelni összevonása, hanem a francia pique [csipeget] meg a szintén francia nique [csekélység], akkor egyben meg is haladhatja, mert itt nem csupán csekély-ségeket lehet majd csipegetni, hanem teljes zenei habzsi-dőzsi áll rendelke-zésre. Az elbűvölő kéttannyelvű akusztikus duó, amikor Bors Luca és Dobos Eszter fog lenyűgözni mindenkit, majd a 15 éves Hősök egészen a Selector Emka utcabáljáig jelzi – csak győzzetek gyönyörködni!

Köszönet mindezért a szervezőknek: Beke Eszternek és Szakál Dánielnek, illetve a KABI-nak, azaz a Közhasznú Alapítványnak, amely városunk, Balatonalmádi Ifjúságáért jött létre. Tesz, vesz, szervez és ráadásul még szórakoztat is. Isten tartsa meg a szokásukat!

Nos, ha eddig meglennénk, nyugodtan lehet utánozni a briteket is: az angol, a walesi, meg a skót elhatározza, hogy elmennek piknikezni mindjárt a nyár elején. Majd hozok én kaját mondja az angol, én meg hozok italt szól a walesi. A skót erre büszkén hozzáteszi: akkor én meg hozom az öcsémet!

Jó szórakozást, felhőtlen örömet és boldog nyarat kívánok mindenkinek! – zárta gondolatait Czuczor Sándor.

Hírportálunk képgalériája ITT tekinthető meg!

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!