Szombathy Gyula az Almádi Pódiumon

balaton.vehir.hu 2016. 04. 09. 21:06

Szombaton este a Jászai Mari-díjas, (1979) érdemes művész (2009), Magyarország Kiváló Művésze (2016) volt a rendezvénysorozat vendége a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár épületében.

A színművész több évtizedes munkája során számtalan színházi, tévéfilm, és játékfilmben szerepelt. Ezenkívül rendezői, szinkronszerepeit is felsorolni szinte lehetetlen. Művészi munkásságáról Bati János intézményvezető faggatta, és gratulált az idén tavasszal átadott Magyarország Kiváló Művésze megtisztelő címhez. -A díjat Vencel Verával együtt vehettem át, aki a főiskolán évfolyamtársam volt – köszönte meg az elismerő tapsot a népszerű színművész.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke volt 1964-1968 között, majd a szolnoki Szigligeti Színházhoz került 1968-1974 között. 6 év múlva a budapesti Vígszínház tagja lett, majd a rendszerváltáskor 2 évig az Arizonában játszott, amit több művésztársával otthagyott, 1992-ben szabadfoglalkozású lett, illetve ekkor Mikó Istvánnal Sopronban megalapították a Petőfi Sándor Színházat, 2000 és 2012 között a Radnóti Miklós Színház tagja. 2012 óta a Thália Színház művésze.

Szombathy Gyula megjegyezte, hogy a soproni színházi évekről, évek alatt egyetlen egy színházi kritika sem jelent, jelenhetett meg a bemutatott darabokról… Jelenleg a Thália színházban a Hétköznapi őrületek, a Hős tenor és Balkáni kobra darabokban játszik, ez utóbbiról a jövő héten tévéfelvétel készül. Amihez kapcsolódóan, szövegtanulási szokásáról elmondta, hogy amíg nem tanultam meg a szöveget, addig nem tudok tovább haladni. A színházi öltözőmben van három karfa nélküli szék, amin kiválóan tudok aludni és pihenni, amúgy bárhol, bármin tudok aludni.
Első nagyfilmes szerepét a Princ a katona című filmben 1966-ban főiskolásként kapta, amelyben Ernyei Béla játszotta a főszerepet. Arra a kérdésre, hogy kivel játszott a legtöbbet – Csomós Marival Szolnokon és később a Radnótiban – válaszolta. Azt is elmesélte, hogy, amikor Jancsó Miklós a Fényes szeleket filmezte Öskünél, majdnem veszprémi színész lett, mert a színészek a városban voltak elszállásolva, közel a színházhoz.

Azt is elmondta, hogy ez az első tavasz, hogy figyelmesen végig tudja nézni, hogy hogyan virágoznak, rügyeznek ki a fák, az ötven éves pályafutás során nagyon sok mindenről le kellett mondania a szerepek miatt. Sosem gondolták feleségével, Erzsikével, hogy volt olyan időszak, amikor heti 18 inget kelljen vasalni. Ezért is az idei évadban már nem vállalt új színdarabot. 72. életévében még nem döntötte el véglegesen, hogy visszavonul és nem csak nyaralóként, hanem véglegesen Balatonalmádit választják otthonuknak.

Az est során kettő filmbejátszást is megnézhettünk, Walter Béla: Mellékhatás című bohózatát, amelyben együtt játszott Tábori Nórával és Sinkovics Imrével és a Rövidzárlat című kabaréjelenetet, amelyben főiskolai osztálytársával, Esztergályos Cecíliával játszott.
Arra a kérdésre, hogy a színház vagy a filmezést szerette öt évtizedes pályája során azt válaszolta, hogy a színházat mindig jobban szerettem, mert ott közvetlen kapcsolata van a színésznek a nézővel.
Szombathy Gyula színművésszel, legközelebb ősszel találkozhatunk a Pannóniában, amikor is saját produkcióval lép a nézők elé.

Erzsikét, Szombathy Gyula feleségét is köszöntötték

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!