2025. június 26.

Ne várj holnapig!

Videóval frisítve: Balatonalmádiban megnyílt a Balaton Tárlat 2015 - képgalériával

A rekkenő hőség ellenére szép számban jelentek meg az alkotók, művészetet pártolók a Padlásgalériában.

 

Pászti György képgalériája ITT tekinthető meg

Keszey János polgármester, a megnyitón elhangzott beszéde:

Tisztelt Alkotóművészek, Hölgyeim és Uraim!

Nagy tisztelettel és még nagyobb szeretettel köszöntök mindenkit itt a Padlás Galériában az idei Balaton Tárlat megnyitóján!

Engedjék meg, hogy egy kis szójátékkal kezdjem: vízhang és visszhang. Alig hallani a különbséget. Ráadásul e két fogalom távol is áll egymástól, vagy mégsem? Gondolkodjunk el ezen most közösen!

Ha lesétálunk a mólóra vagy a partra egy békés esti órán, a kövekre verődő fodrok hangját hallhatjuk, a víz hangját. A viharban csapkodó hullámok haragja is vízhang. Az egyik ellazulásra, elmélkedésre sarkall, a másik agyunkba ég a retinánkra vetődött képpel, melyet a hétköznapi ember valamiféle fényképként, a művész pedig sajátos látásmódja alapján dolgoz fel. A hang ezáltal képpé formálódik, hangulattá, önkifejezéssé, és mindegyik vízhang más és más, figyeljék meg az alkotásokon, miképp alakult át a hang képpé! Ez a művészet csodája, mely megismételhetetlen.

Itt térek vissza a bevezető gondolatban említett nyelvi játékhoz: vízhang és visszhang. Miképpen is kerülhet mégis egymás közelségébe e két szó? Az itt kiállított alkotások mindegyike üzenetet hordoz. Nem másét, mint azon alkotóét, aki hallgatta a víz hangját, majd képbe álmodta. A kép pedig üzenetet hordoz nekünk, nézőknek, szemlélődőknek, és az üzenet visszhangra talál tudatunkban, lelkünkben. Biztos vagyok benne, mindannyiunkban fogalmazódtak már meg olyan gondolatok a képeket nézegetve, mint igen, én is hasonlóan látom, vagy: én is ilyesmit éreztem ott és akkor a padon ülve, a parton sétálva, vagy éppen a vörös köveken ugrálva. Mi is történt? Egymásra talált feladó és címzett, más szóval művész és befogadó közönsége.
Az, hogy e visszhang zajos vagy csak éppen érzékelhető, tőlünk függ: művészeti ismereteinktől, iskoláinktól, de legfőképpen lelkületünktől.

Ennek a visszhangnak van egy második visszaverődése is. Ez pedig nem más, mint amit titkon, vagy éppen nagyon is nyíltan várnak tőlünk az alkotók: a közönség visszajelzése. Kérem, sőt biztatom is Önöket tegyék ezt meg, hadd legyen a tárlat megnyitása maradandó, közös élménye alkotónak és látogatónak egyaránt.

E bevezető után röviden tekintsük át a Balaton tárlat történetét.
Miért is Almádi? – kérdezhetné bárki. A válasz elsőre még nagyképűnek is tűnhet, mert Almádi. Megtoldom még egy szerénytelenséggel: mert a mienk, amire büszkék vagyunk. Ám büszkeségünk mellett ott van az alázat is: szívesen és szeretettel osztjuk meg bárkivel, aki befogadja, elfogadja baráti meghívásunkat.

Városunk elkötelezett támogatója a művészeteknek. Egy régi mondás ekképp szól: „Ami Rómának Ostia, az Veszprémnek Almádi.” És ez nemcsak a békés tájra, a víz selymességére vonatkozik, hanem minden egyes olyan elemére, amely egyedivé teszi. Már a rómaiak is itt hagyták kezük nyomát, majd a „tájfaragó” építészek, akik akkor nagyon is jól tudták, mi illik ebbe a környezetbe. Hát nem magától adódik, hogy a művészek számára oly csábító Almádi? Igaz, ez a vonzerő kevés. Azaz: kevés lenne, ha nem gazdagították volna az itt élők, akik szeretettel és tisztelettel fogadták be a sokszor furcsa művészeket akár házukba, akár a közelükben működő alkotótáborba, egy-egy jó bort kínáló pincébe, újabban pedig templomba, iskolába vagy más intézménybe. Nem csupán szállást, hanem átmeneti, de gondoskodó otthont kaptak Vörösberényben és Almádiban, ihletet az alkotáshoz, néha még múzsára is futotta. Talán kis túlzással harmóniának is nevezhetnénk ezt az egymásra találást.

Előbb a rómaiakat említettem, akik a legrégebbi művészei Vörösberénynek, Budatavának, Káptalanfürednek és Almádinak, most azokat kell önök elé idéznem, akik éltetői, folytatói voltak a művészeti tradícióknak. Ide tartoznak templomaink ismeretlen és ismert építői, freskóinak festői. Gondoljunk csak a katolikus templom képeire, Bucher Xavér 1732-es alkotásaira.

Az időben egy nagyobbat ugorva egy olyan társaságra kell emlékeznem, melynek tagjai az ötvenes-hatvanas években tették le névjegyüket a vörösberényi művésztelepen. Nem is olyan rég nyílt tárlat Litkey György, a telep alapítója műveiből a szomszédos Pannónia kulturális központban.

Természetesen az itteni tárlatnak is megvannak az előzményei. 1987-ig kell visszaforgatnunk az idő kerekét. Akkor fogant meg egy kétévente megrendezendő kiállítás gondolata Veszeli Lajos grafikus- és festőművész fejében. Az első tárlatokon többek között az elődöknek is tiszteletet adtak. Dukai Takács Jenő, Komáromi Katz Endre, Konecsni György, Bognár Zoltán, Veszeli Lajos képeit láthattuk. ’91-ben már országos lett a biennálé. A siker nem maradt el, s egymást követték a nívós tárlatok. Apró, de figyelemre méltó érdekesség: a 3. biennálén az utcán kellett megtartani a megnyitót, annyian voltak.

Hölgyeim és Uraim!

Bizonyára észrevették, hogy eddig nem szóltam sem a kiállítókról, sem a műveikről. Polgármester vagyok, a művészetet kedvelő ember, de nem venném a bátorságot, hogy szakemberként tetszelegjek Önök előtt. Éppen ezért tartozom köszönettel Kelemen Marcel festőművésznek, aki 3. alkalommal gazdája, szervezője, értő szakembere a tárlatnak, s akinek segítsége révén a kiállítás alkotóihoz méltó szavakat tudok tolmácsolni.

Kontra Ágnes igazán légies, finom színérzékkel megfestett – vagy inkább vászonra lehelt? – felhői egészen friss szelek szárnyán, most először érték el városunk partjait.

Az Almádiban lakó Borbély Gábor szobrászművész szintén első alkalommal szerepel tárlatunkon. Bonyolult formájú, határozottan megfaragott, organikus architektúrájának örvényei elsodorják, majd beszippantják a nézőt.

Marosi Diána bátor képkivágásban, erőteljesen, nagyvonalúan, ám mégis finom légiességgel megformált foteljeivel festőien atmoszférikus színteret, „szkénét” varázsol elénk.

Foky Éva Mikrokozmosza egyszerre elgondolkodtató és játékos. A színes játékszerekből szappanbuborék-kozmoszokat fúj a gyermeki tisztaságú képzelet.

Horváth Lóczi Judit titkot árul el: mit érez álombéli futása közben, amikor már sajognak a lábizmai, csak az akarat viszi, a szél belesuttog a fülébe, és kilép a mindennapi gondok világából. A két törött rajztábla-darab azonban, – engedje meg a művésznő – nekünk, balatoniaknak hadd idézze meg, ódon vitorlások partra száműzött kormánylapátjait is.

Vágfalvy Ottó klasszikusa a régi időkre emlékeztet, a fürdővárossá válás előtti állapotról mesél. Az Öreghegyen, a már nem létező boros pincék között sétáló időutazó szemszögéből mutatja Almádit és a Balatont.

Köszönjük a Kossuth-díjas Somogyi Győzőnek, kifejezetten erre az alkalomra készített, mesebeli Tihanyát!

Új színfoltként köszönthetjük ebben a „társaságban” a Munkácsy-díjas – és továbbá, a teljesség igénye nélkül: Római Magyar Akadémia ösztöndíjas, az 1997-ben a Műcsarnokban rendezett Magyar Szalon Művelődési Minisztérium-díjasa, a Magyar Alkotók Országos Egyesülete, és az NKA sokszoros ösztöndíjasa – Várnagy Ildikó, hetyke, avantgarde lendülettel a képünkbe „lökött”, porcelán tányérokra „gesztikulált-írott” vélemény-együttesét.

Ugyanitt üdvözölhetjük a tárlatunkon szintén most először szereplő legendás szobrász házaspár munkáit, akiknek még Pátzay Pál és Kisfaludi Strobl Zsigmond voltak a mesterei! A Munkácsy-díjas Gádor Magda... (Néni?)... fiatalos lendülettel megfaragott és festett szobrát, valamint 1923-ban született férje, a szintén Munkácsy-díjjal, valamint a Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett Nagy Sándor geometrikusságában is finoman érzékeny remekét.

Láthatunk távoli asszociációkkal megidézett kapcsolódásokat: Borbély Béla arcai görbe tükörben, talán a Balaton hullámaiban torzulnak vészjóslóan groteszk grimaszokká.

Orvos András „Echo”-ja gondolkodásra készteti a nézőt. Nem egy tihanyi zsánerkép irányából közelít a témához: absztrakt jeleit sokféleképpen értelmezhetjük.

Fülöp Lajos távoli álomvidékek zuhatagainak erejét, a víz dübörgését szólaltatja meg erőteljes gesztusokkal, rokonságban Zalubel István pasztózusan felhordott, látomásos „víz-fény-hangjaival”.

Somos Gyula szürreálisan szimbolikus mentőcsónakja és halai meglehet, hogy –kedvünkért – a Balaton fölött lebegnek.

Találunk egészen közvetlen asszociációkat, szinte a víz bársonyát, a hullámok csobogását, a percről percre változó „fény-szín-látomásokat” megidéző alkotásokat:

Csík Gabriella légies festményei, és Baranyai Béla hozzájuk hasonlítható, bár kissé expresszívebben megfestett képe szuggesztív, impresszionisztikus víziókat vetítenek elénk a Balaton fényeiről.

Ruzics Csilla nagyvonalú eleganciával, mélyen átélt, erőteljes gesztusokkal varázsolja elő a vízen „lebegő” fényt, míg Makkay Márta szövött látomásai az eget és a tőle még és már el nem váló vizet idézik elénk egy, talán tavaszi hajnalon, és alkonyon.

Kalocsai Enikő meggyőző szakmai tudással, hűvös tárgyilagossággal számol be hullámokról, fényekről. Érzéseket, asszociációkat a nézőnek kell fölkeltenie magában. A képekben elmerülve, magára utaltan.

Elnézést, hogy csak néhány alkotót emeltem ki, akik nagy hatással voltak rám.

A hagyomány, a múlt kötelez: a Balaton Tárlat, a Veszeli Lajos által teremtett, országos „merítésű” és színvonalú rendezvényként él a köztudatban, és élni fog a jövőben is. Elképzelhető, hogy két év múlva új kiállítótérrel, új helyszínnel gazdagodik városunk, ahol reményeink szerint még nagyobb hírveréssel, nagyobb kiállító helyiséggel tudjuk a 2017-es országos beadású tárlatot megrendezni.

A kiállító művészeknek és a közönségnek is megköszönöm figyelmét, s ezzel a Balaton Tárlatot megnyitom!

Díjazottak:

A Balaton Tárlat 2015, Balatonalmádi város díját Keszey János polgármester adta át Kontra Ágnesnek, aki helyett Áfrány Gábor vette át a díjat. Érdekesség, hogy az alkotó végig videó kapcsolatban volt külföldről,a díjátadást így követte.

A Veszprém Megyei Önkormányzat díját Vörösmarty Éva képviselő adta át Borbély Gábor szobrászművésznek.

Veszprém Megyei Jogú Város díját dr. Strenner Zoltán képviselő adta át Marosi Diána festőművésznek.

Alsóörs díját Hebling Zsolt polgármester adta át Foky Éva képzőművésznek, aki helyett a díjat Kelemen Marcell vette át.

Balatonfüred díját Kelemen Marcell, a tárlat kurátora a Munkácsy-díjas Szekeres Károly alkotásának itélte, a díjat Csík Gabriella vette át.

Badacsonytomaj díját Orbán Péter alpolgármester adta át Fekete Emesének.