Az államfő kiáll természeti értékeinkért

balaton.vehir.hu Fotó: Bagdi Ádám 2009. 05. 10. 19:45

Sólyom László vasárnap délután a szentkirályszabadjai reptér melletti földúton találkozott a természetvédőkkel.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkba is ellátogatott Sólyom László köztársasági elnök, aki ezzel 2007 januárban kezdődött Értékőrző Tájak és Emberek Magyarországon elnevezésű országjáró sorozatának már a hetedik állomására érkezik meg.

Az államfő eredetileg március 29-31. között látogatott volna el a nemzeti parkba, de utazását akkor a "belpolitikai helyzetre tekintettel" elhalasztotta.

A köztársasági elnök felkereste a szentkirályszabadjai reptér Natura 2000 természetvédelmi besorolású területét, és ott találkozott többek között a beruházás ellen tiltakozó helyi civilekkel, akik háromezer aláírást tartalmazó, a beruházást elutasító dokumentumot adtak át az elnöknek.
Sólyom hangsúlyozta, hogy számára érthetetlen a megvalósítandó beruházás, mert nem a természetrombolást, hanem a természet védelmét segítő fejlesztéseket kellene támogatni. Aggályát fejezte ki a beruházást megvalósítandó céggel szemben, mert egy külföldön bejegyzett offshore cégről van szó. A Balatont védenünk kell, és minden természeti értéket itt a tó keleti térségében és nagyon furcsa lenne, ha a repülőgépek zavarnák meg a pihenni vágyókat és a természeti értékeinket károsítanák. A repülőgépek Siófokon ezer méter magasságában kezdenék meg a landolást, Almádi légterében már csak százötven méter lenne a különbség a házak és a gépek között. A beruházó csak utólag közölte, hogy teherszállító gépek is érkeznének, naponta 51 leszállás – mondta Sólyom. Majd folytatta: azt sem értem, hogy a beruházással kapcsolatban mindenki mossa a kezét, például a veszprémi polgármester, mindenkinek a költőt idézem „Aki gépen száll fölé, annak térkép e táj”. Igazuk van azoknak, akik tiltakoznak, az ország érdekeit kell képviselni – zárta szavait a köztársasági elnök.

A találkozón jelen voltak az érintett települések polgármesterei, Szedlák Attila litéri, Keszey János balatonalmádi, dr. Balázs Árpád siófoki, Iványi András szentkirályszabadjai elöljárók.
A civil kurázsit Kerényi Imre rendező képviselte. A balaton.vehir.hu kérdésére, hogy meddig hajlandók elmenni: a legvégső polgári engedetlenségig, de ha kell, ide is láncoljuk magunkat a kerítéshez – mondta a neves rendező. Arra a kérdésre, hogy mikor írják ki a helyi népszavazást a repülőtéri beruházással kapcsolatban Balatonalmádiban? Keszey János azt válaszolta, hogy most még nem aktuális.
A balaton.vehir annak a hírnek is utánajárt, miszerint a köztársasági elnököt nem engedték be a szentkirályszabadjai repülőtérre. A repteret őrző biztonságiaktól megtudtuk, hogy az elnök valóban kétszer járt az őrzött objektumnál vasárnap délután, de belépési engedély hiányában –amit a tulajdonostól lehet beszerezni- senki sem léphet a területre.
Sólyom László hétfőn a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság csopaki épületéhez látogat, ahol megtekinti a nemzeti park bemutatkozását. Ezután Monoszlón részt vesz az "Élet a Balatonnál - civil, kulturális és környezetvédelmi szempontból" című fórumon. Badacsonytomajban ellátogat a Pannon Egyetem Agrártudományi Centrum Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetébe, majd Szigligeten találkozik a Balaton-felvidéki települések polgármestereivel.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!