Megalakult a Keszthelyi Kulturális Kerekasztal

balaton.vehir.hu Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV 2021. 01. 23. 15:46

Cél a kulturális termékek összehangolása – ez hangzott el a Keszthelyi Kulturális Kerekasztal indító ülésén, mely a magyar kultúra napján állt össze. Első körben az önkormányzati, valamint a nagyobb kulturális és turizmussal foglalkozó intézmények képviselői beszélgettek. A kört folyamatosan bővíteni fogják. Az együttműködés kialakítása mellett szót ejtettek a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt fontosságáról is.

 Számtalan vonzó programot tudnak kínálni Keszthely kulturális és turisztikai intézményei. Mind-mind szakmai tudásuk legjavával próbálják megvalósítani az eseményeket nem kevés sikerrel. Külön-külön is színvonalas műsorok szervezésével tudják megörvendeztetni közönségüket, azonban egy városon belül szükség van az összehangolásra is.

E cél is vezérelte a Keszthelyi Kulturális Kerekasztal létrehozását. A magyar kultúra napján tartott első ülésen az önkormányzathoz tartozó intézmények, a város nagyobb kulturális intézményei, valamint turizmussal foglalkozó szervezetei ültek össze. Nagy Bálint polgármester úgy fogalmazott, ahhoz, hogy a térségi, regionális és országos projektekben sikeres legyen a város, először házon belül kell kiépíteni a rendszert.

„Bízom abban, hogy azzal, hogy ez a munkacsoport létre tudott jönni, amit terveink szerint a következő időszakban bővíteni fogunk újabb szereplők bevonásával. valódi olyan tudást és olyan tapasztalatot fogunk tudni összerakni, ami alapvetően ma már megvan ezeknél, illetve ezeknek a szervezeteknek a munkatársainál. És mindezt a tudást, hogyha összegyúrjuk, akkor egy sokkal hatékonyabb, sokkal eredményesebb fejlesztéseket tudunk megvalósítani a városban. Legyen szó kultúráról vagy akár legyen szó turizmusról.”

Az eseményen kiemelték, már idén hozzá kell látni azokhoz a fejlesztésekhez, amelyek hozzájárulnak majd a 2023-as Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa projekthez. Tavaly évvégén ugyanis a város is csatlakozott ehhez. A következőkben a civil szervezetektől is várják az ötleteket, megvalósításokat. A polgármester úgy fogalmazott, a programokkal nem 2023-ra készülnek, hanem 2023-tól.

„Ugye 2023 az maga a fő éve a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosnak, de mi olyan projekteket szeretnénk előkészíteni már most az idei évtől a 23-as évre is, amelyek ezt követően is életképesek tudnak maradni. Bár a 23 az egy fontos csúcspontja ennek a következő néhány éves projektnek, de én azt gondolom, hogy az igazából csak a kezdet lesz és 23-tól fogjuk tudni egy fenntartható, turisztikai értelemben is jól értelmezhető kínálatot nyújtani a város számára összefogva az itt élő és itt működő emberekkel és szervezetekkel.” - tette hozzá a polgármester.

Az eseményen mutatkozott be a város polgármesteri turisztikai tanácsadója, Kovács Szabolcs is. A 2020 Év TDM Szakembere elismerést is magának tudható szakember fogja koordinálni a Kulturális Kerekasztalt. Elhangzott, nemzetközileg elismert termék van a keszthelyiek kezében, azonban szükséges egy olyan struktúra kialakítása, amely fejleszti a várost. Ehhez indítják el az operatív munkát már az EKF-fel kapcsolatban is.

„Az lesz a feladatunk ezzel a munkacsoporttal, hogy a különböző elképzeléseket és ezt a közös gondolkozást azt egy operatív munkafolyamatra építjük fel és egy stratégiába is tudjuk illeszteni. És akár ezt a projektet is már rövidtávon, minél szélesebb körben, minél hatékonyabban kiaknázzuk.”

Az ülésen elhangzott, a város különböző intézményei és a civilek által szervezett programokat összehangolják. Ezeket az online térbe fogják felvezetni egy táblázatba, így elkerülhető az ütközés. Várhatóan minden hónapban összeül a Kulturális Kerekasztal, melynek résztvevői létszáma folyamatosan bővül.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7756-megalakult-a-keszthelyi-kulturalis-kerekasztal

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!