Elfogadták Keszthely gazdasági programját

balaton.vehir.hu Forrás: keszthely.hu 2020. 05. 08. 10:42

Az ipari park fejlesztését, minőségi munkahelyek teremtését és turisztikai fejlesztéseket is tartalmaz Keszthely gazdasági programja.

 A képviselőkkel való egyeztetés után az elmúlt héten fogadta el a város vezetése a stratégiát, amely a következő öt évre fogalmaz meg konkrét célokat és határidőket, azonban a főbb irányokkal 2030-ig tervez.

Ahhoz, hogy egy városban a rövid távú működést meg tudjuk tervezni, nagyon fontos, hogy közép és hosszútávú célokat tűzzünk ki – fogalmazott Nagy Bálint a gazdasági program kapcsán. Keszthely polgármestere hozzátette, ez egy stratégia, amelynek segítségével a következő időszakban lehetőség lesz olyan befektetési programok kidolgozására, amelyek ahhoz szükségesek, hogy valóban éves szintű terveket tudjanak készíteni a város gazdaságára vonatkozóan.         

„A városfejlesztő kft. munkatársaival együtt közösen is dolgoztunk azon, hogy a 2020-2025-ös időszakra meg tudjuk tervezni és el tudjuk fogadni – egyeztetések után – a város gazdasági programját erre az öt éves intervallumra. Azt érdemes talán tudni róla, hogy 2030-ig fogalmaztunk meg irányokat és célokat, és nyilván ezeket az irányokat és célokat 2025-ig bontottuk le egy olyan gazdasági programba, ahol konkrét határidőket, konkrét feladatokat, cselekvési tervet, intézkedési tervet határoztunk meg ennek az anyagnak a részeként.” - tájékoztatott Nagy Bálint, Keszthely polgármestere.

A gazdasági program egy helyzetelemzést is tartalmaz, amelyben feltárták, hogy hol tart jelenleg a város, és ennek mentén fogalmazták meg a jövőbeni startégiát. A program széleskörűen kiterjed Keszthely teljes területére. Tartalmazza többek között a közterületek állapotát, rendezettségét és ezek fejlesztési lehetőségeit, a hulladékgazdálkodás helyzetét és a strandfejlesztéseket is. Fontos helyet kaptak a fenntartható fejlesztések és a környezetbarát szemlélet. A program tartalmazza az ipari park, a belváros és a Balaton-part fejlesztését is. Keszthely vezetése a járvány okozta gazdasági nehézségekkel is számol a stratégiában.

„Ahogy a többi tervünket is hozzá kellett igazítani a jelenlegi helyzethez, így nincs ez másként a gazdasági programmal, stratégiával sem. Mivel alapvetően a gazdasági stratégia nem a 2020-as évről szól, hanem egy 2030-at megcélzó, 2025-ig tartó program vagy stratégia, ezért nyilván figyelembe vettük már az idei évre vonatkozó szükséges változásokat, amiket figyelembe kell venni a végrehajtás során. Mivel alapvetően ez nem a ’20-as évre szól, hanem ez egy ’25-ig tartó, részletesebb anyag, azért nagyon reméljük, hogy minél előbb véget ér ez a járvány és visszatér az élet a megszokott kerékvágásba.” - tette hozzá a polgármester.

Nagy Bálint hozzátette, Keszthelyen elsődleges fontosságúak a turisztikai fejlesztések és a minőségi munkahelyek teremtése, ezekhez kapcsolódóan is fogalmaz meg célokat a gazdasági program.

Regman Karola - Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7063-elfogadtak-keszthely-gazdasagi-programjat

keszthely.hu

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!