Jövő héttől megváltozik a keszthelyi belváros közlekedése
balaton.vehir.hu 2011. 03. 11. 14:36 |
Március 16-ától az autóbuszjáratok nem érintik a Fő téri megállót.
A városközpont megújításának építési munkái miatt szerdától jelentős változásokra számíthatnak a Keszthelyen járók.
Újabb munkaterületeken indul az építkezés a keszthelyi belvárosban: a tér nyugati oldalán (a gyógyszertárnál és a taxiállomásnál), majd a polgármesteri hivatal előtt és a Szentháromság szobornál. Eközben a várkertben és a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom körül zajlik a régészeti feltárás, valamint a piac területén is folyamatosan dolgoznak.
Az autósok egyelőre csak kisebb korlátozásra számíthatnak. Továbbra is zavartalan lesz a közlekedés az Erzsébet királyné utca felől a Bem utca irányába, valamint a Kossuth utcából a Széchenyi utcába. A korábbiakban jelzettől eltérően egy irányban a Fő tér területén is át lehet majd hajtani: a Kossuth utcáról a Bem és az Erzsébet királyné utcák felé szabad lesz az áthaladás, ellenkező irányban azonban már nem. A belváros teljes forgalmi lezárása a beruházás következő fázisakor, július elején várható.
A buszközlekedésben nagyobb változások lesznek. Egyetlen autóbuszjárat sem érinti március 16-ától a Fő téri megállókat. Az Alsópáhok és Hévíz felé közlekedő járatok a buszállomástól a Szent Miklós és Bercsényi utcán haladnak. Új megálló készült el a napokban a Szent Miklós utcában, melyben az erre haladó buszok – a távolsági járatok kivételével – megállnak, jelentősen javítva így a városrész közlekedését.
A Bercsényi utcában, a Margaréta étterem melletti parkolók területén három férőhelyes ideiglenes megálló került kialakításra. Itt lehet fel- és leszállni a 2, 3, és 4. számú helyi járatra, melyek a Gagarin utca, az Erzsébet királyné utca és Szendrey-telep, valamint az új köztemető irányába közlekednek. Esetükben az ideiglenes megálló a Fő térit helyettesíti. Továbbra is a Bercsényi úti „régi” megállóban állnak meg a távolsági, valamint a Hévízre közlekedő autóbuszok.
Ellenkező irányban, Hévíz felől a buszok a Bercsényi és Szent Miklós utcán közelítik meg az állomást, a városokat összekötő nem távolsági és nem helyi járatok meg is állnak a Szent Miklós utcai megállóban (a távolságiak nem). A helyi és helyiként is meghirdetett helyközi járatok továbbra is az eddig megszokott Bercsényi – Deák – Sörház – Kossuth utca útvonalon haladnak a pályaudvar irányába, megállva a Sörház utcai és a CBA előtti leszállóhelynél.
Gyenesdiás irányába a buszok az eddig megszokott útvonalon, az állomástól az Erzsébet királyné utcán közelítik meg a belvárost és a Bem utcán a piacnál állnak meg. Ugyanezt az útvonalat követik március 16-a után a Várvölgy felé közlekedő járatok is. A Gyenesdiás és Várvölgy felől érkező buszok rendjét a Fő téri változások nem érintik.
Menetrendi információkkal kapcsolatban a Zala Volán ad további felvilágosítást (83/515-173).
A belváros megújításáról bővebb információt olvashatnak a www.keszthely.hu és www.keszthely-epul.hu honlapokon, valamint érdeklődhetnek Keszthely város főépítészénél ügyfélfogadási időben a polgármesteri hivatalban (83/505-536).
A templom mellett a héten megkezdődtek a munkálatok (Fotók: balaton.vehir.hu)
Jövőre már teljesen új belváros várja a Keszthelyre látogatókat
Megosztás
A rovat további cikkei
- Felújítanak egy ötvenéves balatoni halászhajót+
- Indul a szúnyoggyérítés a Balatonnál
- Megkezdődött a Helikon Hotel felújítása
- A vízbe hulló növényi részek bomlását és a Balatonra gyakorolt hatását vizsgálják a Georgikonon
- A születések száma nőtt, az elhalálozás pedig csökkent Keszthelyen 2020-ban
- Megalakult a Keszthelyi Kulturális Kerekasztal
- Kihirdették a Keszthely Balaton-parti területének megújítására kiírt építészeti ötletpályázat eredményét
- Balaton-parti fejlesztéseket terveznek Keszthelyen
- Keszthely: Szombattól kötelező a maszkviselés a Balaton-parton - videó
- Virtuális kockákból is felépült a keszthelyi Festetics-kastély