Szállodaszövetség: a védettek mehessenek étterembe, szállodába!

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2021. 02. 19. 14:36

2021. február 19., péntek (MTI) - A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szeretné elérni, hogy azok, akik védettek a vírussal szemben, mehessenek étterembe, szállodába - mondta Flesch Tamás, a szállodaszövetség elnöke az MTI-nek pénteken.

 Hozzátette: nagyon pozitív lenne, ha fokozatosan elkezdhetnének megnyitni a vendéglátóhelyek és a hotelek. Látható, hogy a magyarok már a húsvéti, áprilisi, és az azt követő időszakokra elkezdtek szállást foglalni a belföldi szállodákba - tette hozzá a szakember.     

    Nagyon örülnének, ha a kormány megvizsgálná annak lehetőségét, hogy a beoltottak és a betegségből felgyógyultak, azaz a fertőzéstől védettek, hogyan mehessenek szállodába és étterembe - mondta Flesch Tamás.
    Kitért arra is, hogy a nyitás ideje az egyes helyeken attól is függ, hogy ki hány dolgozót tartott meg.
    Ha megkapják a kedvező választ a nyitásra, azt követően az elnök szerint a legtöbb helyen két hét alatt meg is történhetne az - mondta.
    A magyarországi szállodáknál azonban mindenképpen fokozatos nyitásra számít Flesch Tamás, mert a budapesti hotelek még biztosan nem számolhatnak külföldi vendégekkel, miközben a vidékiek elkezdhetnének dolgozni és bevételt termelni, ha kiszolgálhatnák a védett vendégeket.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!