Ezúttal a halé lesz a főszerep a Bakony Expón

balaton.vehir.hu Forrás: vehir.hu/Bertalan Melinda Fotó: vehir.hu/Domján Attila 2019. 10. 30. 17:01

A termelői vásár és családi rendezvény immár hatodik alkalommal tér vissza a Veszprém Arénába november 8-10. között. A program részleteiről szerda délelőtt sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.

– Amikor hat évvel ezelőtt elindítottuk a Bakony Expót, mindenkinek volt egy vágyott elképzelése róla, hova szeretnénk majd felfuttatni a rendezvényt. Az viszont, hogy már az ötödik évben 17 ezer látogatót köszönthettünk, a legmerészebb álmainkat is meghaladta – összegezte az elmúlt éveket a sajtótájékoztató kezdetén Porga Gyula polgármester.

A rendezvénynek maradéktalanul sikerült teljesítenie alapküldetését, hogy minél közelebb hozza egymáshoz a helyi termelőket és a fogyasztókat. A Bakony Expó azonban nemcsak egy nagy piacként, vásártérként funkcionál, hanem a számos kiegészítő program révén társadalmi eseményként is, ez és az innovációk együttesen pedig hozzájárultak ahhoz, hogy sokan ma emiatt látogatnak el ősszel Veszprémbe.

Az innovációk sorába tartozik az is, hogy az expó minden évben más, a Bakonyra, Balatonra és a megyére jellemző alapanyagot tesz meg főszereplőnek: idén ez – az Agrármarketing Centrum törekvéseivel összhangban – a hal lesz annak érdekében, hogy a kevés halat fogyasztó magyar társadalom körében népszerűbbé tegyék ezt a rendkívül egészséges ételt – mondta el Sövényházi Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei elnöke. Ehhez kapcsolódóan több tematikus programmal is készülnek: a Gasztroudvarban például a Megfőzzük Almádit egyesület halételeit kóstolhatjuk meg (ők majd a színpadon is főznek), de kézműves programokon, a játszóházakban és a Nagymama portáján is fel fog tűnni a hal, a Keresd meg az aranyhalat! játék keretében pedig a szemfülesek a vásár területén elrejtett aranyhalak megtalálásért cserébe nyereményben részesülnek.

A halas programok legizgalmasabb helyszíne ugyanakkor valószínűleg a Pecakunyhó sátra lesz. A horgászáruház a helyszínen egy nagy akváriumot húz majd fel, melyben a Balatonban élő halakat nézhetik meg a látogatók, meghatározott időközönként pedig egy interaktív előadást is tartanak, hogy a halak és a környezet védelmére felhívják a figyelmet. Emellett a vízi állatokkal kapcsolatos tudásszint növelése érdekében egy több hektoliteres medencét is felépítenek, amelyben már a nagyobb halakat nézhetjük meg, valamint ügyességi célbadobó verseny is lesz, mellyel a horgászatot szeretnék népszerűsíteni – tudtuk meg Fekete Norbert üzletvezetőtől.

Az újdonságok mellett is van ugyanakkor, ami változatlan: a rendezvényre a belépő továbbra is 600 forintba kerül, 14 éves korig pedig ingyenes. Ezért cserébe 122 kiállító, valamint 20 szakmai és civil szervezet standját kereshetjük fel kóstolás vagy vásárlás, információgyűjtés céljából. A kiállítók zöme Veszprém megyei termelők közül kerül ki, de érkeznek olyan termelők is az ország további részéből, akik itt meg nem található különlegességeket hoznak el: Egerből például szarvasgombából, Kiskőrösről pedig homoktövisből készült termékek érkeznek.

Pillanatkép a tavalyi évről

Nem érdemes a kísérőprogramokat sem kihagyni: a népi játékok játszóháza, a mesterségek bemutatója és az állatsimogató örök kedvenc, de itt lesz többek között Rideg Marci pásztorpróbáival, a Kabóca Bábszínház egy játéktérrel, a VERGA Zrt. gyermekfoglalkoztatóval és a VEDAC is, melynek atlétái vidám horgász és halász ügyességi próbatétellel készülnek.

A részletes program ide kattintva érhető el.

A Bakony Expó pontos nyitvatartása:

november 8. péntek 14-19 óra
november 9. szombat 9-19 óra
november 10. vasárnap 9-18 óra

Jegyvásárlás a helyszínen

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!