Egy kedves grófnő Balatonfűzfőn

balaton.vehir.hu 2019. 07. 01. 15:03

Balatonfűzfő, július 01. hétfő – Széchenyi Tímea immár negyedik éve vezeti-szervezi a nyári Széchenyi tábort, amelynek idén Balatonfűzfőn a BWM (Báró Wesselényi Miklós) alapítványi iskola ad otthont.

-Beszélgetésünk elején ön milyen ágon kapcsolódik Magyarország egyik legnevesebb, történelmi családjához?

-Köszönöm, hogy feltette a kérdést, mert napjainkban is sokan abban a tévhitben élnek, hogy a Széchenyi család „kihalt”. Itt vagyunk. Gróf Széchenyi István bátyjának Pálnak vagyok a leszármazottja, majd Széchényi Ferencnek a hatodik generációját képviselem.

-A Gróf Széchenyi Család Alapítványnak is tagja, egyik alapítója.

Alapítványunknak több Széchenyi leszármazottja is van például gróf Széchenyi Géza, aki a kurátor szerepét tölti be. Alapítványunk keretén belül működik többek között Széchenyi szabad Akadémia, ismereteink tudományos eszközeivel szeretnénk képet kapni arról a korról, melyben a Széchenyiek éltek, felidézve azokat az eszméket, melyeket a családtagok és kortársaik képviseltek. A Stádium-díj amely a Kárpát-medence területén működő magyar középiskolák diáksága tesz a díjra javaslatot. Fővédnökeink: Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr, valamint gróf Széchenyi Géza. A tavalyi év óta pedig az Év Széchenyi Vállalkozása díjat is létrehoztuk.

Beatrix lányával

-Mi a fő motivációja egy nyári tábornak és milyen korosztályt szólítanak meg?

Immár negyedik éve szervezzük az egyhetes nyári tábort, az elnevezése miatt is, ami a Széchenyi tábor nevet viseli, a név kötelez minket arra, hogy a 9-16 éves gyerekek minél jobban megismerjék történelmünket, kereszténységünket, megőrizzük értékeinket.

-Mennyire fogékonyak a gyerekek?

Nagy tisztelettel és vidámsággal együtt főzünk, strandolunk és közösen bővítjük ismereteinket, nagyon jó csapat vagyunk és mindezt nagyon vidáman tesszük. 2019-ben nem „játszhatom a grófkisasszonyt, az adott helyzetben kell helytállnom”. Négy gyermekünk közül Beatrix lányunk velünk önkéntesként dolgozik.

-Ha jól tudom az idei évben felhívással fordultak a Kárpát-medencében található középiskolások felé…

Igen, ez pontosan így van, felhívásunkra összesen 26 középiskolai intézmény jelentkezett - minket is meglepett a jelentős érdeklődés- hogy még jobban megismerhessék a magyar történelmet.

-Végezetül, ha már itt beszélgetünk a Balatonnál mindenképpen ejtsünk pár szót a balatoni, legendás Kishamis hajóról.

A Kishamis gróf Széchenyi Emil hagyatéka, akinek élnek a leszármazottjai és úgy gondolják, hogy az övék.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!