A vízen érzem magam a legjobban
balaton.vehir.hu 2013. 08. 29. 17:55 |
Mondta Kucséber Vivien hírportálunk munkatársának Balatonfűzfőn, ahol azt próbáltuk kideríteni, hogy mi a titka az egyre népszerűbb „szörfszigetnek”.
Kucséber Vivien éppen a deszkáját szereli
-A szörfözés kapcsol ki a legjobban, a mindennapjaimban és a vízen érzem magam a legjobban. Itt nőttem fel, a szörfözéssel csak az utóbbi pár évben foglalkozom komolyan, 2010-ben és 2011-ben nagyhajós vitorlás versenyen is indultunk, el nem tudnám képzelni az életem Balaton nélkül – fogalmazott Kucséber Vivien (Balatonfűzfő).
Hegyi Nándor
Hegyi Nándor Tatabányáról érkezett a Balaton-parti településre. Őt sem kellett sokáig kéretni, hogy árulja el, miért Fűzfőt választja.
-Ide a jó társaság miatt jövök. Kulturált a környezet, a terület ápolt, kiépítették az új parkolókat aminek köszönhetően nincs tumultus, biztonságos, a parton merem én is hagyni a dolgaimat, hiszen biztonsági kamera „őrzi”. Én csak egyet bánok most 45 éves fejjel, hogy miért nem húsz évvel korábban kezdtem el szörfözni. Ez a hely a Balaton gyöngyszeme, Tatabányáról többen is járunk ide, az ember itt sokat tanul a másiktól, a vízen is jó tanácsokkal látnak el a profik, soha senki senkit nem nevet ki egy esetleges ügyetlen mozdulatért, inkább segítenek. Ebben a közösségben a hét évestől egészen a hetven évesig minden korosztály megtalálható. Minket összeköt a Balaton, a sport és hogy egyik szemünket mindig a széljelentésen tartjuk, hogy mikor lesz jó szél, hogy szörfözhessünk.
Marton András
Marton András a Balatonfűzfő Szörf Klub S. E. titkára elmondta, hogy a 2002-ben alapított egyesületük mára nyolcvan tagot számlál, szinte az ország legkülönbözőbb településeiről, de azt viszont nagyon kevesen mondhatják el, hogy ebből 35-40 fő a kite-osokkal együtt mind helybéli, Balatonfűzfőn élnek.
Ahhoz képest, hogy hétközben, csütörtökön kerestük fel a szörfösök paradicsomát vagy kéttucatnyian lovagolták meg a tavat, annak ellenére, hogy a szél is csak tíz csomó körül volt. És valóban, az egykoron „zagyfeltöltött” területnek sajátos hangulata van csak úgy mint a parti sétánynak, ahol az elmúlt évtizedekben hatalmas fákká nőttek az egykori csemeték, gyökérzetüket pedig a Balaton vize mossa. Ideális hely nem csak sportolásra, baráti beszélgetésekre, hanem szellemi feltöltődésre is egyaránt. A hely titka, az öböl kisugárzásában rejlik.
Megosztás
A rovat további cikkei
- Jegesedés a Balatonnál
- Évértékelő beszélgetés Szanyi Szilvia polgármesterrel
- Kiteosok a Balatonon
- Úgy tűnik, hogy nem mostanában korcsolyázunk a Balatonon
- Balatonon suppozó
- Tizenkét Idősbarát Önkormányzat Díjat adtak át idén
- Fellendülhet a balatoni kishajóipar
- Megújult a Közösségi Ház földszinti épületrésze Balatonfűzfőn
- Balatonfűzfő: kishajóépítő és karbantartó szakmai képzés
- Kiteosok a Balatonon