XVII. Gardália Tihanyban – Fókuszban a „látott hal"

balaton.vehir.hu 2018. 11. 17. 18:53

Szombaton volt nosztalgia sétahajókázás a Tihanyi Kúthoz, a garda „vermelőhelyéhez”, megkoszorúzták a Garda szobrot, a gardát és az újbort dr. Korzenszky Richárd megáldotta a Tihanyi Bencés Apátságban, több mint kétszáz borlovak érkezett az ország különböző helyszíneiről a félszigetre.

 

A Szent Miklós hajó indulása előtt a hajókikötőben a Tihanyi Népzeneoktatás és a Tihanyi Hegyenjárók Táncegyüttese fogadta a vendégeket. A hidegben sokan ropták a táncot vagy szívmelegítővel enyhítettek a hideg ellen.

Varró János alpolgármester (b.), Görgényi Ernő, Tósoki Imre és Kiss Miklós Zsolt

A Szent Miklós hajó fedélzetén Tósoki Imre polgármester köszöntötte a vendégeket. Elmondta, hogy tizenhét évvel ezelőtt, igaz sokkal szerényebb körülmények között azért hozták létre a rendezvényt, hogy méltó módon tudjanak megemlékezni a község címerében is szerepelő gardáról és az idős halászokról, akik régen kézzel húzták a hálót csónakjaikkal. Mára a Gardália a Balaton egyik legnagyobb szezonhosszabbító rendezvényé vált november közepén, amit évről évre több ezer látogató keres fel – fogalmazott.

Dr. Görgényi Ernő Gyula város polgármestere megköszönte és megtiszteltetőnek nevezte, hogy idén Gyula városa lehet a rendezvény díszvendége. A polgármester arról is beszélt, hogy a jó kapcsolat a Városok és Falvak Szövetsége keretén belül alakult ki. Az is közös a két település között, hogy mind a kettő település fő bevétele az idegenforgalomból realizálódik. Tihanyban és Gyulán is jelentős gasztronómiai élmény a hal és a víz – fogalmazott.

Kiss Miklós Zsolt a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kihangsúlyozta, hogy mára a magyar turizmus egyik állandó ékköve lett a Garda Fesztivál, ami idényhosszabbító és rengeteg vendéget vonz a térségbe.

A nosztalgia hajókázás közben útba esett a Tihanyi Kút, ahol a gardák „vermelőhelyét” lehet megtekinteni. Hidegben a gardák összegyűlnek, hatalmas csoportokban mozognak, ezt figyelték a dombtetőkről a „látó”, figyelő emberek és jelezték a halászoknak, hogy a jó fogás reményében hol vessék ki hálóikat. Szent Miklós kikötött a Garda emlékműnél, amit megkoszorúztak. Ezt követően a halászok emlékére a Balatont is megkoszorúzták.

A hajóállomáson kosárban bemutatták a gardát, amit rengetegen fotóztak. A menet elindult az apátság templomába. Az idei évben több, mint kétszáz érkezett az ország különböző borvidékéről, reprezentálva harminc borlovag rendet. A templomban dr. Korzenszky Richárd beszédében felhívta a család jelentőségére a jelen lévők figyelmét, és arra, hogy a gazdaság csak is boldog-kiegyensúlyozott családokkal képzelhető el. Majd megáldotta az újbort és a halat.

A népes menet a Pisky sétányon elindult a Visszhang domb felé, ahol a borlovagok kipróbálták a híres tihanyi visszhangot. Időközben a szőlővesszőt meggyújtották a hagyományos garda sütéshez. A gardát mindig 72-szer kell beirdalni, hogy jól átsüljön, majd sóval és piros paprikával ízesítették az orgona vesszőre feltűzött halat.

Hírportálunk képgalériája ITT tekintheőmeg!

A település vendéglői és kitelepülői is gazdagon készültek a gardából és egyéb finom halakból. Az illatosan gőzölgő tea mellet kipróbáltuk a forró levendulás szörpöt is, ami nagyon izgalmas ízvilágot eredményezett, és a hűvös szélben igazi vaskályha melegeként járta át a testet és lelket.

Nem érdemes messze menni Tihanytól, mert vasárnap is számos programmal és gasztronómiai élménnyel várják az érdeklődőket.

Vasárnapi programajánló:

2018. november 18. vasárnap
Mádl Ferenc tér:
11.00 Gyerkőc (fél)sziget a Főtéren
Toma és csapata mókái
Interaktív balatoni játszóház (NABE)
Kézműves foglalkozás
A brémai muzsikusok- bábjáték a Kincses színház előadásában

Tihanyi Tájházak (Pisky sétány 12.):
10.00 Mesterségek udvara a Tihanyi Tájházakban, kézműves játszóházak, gyermekfoglalkozások
11.00 Nordic Walking túra Galambos Lászlóval

Visszhang Domb:
09.00 Kezdetét veszi a halászlé- és halételfőző verseny a Visszhang dombon
A rendezvény díszvendége: Gyula városa
14.00 A halászlé és halétel- főző verseny eredményhirdetése
15.30 Tihany Gyermek Táncegyüttes műsora táncházzal
17.30 A színpadon: Pál Dénes
18.15 Sztárvendégünk: Hevesi Tamás
20.00 Garda bál a Búgócsiga együttessel

Kísérőprogramok:

Tündérsziget-Nagyi sütödéje
2018. november 17. szombat - november 18. vasárnap
Szombaton halászlé fő az udvarban, amit vargabélessel, vagy szórt rétessel kínálnak. Ezenkívül mind a két nap sok édes finomsággal, és forró italokkal vár mindenkit a "nagyi".

Tihany Régi Piac (Akasztó domb) 2018. november 17. szombat
Termelői piac várja a vendégeket.

Garda Vendéglő
2018. november 17-18.
A rendezvény ideje alatt tradicionális magyaros halételekkel várják a vendégeket.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!