Szoboravatással és a Pro Tihany díjak átadásával kezdetét vette a XVII. Gardália

balaton.vehir.hu 2018. 11. 16. 20:04

Pénteken délután a Belső-tó mellett felavatták a szőlőpréselő szobrát. Este átadták a Pro Tihany díjakat. 2018-ban Bujtor István posztumusz díját Bujtor Judit, Tihany francia testvérvárosának -Saint-Florent-le-Vieil- kulturális referense Marie Luce Bridier vette át.

 

Varró János Tihany alpolgármestere elmondta, hogy a szőlőpréselő immár a negyedik alkotás, amit szüreti menet útján felavatnak. Ez az alkotás is Beretvás Csanád faszobrász alkotása. Arról is szólt az alpolgármester, hogy évszázadokon keresztül Tihany volt az egyik település, ahol a vörös szőlőt termeltek a környéken ezért is a Cabernet Franc a település zászlós bora. Már I. András is úgy emlegette a településen élőket, mint földművesek és halászok, a környéken sokáig „gardásoknak” nevezték a félszigeten élőket – fogalmazott.

A Németh László színháztermében Tósoki Imre polgármester elmondta, hogy hagyományosan a Garda Fesztivál előestéjén adják át a díjakat, minden évben kettőt, azoknak, akik sokat tettek a település gazdáságáért, kultúrájáért.

Elsőként Bujtor István a Pogány madonna című filmjéből idéztek fel részleteket, a laudációt követően átadta a posztumusz Pro Tihany díjat Bujtor Juditnak, és Csáki Maronyák Éva festőművészt Balatont ábrázoló festményét, rajta Bujtor István Rabonbánt ábrázoló vitorlásával.

A francia testvérteleülésen és egyaránt Tihanyban, Tihanyért közel két évtizedes munkásságát ismerték el Marie Luce Bridier-nek, aki könnyeivel küszködve alig jutott szóhoz, nem vártam semmit, számomra a barátság a legfontosabb – fogalmazott. Ő szintén tulajdonosa lett egy a félszigetet ábrázoló festménynek, Csáki Maronyák Éva alkotásának. Az est során a Tihanyi Levendula Dalkör lépett fel.

Varró János és Beretvás Csanád

Részletes program:

2018. november 17. szombat
Tihany hajóállomás:
09.15 A Tihanyi Népzeneoktatás és a Tihanyi Hegyenjárók Táncegyüttes
fogadja a vendégeket
10.00 Nosztalgia sétahajózás a Tihanyi Kúthoz, a garda „vermelőhelyének” megtekintése,
a Garda szobor megkoszorúzása
11.30 A hal fogadása a Hajóállomáson
A menet felvonul az Apátság elé
Tihanyi Bencés Apátság:
13.30 A hal és az újbor megáldása
Tihanyi Tájházak (Pisky sétány 12.):
10.00 Geotúra a vulkánok és hévforrások világába
Találkozási hely: Tihanyi Tájházak
10.00 Mesterségek udvara a Tihanyi Tájházakban, kézműves játszóházak, gyermekfoglalkozások
11.00 Nordic Walking túra Galambos Lászlóval
Pisky-sétány:
Kézműves kirakodóvásár
Utcazenélnek a Tihanyi Népzeneoktatás növendékei és barátaik

Visszhang-domb:
14.00 Kezdetét veszi a Gardasütés
Rendezvénysátor:
14.00 Tihanyi Asszonykórus fogadja a vendégeket
14.30 Borrendi avatás
16.00 Pernahajder Campbell zenekar (Gyula) koncertje
18.00 Zoltán Erika show
20.00 Nosztalgia disco - DJ Aaron Wise

2018. november 18. vasárnap
Mádl Ferenc tér:
11.00 Gyerkőc (fél)sziget a Főtéren
Toma és csapata mókái
Interaktív balatoni játszóház (NABE)
Kézműves foglalkozás
A brémai muzsikusok- bábjáték a Kincses színház előadásában

Tihanyi Tájházak (Pisky sétány 12.):
10.00 Mesterségek udvara a Tihanyi Tájházakban, kézműves játszóházak, gyermekfoglalkozások
11.00 Nordic Walking túra Galambos Lászlóval

Visszhang Domb:
09.00 Kezdetét veszi a halászlé- és halételfőző verseny a Visszhang dombon
A rendezvény díszvendége: Gyula városa
14.00 A halászlé és halétel- főző verseny eredményhirdetése
15.30 Tihany Gyermek Táncegyüttes műsora táncházzal
17.30 A színpadon: Pál Dénes
18.15 Sztárvendégünk: Hevesi Tamás
20.00 Garda bál a Búgócsiga együttessel

Kísérőprogramok:

Tündérsziget-Nagyi sütödéje
2018. november 17. szombat - november 18. vasárnap
Szombaton halászlé fő az udvarban, amit vargabélessel, vagy szórt rétessel kínálnak. Ezenkívül mind a két nap sok édes finomsággal, és forró italokkal vár mindenkit a "nagyi".

Tihany Régi Piac (Akasztó domb) 2018. november 17. szombat
Termelői piac várja a vendégeket.

Garda Vendéglő
2018. november 17-18.
A rendezvény ideje alatt tradicionális magyaros halételekkel várják a vendégeket.

A rendezvény fővédnöke:
Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára, országgyűlési képviselő

A rendezvény védnökei:
Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere
Tósoki Imre, Tihany polgármestere

Támogatók:
Tihany Község Önkormányzat, Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., Vinitores Tychonienses Borlovagrend, Balaton Fejlesztési Tanács, OTP, UNIQA, WATERLAND

A műsorváltozás jogát fenntartják!

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!