Nyarat idéző tömeg Tihanyban

balaton.vehir.hu 2018. 05. 20. 21:18

Tihany, 2018. május 20., vasárnap - Pünkösdkor tartják a félszigeten a település immár VII. Tihanyi Pünkösdi Pálinka Piknik rendezvényt. Vasárnap is olyan hatalmas volt az érdeklődés a félsziget és a rendezvény iránt, hogy alig lehetett moccanni.

 Az eddigi helyszínek megváltoztatásával idén a piknik, a pálinka házak, a kézműves ételeket kínálók standjai és a színpad is a Mádl Ferenc téren kapott helyet. Az árusok és egyéb kézműves termékeket árusítók pedig a Pisky sétányon kínálják portékáit.

Rózsa Éva

Hírportálunk kérdésére Rózsa Éva a rendezvény és a Németh László Művelődési Ház igazgatója elmondta, hogy igaz a tér adottságai miatt kevesebb borház van jelent, mint az elmúlt években, de a jelenlévők hazánk legjavát képviseli csakúgy, mint a gasztronómia kínáat is. Majd hozzátette, hogy a háromnapos programkínálatot úgy  állították össze, hogy minden korosztály megtalálja a számára legkedvesebbet, a játszóháztól kezdve a koncertekig. Ottjártunkor  a Dég-ről érkezett Boróka Néptánc Együttes kápráztatta el a közönséget. Tudósításunk idején pedig még este 11 óráig a Búgócsiga zenéjére lehet utcabálozni.

Vásári forgatag a Pisky sétányon, páratlan balatoni panorámával

Guruló zongorával és zongoristával

A Boróka Néptánc Együttes

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!