Szent Márton napján tették le az alapkövet

balaton.vehir.hu 2010. 11. 11. 12:29

Ünnepélyes keretek között helyezték el a tihanyi turisztikai központ alapkövét csütörtökön délelőtt.

2010. november 11-én, csütörtökön 10.00 órai kezdettel tartották meg a Tihanyi Apátság „A Tihanyi Bencés Apátság komplex turisztikai fejlesztése” nyertes KDOP projektjének nyitórendezvényét valamint  tették le a projekt keretében épülő látogatócentrum alapkövét.

Tósoki Imre Tihany polgármestere kihangsúlyozta a beruházás fontosságát, annak turisztikai és egyházi meghatározó és kisugárzó szerepét a környékre. Tihany a jövőben is támogatni fogja a nem öncélú fejlesztéseket, azokat amelyek az itt élő emberek boldogulását elősegítik - fogalmazott a polgármester.

- Ünnep ez a mai, Szent Márton napján, hogy letehetjük az alapkövet, amivel a jövő számára, utódainknak is útmutatást mutathatunk - fogalmazott a perjel. Mindemellett öröm a jövő számára építkezni ebben a csodálatos műemléki környezetben, itt ahol a Kelet és a Nyugat, ahol a víz, a föld és az ég találkozik - mondta a bencés szerzetes.

A projekthez mintegy 150.5 millió forintot, vissza nem térítendő támogatást nyertek el a KDRFT pályázatán, amihez 23 milló forint önerővel járult hozzá a község. A beruházás várhatóan 2011. júniusára készül el. Az új létesítményben színvonalas körülmények között tudják a turistákat fogadni, tájékoztatni. Az apátságról 10 nyelven tájékoztatják majd rövid filmek segítségével az érdeklődőket. Az új épület több, mint 70%-a a föld alatt épül meg, így a párátlan tihanyi panorámát egyáltalán nem fogja befolyásolni az új létesítmény.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!