Kincsek a kerékpárút mentén-régészeti összefoglaló

Hogyan kerülnek a régészek a területre?

A tervezett nyomvonal több, ismert régészeti lelőhelyet is érintett, ezért a Veszprém Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya régészeti szakfelügyelet mellett járult hozzá a földmunkákhoz. A tervezett beruházási mélység legtöbbször a kivágott bozót gyökérzónáját érintette, ez pedig adott esetben 40-50 cm mélységet is elérte. Ebben a tartományban már nagy valószínűséggel kell számítani a régészeti jelenségek felbukkanására. Ezek detektálására pedig hozzáértő, szakavatott szem kell, amely észleli a különbséget a régészeti vagy nem régészeti, pl. geológiai anomáliák között – ezt a feladatot végzik el a múzeum régészei.

Miért pont ott?

A nyomvonal hosszú kilométereken kanyarog a tóparttól felfele a Szabadság-pusztai csatlakozóig. Több esetben meglévő, aszfaltozott utak bevonásával történt a kerékpárút kialakítása, a külterületeken viszont új pályatestet kellett kiépíteni. A földmunkák és ezzel együtt a régészeti megfigyelés ezekre a szakaszokra fókuszált. A kivitelezést végző Colas Út Zrt. munkatársaival együttműködve, a Laczkó Dezső Múzeum az ősz folyamán egymással párhuzamosan folyó munkálatok mellett dolgozott.

Október közepén a Felsőörs- Veszprém közötti szakaszon, a Peszej-nek hívott dűlőrészen több, kisebb-nagyobb foltot észlelt Kasza Katalin, a múzeum munkatársa, amely felkeltette a szakmai figyelmét. A foltok elhelyezkedésében egyfajta rendszert figyelt meg és a gödrök elszíneződése is régészei jelleget sugallt. A foltok nagyjából 250 méter hosszan jelentkeztek, majd soruknak vége szakadt.

A régészeti feltárás Felsőörs Község Önkormányzata támogatásával október végén elkezdődött.

Mi került elő?

Az időjárás szerencsére kedvezett a munkálatoknak: napfényes, meleg indián nyár volt, kívánni sem lehetett volna jobbat ebben az évszakban.

A klasszikus feltárással párhuzamosan műszeres lelőhelyfelderítés is folyt, azaz a múzeumbarát fémkeresősök átvizsgálták a humuszolt felszínt és a pályatest tükörfelületének kialakításakor géppel kitermelt földkupacokat. Szép régészeti anyagot sikerült így visszamenteni a meddőhalmokból, amelyek az önkéntesek segítsége nélkül elkallódtak volna, pl. a római kort bronz karperectöredék, egy filigrán, szép kidolgozású köves gyűrű, jól olvasható pénzek, a középkort pedig egy bécsi fillér képviseli. Több vasszeg is horogra akadt, amelyek önmagukban nem túl látványos darabok, de a korabeli élet nyomait villantják fel: az egykor itt éltek mindennapjaiban használt, sokszor fából készült tárgyainak rögzítését szolgálták, de ugyanígy rögzítettek tetőt, kocsit, bútort, miegymást. A szegek mérete, illetve kialakítása nem egy esetben a funkciót is sejteti. Ezeknek az egyszerű, látszólag érdektelen tárgyaknak a segítségével tovább árnyalható az egyéb megfigyelések és a társleletek által kirajzolt kép az egykor élt világról.

A környéken, korábbi terepbejárásokból, számos korszak és itt megforduló nép megtelepedésének ismerjük a nyomait. A mostani feltárás révén egy neolit, azaz egy újkőkori település részletét azonosítottuk. A Kr. e. 4800- 4500 közötti évszázadok alatt, egy termelő életmódot folytató kis közösség élte itt a mindenapjait. A finoman előkészített, igényes kivitelű edénytöredékek a lengyeli kultúra néven számon tartott népességre utal, amelyhez az itteni lankák közt gazdálkodó közösség is tartozott. A feltárási területen nagyobb méterű oszlophelyek sorát találtuk meg, amely vélhetőleg egy, akkoriban jellemző, nagyobb méretű lakóház részletére utal. Ezek a házak a felszínre épültek, hatalmas faoszlopok alkották a vázát és általában egy-egy nagycsalád, azaz 15-20 ember szállásaként, lakótereként szolgált.

Alig 25-30 métert megtéve aztán évezredeket ugrunk át hirtelen. Egy helyszínen vagyunk, de szinte végtelen távoli időben egymástól.  Az ásatáson ugyanis sikerült egy szeletkéjét feltárnunk az ez idáig csak felszíni nyomokból ismert, a dűlőrésznek is nevet adó, az Árpád-korban kialakult Peszej falunak. Az intenzív, vörösre égett agyagrögökkel kevert, faszéndarabos törmelékkel visszatemetett gödör anyaga valóban gazdagnak mondható: legalább háromféle, eltérő formájú főzőfazék, egy kisebb, durvább formavilágú csésze vagy bögre mellett állatcsontdarabok, vas késpenge került napvilágra. Az állatcsontok vizsgálata révén lehetővé válik majd a falu korabeli állattartási szokásai mellett a táplálkozásra vonatkozó ismereteink bővítése is. A gödör maga vélhetőleg agyagnyerő gödör volt, amit aztán a településen keletkezett szeméttel, „sitt”-tel feltöltöttek. Ami információhordozó a tárgyak mellett, maga a törmelék. Jellege alapján nem egy leégett paticsfalú építmény maradványával volt dolgunk, hanem egy tönkrement kemence hulladékát, törmelékkét hordták bele az akkor épp használaton kívüli gödörbe, az ott tönkrement edényezettel együtt. Így válik láthatóvá az is az egykori faluból, aminek valódi nyomát nem, csak közvetett bizonyítékát látjuk.

A régészet számára nem a nemes anyagú, míves kidolgozású tárgyak képviselik az igazi értéket, hanem azok, amelyek a legtöbbet mesélnek az egykor éltek mindennapjairól. A legértékesebb sosem maga a tárgy, hanem mindig a tárgyakban rejlő információ, annak mennyisége. Ezért nagyon fontos, hogy pontosan ismerjük a tárgyak előkerülési helyét, a lelőhelyen és a régészeti objektumban található pozícióját – ennek megállapítására napjainkban is a leghitelesebb módszer a régészeti feltárás. A kontextusából, a környezetéből szakszerűtlenül kiemelt lelet elveszti mindazon információtartalmát, amivel közelebb juthatunk az egykori település társadalmi, gazdagsági viszonyainak, helyzetének felderítéshez. Minden alkalommal, amikor nem hitelesített, nem dokumentált módszerrel történik a lelet kiemelése, egy kapu zárul be a múltra, a múltunkra.

Csirke Orsolya, Laczkó Dezső Múzeum, igazgatóhelyettes