Új hullám...

balaton.vehir.hu 2020. 11. 05. 09:25

Pataki Júlia, a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület menedzsere számol be a tapasztalatokról.

 Sok gondolat kavarog bennem, hiszen sok mindenkitől, sokféle véleményt hallok, Budapestről, vidékről, szálláshelyekről, karácsonyi vásárokról, vannak eltérő álláspontok, a bizonytalanság azonban stabil pont.

Ez az év továbbra is a tervezhetetlenségről szól. Nehéz helyzetben vannak a vendéglátóhelyek, a szállások, a turizmus szolgáltatói. A tegnapi bejelentések után már a mai délelőtt látszott, hogy az egyébként is  kis számú, korlátozásokkal és óvintézkedésekkel megtartott rendezvények közül is sok elmarad. A Balaton térsége talán kicsit jobb helyzetben van mint a főváros, vagy a nagyobb karácsonyi vásároknak helyet adó települések, hiszen a nyári hónapok adtak egy kis lehetőséget a fellélegzésre,  azonban itt is sokak megélhetését segítené biztosítani a vendégek egyenletesebb elolszlása év közben. Nagy terhet ró a vendéglátóhelykre is, hogy a vendégek viselkedéséért tulajdonképpen ők is felelősségre vonhatók, hiszen, ha valaki nem tartja be a szabályokat, fel kell szólítaniuk, ha továbbra sem tesz eleget a vendég az előírásoknak, fel kell szólítaniuk a távozásra, végső esetben pedig rendőrt kell rájuk hívni. Azt, hogy az ünnepek időszakában mire számíthatunk, lesznek-e a tavaszihoz hasonló szigorítások, egyelőre nehéz megmondani.

A 2020. 11. 03-i intézkedésekkel és a vírus második hullámával kapcsolatban a turizmus területén újabb kérdések merülnek fel. Jelenleg utazási tilalom ugyan nincs érvényben, a szálláshelyekre sem vonatkozik vendégfogadási korlátozás, azonban a járvány sokakat visszatart. Sokakat viszont épp ellenkezőleg, vidékre csábít, szívesebben töltik a természetben idejüket, mint nagyvárosokban. Ezt mutatja múlt heti 2kilátó éjszakai teljesítménytúránk is, melynél kb 80-100 főre számítottunk, ehhez képest rekordszámú, közel 250 túrázó vett részt. Egyrészt ez a program még a korlátozások előtt valósult meg, másrészt vonzerő lehetett az is, hogy a túrázók egyénileg teljesítették a távot, tehát nem tömegrendezvény volt és az időjárás is kifejezetten kellemes, enyhe volt még éjszaka is, azonban azt gondolom, összességében nagyon szívesen mozdulnak ki az emberek a szabadba továbbra is, talán hangsúlyosabban, mint a korábbi években.

Térségünkben az adatjokból azonban látszik, hogy a júliusi, augusztusi, kiemelkedő forgalom ellenére is drasztikusan esett a vendégéjszakák száma, a fesztiválok, nagyobb rendezvények elmaradása több tízezerrel csökkentette az érkező vendégek számát, illetve a tartózkodási idő hosszát. A szezonálisan nyitva tartó helyek talán összességében könnyebben tudják átvészelni ezt az időszakot, az egész évben nyitva tartó szolgáltatóknál azonban, illetve a rendezvényekre szakosodott szolgáltatásoknak  nehéz a helyzetük.

Jelenleg utazásra buzdítani nem helyes, hiszen ilyen napi fertőzésszám és halálozási szám mellett hatalmas az egyéni felelősség, fontos lenne, hogy mindenki csak annyit mozduljon ki, amennyit muszáj és csak annyit érintkezzen másokkal, ami elkerülhetetlen.  Kiemelten fontos, hogy vigyázzunk egymásra! Csak remélni tudjuk, hogy ez a mostani állapot tavaszra csak egy rossz emlék lesz és újult erővel vághatunk bele a tavasz–nyári tervek megvalósításába és érkezhetnek majd a vendégek a Kisfaludy pályázat segítségével megújuló szálláshelyekre és csodálhatják a virágzó mandulafákat, a tavaszt és az új élet hírnökeit.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!