Egyre népszerűbb az alsóörsi strandszínház

balaton.vehir.hu 2019. 07. 08. 18:25

Alsóörs, 219. július 08., hétfő – Az idei strandszezon színdarabjait ismertette Vándorfi László a Pannon Várszínház igazgató-rendezője, stílszerűen az alsóörsi strandon.

 A megjelenteket Ferenczy Gábor Alsóörs alpolgármestere köszöntötte, aki elmondta, hogy az idei évben is folytatódik a sikeres strandszínházi sorozat, kiegészítve a gyermekeknek szóló zenés-táncos-játszadozás a gyermekpancsolónál. Arról is beszélt, hogy jövőre már a megújult Amfiteátrumban mutatja be a Pannon Várszínház a Hair musicalt.

Vádorfi László, Ferenczy Gábor és Molnár Anikó

Vándorfi László elmondta, hogy A Pál utcai fiúk musicalt július 17-én 18.00 órai kezdettel mutatják be a strandon, amit már 110. alkalommal játszik a társulat, majd augusztus 13-án a Csinibabát láthatják a nézők, mindkét előadás este nyolc órakor kezdődik. Idén az alsóörsi strandon lesz a premierje a Kalóz kalandnak, a gyermek pancsolónál, július 14-én, 27-én, augusztus 3-án, 10-én és 17-én, az ötven perces zenés-táncos-interaktív játszadozás mindig 11órakor kezdődik.

A nyár folyamán a színház társulata mintegy 52 előadást tart Kőszegtől Debrecenig és a Balaton térségében.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!