Közel egymilliárd forintos beruházások valósulnak meg idén Alsóörsön

balaton.vehir.hu Forrás: Szendi Péter 2019. 01. 22. 11:27

Több száz millió forintos fejlesztések valósulnak meg idén a településen. Ugyanakkor szeretnék Alsóörs arculatát, a falusiasjelleget továbbra is megtartani, amellett,hogy a turizmus a húzóágazat – hangsúlyozta Hebling Zsolt polgármester, aki szerint az egyik legfontosabb cél továbbra is a közösségfejlesztés.

 Már javában folynak a munkálatok a Merse-parkban, ahol a szorgos munkáskezek térköveket helyeznek le, ezzel is igényesebbé téve a sok ember által látogatott parkot. A település első embere büszkén mondja, hogy tíz sikeres pályázatuk van, melyet a 2019-es esztendőben kell megvalósítaniuk vagy elkezdeniük. A legnagyobb volomenű beruházás a Veszprém-Felsőörs-Alsóörs kerékpárút, melynek költsége megközelíti a 400 millió forintot. A Varázserdő projekt szintén idén valósul meg, mintegy 300 millió forintból. A két sikeres TOP-os pályázat után további beruházásokról tesz említést Hebling Zsolt polgármester. 

 
– Az óvoda konyhájának a fejlesztésére szintén kaptunk állami forrást. Az engedélyezési terv már meg van, jelenleg a kivitelezési terven dolgoznak a szakemberek. A 32 millió forintos támogatáshoz, hozzávetőlegesen az önkormányzatnak is ennyit kell majd hozzátennie, de erre nem sajnáljuk a pénzt, mert egy európai normáknak megfelelő, minden igényt kielégítő konyhánk lesz, amely ellátja gyermekeinket és a szociális étkezőket is. Folytatjuk az Endrődi utca járdájának a további felújítását, a postától egészen a Szabadság térig a belügyminisztériumi pályázatnak köszönhetően. 
 
Régi elképzelés, hogy az ófaluban tájházat alakítanának ki. Most a gazdasági épületre nyertek 12 millió forintos pályázati összeget. A Sirály park fejlesztésére a Balaton Fejlesztési Tanácstól 15 millió forint támogatást kapott Alsóörs, melyhez ugyanennyit kívánnak a költségvetésből hozzátenni. Nyárra szeretnék elérni, hogy a strand mellett egy igényes park létesüljön. Munkagépek beszerzésére is sikeresen pályáztak, ráadásul idén is kiadnak több könyvet, az egyiket nevezetesen a méltán híres Alsóörsi Csipkeműhelyről. 
 
-Szerencsére Alsóörsön sok játszótér van, melyeket a gyerekek ki is használnak, de egy Leader-pályázatban bízva, újabb játszóteret építenénk a May János utca melletti zöldfelületen. Minderre azért van szükség, mert ott gomba módra szaporodnak a házak. Egy térségi pályázatnak köszönhetően pedig kajak-kenu sportágat alakítanánk ki. Ugyanakkor vannak még függőben lévő pályázataink, és ha azok is sikeresek lesznek, akkor elmondhatjuk, hogy közel egymilliárd forintos fejlesztések valósulnak meg idén Alsóörsön – zárta szavait Hebling Zsolt polgármester.
A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!