Endrődi Szalon vendége volt: Dankó Dalma

Mindenszentekhez közeledve az idei év utolsó Endrődi Szalonjának témája a halottakhoz fűződő hiedelmek, szokások, kultusz volt a szombat esti beszélgetés témája.

Somorjai Horváth Piroska vendége ezúttal Dankó Dalma művészettörténész volt, aki az ország három legfurcsább múzeuma közé sorolt Kegyeleti Múzeum igazgatója. Munkahelye a Fiumei úti Sírkert egyik épületében található, s egyáltalán nem furcsa, inkább érdekes, érdeklődésre és tiszteletre érdemes az a gyűjtemény, melyet a múzeum tár a látogatók elé.

Teleki Gergő zongoraművész Rachmaninov Cisz-moll prelűdjével teremtette meg a hangulatot a beszélgetéshez, amit jól előkészítettek a művelődési ház munkatársai a terem elrendezésével, a gyertyákkal, a témához illő miliő megteremtésével. A zongoraművész magyarázatot is fűzött a kevéssé ismert darabhoz, mely a szerző egy rémálmából fakadt, az elevenen eltemetés nyomasztó élményéből. Dankó Dalma mesélt arról, hogy a középkorban ez sem volt egészen ritka, a temetéstörténetből tudni lehet, hogy a sírból kiálló csengő éppen arra szolgált, hogy a tévesen halottnak vélt s eltemetett ember segítségért tudjon folyamodni. Legenda valószínűleg, de elégtételként szolgáló legenda, hogy Haynau, az aradi vértanúk vérbírája is ilyen sorsra jutott.

A Fiumei úti Sírkert nemzeti kegyeleti hely, s ott sétálva nem az elmúlás szomorúsága tölti el az embert, hiszen nemzeti múltunk elevenedik meg a sírok közt járva az árnyas öreg fák alatt. A mi kedves Endrődi Sándorunk is ott nyugszik. Egy napot is elbolyonghatunk itt akár: történelmünk, irodalmunk, tudományunk nagyjainak síremlékei közt sétálva inkább a csodákra figyel az ember. Az árkádsor szép szobraira, melyet gazdag polgári családok kezdtek emelni halottaik emlékére; a síremlékként állított szobrok is, nem beszélve a neves személyiségek mauzóleumairól (Kossuth, Deák, Batthyány…) elismert korabeli alkotók, mesterek kezemunkáját őrzik.
Ady szobrát egy pályázat kapcsán Csorba Géza alkothatta meg. Teremtett egy atlétikus testű szobrot, sokan bírálták később emiatt, hiszen Ady nem volt ilyen. A szobrász a szellemi nagyságát akarta ebben kifejezni.

1849 virágvasárnapján, az áprilisi isaszegi csata elesettjeit temették el először itt, innen indul a temető története. S a múzeumé honnan? Ezt is megtudtuk Dankó Dalmától. A Budapesti Temetkezési Intézet vezérigazgatója, Ladányi Jenő kezdeményezésére 1992-ben kezdődött a gyűjtőmunka Sanxtus Zoltánnal. Tárgyak, dokumentumok, a gyásszal kapcsolatos relikviák, textíliák gyűltek, fotók a nagy temetésekről…… folyamatosan gyarapodó, gazdagodó gyűjtemény lett mára. A kivetített képekkel erősített beszélgetés sok érdekes, mára már feledett, de a múltban élő és használt, alkalmazott szokásról is szólt. Vajon hányan tudják közülünk, hogy a régi magyarság a fehér gyászt tartotta, s ez Koppány földjén, a Somogyban az 1930-as évek közepéig is élt még?
Hideglepedőre fektették a halottat a háznál, de kor szerint hímzettre, pl. a piros a gyerekkor színe volt. Kolostorkoszorút az apácák készítették későbbi koporsójukra aprólékos munkával. Ha fiatalon meghalt egy lány, menyasszonyi koronát készítettek neki, eljátszották a nem megélt, halától legázolt élethelyzetet. A halotti maszk készítése természetes és elfogadott volt nevesebbeknél. Láttuk képen Kossuth halotti maszkját, s hallottunk arról, Ady halálakor hányan ültek az ágyánál.

A gyűjtemény egyik legbecsesebb darabja az Apponyi-hintó, mely a főváros megrendelésére készült, az akkor híres Misura Kocsigyár egyik utolsó, 1930 körül készített darabja, gazdag fafaragásokkal. A kocsi a második világháború alatt eltűnt, majd kalandos és méltatlan tyúkketreci szolgálat után került restaurálásra a múzeumba.
Chopin Gyászindulója felezővonalat húzott a beszélgetésben.

Mindenki fél a haláltól, ami törvényszerűen bekövetkezik. Ezért az emberi lelemény azt gondolta, kifoghat a halálon, ha kifigurázza. Talán nem csak a szaploncai temetőben olvashatók tréfás rigmusok az élet múlásáról, amelyeket a helyi kántor fabrikált harminc krajcárért. De lakodalmakban is eljárták Bene Vendel táncát, mely kendős, kaszás rémítés volt az életért a halál ellen. Játszottak áltemetéseket farsangkor. Incselkedtek a halállal, zajkeltéssel zavarták el a halál félelmét.
Némi világi kitekintést is láttunk képeken: Mexicóban divatos egy hatalmas rózsaszín papírmasé fekvő báb (Calavera-báb), Ghánában az elhunytra jellemző koporsó készül, s ezekben az országokban nem szomorúan emlékeznek. Sorolhatnák még….

Az est végén Liszt Ferenc Temetés c. darabja hangzott fel. Sokáig azt gondolták, hogy ezt Chopin halálára írta, később bizonyítottá vált, hogy az aradi vértanúk emlékére.
Gazdagító este volt! ^{Csiszár Edit}

^{Fotók: Nagy Veronika és Zórád Ferenc}