Múzsák a világbéke szolgálatában – Dr. Bíró András kiállítása Budapesten
balaton.vehir.hu Forrás: Kovács Piroska Fotó: Kovács Piroska 2011. 03. 04. 09:32 |
Festményeinek jó részéhez második otthona, Alsóörs adta az ihletet - nyilatkozta a festőművész.
Egy patinás Bajza utcai palota, az Egyetemes Béke Szövetsége (UPF) budapesti székháza adott otthont ezekben a napokban az alsóörsi kötődésű szemész főorvos, Dr. Bíró András festményeinek az „Egészségügyiek a művészetben” című rendezvény keretében.
Mi késztette a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Szemészeti Osztályának osztályvezető főorvosát arra, hogy ecsetre cserélve a szikét, festményeken örökítse meg emlékeit, álmait?
-A képzőművészet iránti érdeklődésem nem új keletű, középiskolás koromra datálódnak a kezdeti próbálkozások. Az első festményem - becses emlék ma is - az a két szál rózsa, amit feleségemnek, Évának festettem még 1958-ban. Ő volt az, aki nyugdíjba vonulásom alkalmából meglepett a festéshez szükséges kellékekkel. Azóta ez a hobbim. Annál több nem lehet, hiszen sohasem tanultam, a szemészet terén végbement dinamikus változások pedig kizárták azt, hogy az ember a szakmán kívül mással is foglalkozzon.
Mit jelent önnek a festés: kikapcsolódást, örömforrást, avagy egyéb célja is van vele?
-Amióta ecsetet fogtam a kezembe, másképpen látom a világot. Szeretném ezt másoknak is megmutatni. Negyven évig azon fáradoztam, hogy minél több betegnek adjam vissza a látását, hatodik éve pedig azon, hogy színeket és hangulatokat vigyek a családom, a barátaim, a környezetem életébe. Az ars poeticam megegyezik Herbert Casson gondolatával, aki azt mondta, hogy annak az életnek, amelyet érdemes megélni, az a titka, hogy az ember találjon magának hasznos életcélt. Én megtaláltam.
Eddigi életműve tematikus képekből tevődik össze. Honnan merít témát?
-A téma megválasztása lelki dolog számomra, ezért erős kötődéseim vannak a festményeimhez. Minden képhez számos gondolat, érzés, hangulat, öröm társul, amit családom tagjaival együtt éltünk meg. Néha megállunk egy – egy kép előtt, és előjönnek azok az emlékek is, amelyek nem is jelennek meg a vásznon, csak bennünk élnek. Többnyire utazásaink élményei ezek, nemcsak a táj szépsége, hanem az emberek is, akiket láttunk, akikkel találkoztunk. Egyetlen arc mögött megjelenik egész Alexandria, vagy a mindent megértő bölcsesség egy kopt szerzetes méltóságában. Sok mindenre emlékezünk ilyenkor: a közelgő vihar fenségétől a mosztári bosnyák – török ruhapróba derűs pillanatáig, halljuk a kirakodóvásár zsivaját, érezzük a francia sajtok, szalámik ízét. Szívesen festek fényképről, de ezek a képek nem szolgai módon készült másolatok, változtatok a színeken, valamit hozzáteszek, vagy elveszek.
Festményeinek jó részéhez második otthona, Alsóörs adta az ihletet.
-A Balaton és környéke a másik téma, ami foglalkoztat. Kiapadhatatlan forrás. Több mint harminc évvel ezelőtt kellemes otthont teremtettünk magunknak ebben a szép községben. A békét, a nyugalmat, ami nekem az alkotáshoz kell, itt megtalálom. Nyugdíjas korom óta különösen sok időt töltök a tó közelében. Szeretem a színeit – különösen a víz színét – a változékonyságát, a hangulatát, amelyet a fényviszonyok nagyban befolyásolnak. Példa erre a „Hajnal a Balatonon” című festményem, amit kifejezetten érdekesnek találnak. De jó felfedezni egy régi pincesort is, miként azt egyik legkedvesebb munkám , a „Tavasz a pincesoron” is bizonyítja, és az sem baj, ha megkínálnak egy pohár borral.
A kedvtelésből kezdett festészet akkor vált komolyabbá, amikor egymásra talált ön és a MOKK, azaz a Magyar Orvos- Író Képzőművészek Köre, melynek munkájából tevékeny részt vállal. Közös kiállítások, valamint a Dunaújvárosban rendezett első önálló tárlat fémjelzi a Béke Házához vezető utat.
-Ötven képet festettem eddig életemben, közülük huszonhat került most a Bajza utcai székház falára. Ez a kiállítás az Egyetemes Béke Szövetsége és a Magyar Orvos Muzsikusok Egyesülete közös rendezvénye keretében látott napvilágot. Az ENSZ égisze alatt működő szervezet célja az, hogy hirdessen egységet a világ békéjéért, harcoljon a háború ellen, közelítse egymáshoz az embereket, a családokat világi és egyházi alapon. Ezen gondolatok jegyében, szép számú érdeklődő jelenlétében nyitotta meg a kiállítást Krebsz Tibor, az Egyetemes Béke Szövetség elnöke. Az est háziasszonya és rendezője Kósáné Kertai Daisy egyesületi elnök, békenagykövet volt.
A világbéke jegyében múzsák is találkoztak.
-Igen, a képzőművészet és a zene jól kiegészíti egymást. Johann Sebastian Bach művei ezúttal hegedűn szólaltak meg Dr. Greschik István főorvos tolmácsolásában. Ehhez adtak díszletet a képek. A hangversenyt és a kiállítás megnyitót kötetlen beszélgetés zárta. Örülök, hogy elfogadták a meghívást a vendégeim – köztük neves személyiségek –, az pedig kimondottan jó érzéssel tölt el, hogy nemcsak ők nyugtázták megelégedéssel a látottakat, és nemcsak ők bíztattak a folytatásra, hanem ismeretlen látogatók is.
Hol láthatjuk legközelebb a műveit?
-Legközelebb 2011. május 7-én 15 órakor Tihanyban kerül sor az egészségügyi dolgozók nemzetközi megmérettetésén, ahol két festményt mutatok be.
Megosztás
A rovat további cikkei
- Alsóörsi utcamesék 5. - Sebők Soma
- 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulóján
- Alsóörs: Telekom kézilabda edzőtáborok - 2021.
- Mandulavirág teljesítménytúra
- Alsóörsi utcamesék: Dr. Iklódy - Szabó János
- Alsóörs: Strand felújítási munkálatok
- Pszichológusi konzultáció
- Alsóörsi utcamesék: Fábián József
- Alsóörs: Rejtélyes farongálás miatt nyomoz a rendőrség
- Rendkívüli hideg várható!