Több ezren tomboltak Suzi Quatro koncetrjén

balaton.vehir.hu Fotó: Bagdi Ádám 2009. 06. 12. 22:36

A világsztár most sem tagadta meg magyar származását, amikor a csillagos ég felé mutatva mondta: édesanyám magyar volt, és most a mennyországban van.

Másfél órás koncert, több ezer fős nemzetközi nézősereg előtt, a 10. jubileumi Harley-Davidson találkozón Alsóörsön.  Ez az a kissé rekedtes hang, amit senkivel nem lehet összetéveszteni, ez az a basszusgitár a lány nyakában, amivel 1973-ban berobban a rock and roll világszínpadára, a 48 Crash és a „Can The Can” című számaival.

Suzi Quatro kortalan. Hangja semmit sem vesztett az elmúlt évtizedekben a korábban megszokott ércesen dinamikus stílusából. Vérbeli profi, kikacsint a közönségre, énekeltet, fergeteges hangulatot képes teremteni. A tömeg legtávolabbi pontján is észreveszi a legkisebb rezzenések, amikre azonnal improvizál.
Suzi Quatro 1950. június 3-án született Ditroitban. A világsajtó énekesnek, színésznek, rádiós műsorvezetőnek (saját műsorát éveken keresztül vezette a BBC-nél Londonban), szövegírónak aposztrofálja.

1964 óta több mint 45 millió lemezt adott el. A koncert negyedik dalaként felcsendült az If You Can't Give me Love című szám, amit a Stumblin' In követett és a soha el nem maradható She's in Love With You is elhangzott. A 70-es, 80-as évek bálványa semmit sem változott, maradt ugyan az a bőrszerkós, lázadó rock and rollere. Aki ha kell félelmetes hangerővel szólaltatja meg a közönségét, de ugyanakkor az egyik legszebb, lírai rock számával a Michael-lel képes könnyet előcsalogatni a legkeményebb rocker motoros szeméből is. Zenéje mind a mai napig több generációhoz szól. Talán ezért sem véletlen, hogy az elmúlt évben közel hetven koncertet adott. Az egykoron a Smokie frontemberével, Chris Normannal énekelt duett, a Stumblin’ In, is felcsendült a színpadon.

Suzi Quatro feszes bőrruhában, basszusgitárral a nyakában, kőkemény zenét játszik. A rock klasszikus számait hallhatta ma éjjel mindenki.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!