Még figyelmesebben Tihanynál - Tartani kell a hajózási útvonalat

balaton.vehir.hu Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség 2020. 06. 13. 14:44

Az év elején a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. konzorciumban a Magyar Országos Horgász Szövetséggel úgynevezett „akadókat”, köznyelven süllőfészkeket telepített a Balatonban, Tihany közelében.

 A Vitorlázz Itthon értesülései szerint ezeket a műtárgyakat a héten ideiglenes jelleggel sárga bójákkal körülkerítették, ugyanakkor éjszaka, vagy szürkületben nem láthatóak a jelenlegi ideiglenes jelzések. Információik szerint hamarosan kardinális jelzések is kikerülnek az érintett veszélyes helyek közelébe. Kiemelten felhívjuk a figyelmet a Tihanyi-szorosnál való áthaladáskor, valamint a Zamárdi előtti vízterülethez közelebb hajózáskor a már kihelyezett és általunk ismert kardinálisok figyelembevételére, és a hajózási útvonal megtartására, annak érdekében, hogy az esetleges balesetek elkerülhetőek legyenek.

2020. január 15-én jelent meg híradás a Balatoni Halgazdálkodási Zrt honlapján, mely szerint élőhelyfejlesztési munkálatok zajlanak a Sajkodi-öbölben. A beruházás keretében Tihany környékén összesen nyolc darab mesterséges ívóhelyet létesítettek.

A hajózás szempontjából a legkritikusabb a Tihanyi Hajós Egylettől nyugati irányba található műtárgy, mely bár a kardinális jeleken kívül esik, a hajózás szempontjából különös odafigyelést igényel. Az általunk megkérdezett földmérő szakértő szerint a nevezett kőszórás helyén a Balaton hivatalos vízmércéje alapján mért 1,20 méteres vízállás esetén az eredeti vízmélység a területen 1,90-2,90 méter között volt.

A kőszórás felett most ugyanezen vízállás esetén a 90 cm-re csökkent a mért keresztszelvények szerinti legmagasabb ponton. A mért keresztszelvények között kisebb vízmélység is előfordulhat – hívta fel a figyelmet a Vitorlázz Itthonnak a szakember.

A vitorlázóknak a THE közeli kőszóráson túl még két helyszínre kell kiemelt figyelemmel lenniük. Az úgynevezett 7-es és 8-as számú ívóhely Zamárdihoz közelebb eső partszakasz és a Szántódi-rév közé létesült és bár a hivatalos hajózási útvonalon kívül esik, ráadásul a vitorlázás szempontjából eddig is viszonylag csekély vízmélységű területről lévén szó, itt is érdemes szabályokat a hajózási útvonalakra vonatkozó szabályokat betartva hajóznunk, főként ha Zamárdi Harcsa utcai, vagy Keszeg utcai vagy ahhoz közei terület kiindulásunk pontja esetleg tervezett érkezésünk helyszíne.

A mesterséges ívóhelyfejlesztés legnagyobb hányada a Sajkodi-öböl területeire, azon belül is a MOHOSZ kikötője előtti vízterületre összpontosul. Ugyanakkor érdemes ezekre is odafigyelni, ha az Öbölben tervezünk vitorlástúrát, és partközeli horgonyzást. Az 1. számú ívóhely a Tihanyi-félsziget nyugati partja mentén fekszik, mintegy 120 méterre a Sajkodi Strandtól.

A 2-es számmal jelzett műtárgy a félsziget nyugati partjánál fekszik, a MOHOSZ Kikötő és a Sajkodi Strand közötti területen.

A 3-as számmal jelzett ívóhelyet a MOHOSZ Kikötő előtti területre, partközelbe helyezték.   A 4. és 5. számmal jelölt ívóhely pedig a MOHOSZ Kikötő és a Tihanyi Yacht Club közötti területre lett elhelyezve.

A Vitorlázz Itthon úgy tudja már megtörtént ezen jelzések elrendelésének felülvizsgálata. Jelenleg a sárga bójás jelzések ideiglenes jelzésnek tekintendők. A későbbiekben mind a nyolc ívóhelyen a sárga bóják helyett  kardinális jeleket helyeznek el.

Holczhauser András a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára elmondta: a Szövetség is kiemelten felhívta a vitorlázók figyelmét az érintett szakaszokon a vonatkozó szabályok betartására. Egyúttal örömét fejezte ki, hogy a Tihanyi-szorosba telepített ívóhelyek végleges jelölésének folyamat elkezdődött. Elmondta azt is, hogy a Szövetség továbbra is figyelemmel kíséri a helyzetet, és folyamatosan tájékoztatja a vitorlázótársadalmat a kommunikációs felületein keresztül, kiemelt figyelemmel a június végén tartandó Kékszalag tókerülő versenyre.

De mi is az az akadó?

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt tájékoztatása szerint ezen közkeletű elnevezés egy, az általános mederalakulatból kiemelkedő, természetes vagy mesterséges vízalatti tereptárgyat takar, vélt vagy valós funkciójától függetlenül. (A háló vagy a horog megakadhat benne.) A Balatonon akadón általában a jó haltartó horgászhelyeket értik. Attól haltartó egy akadó, mert a sivatagszerű mederből kiemelkedő „víz alatti kis szigeten” idővel egy sajátos ökoszisztéma alakul ki, többek között ívó- és búvóhelyet, táplálékbázist szolgáltatva a halaknak is, ezen belül adott esetben a speciális igényű, értékes őshonos balatoni halfajoknak is. A Balatonon jelenleg is száznál több akadó van, sok közülük mesterségesen létesített.  Mesterséges akadók hosszú sora található a déli part 2-4 méteres vizeiben Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár, Balatonberény községek előtt, illetve között.

Forrás: hunsail.hu

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!