Dragon bajnokság: tízből tíz

balaton.vehir.hu Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség 2019. 10. 03. 09:17

Az összes tervezett futamot sikerült megtartani a dragon és folkboat bajnokságon Tihanyban. Az idei bajnok a Nyári Mikulás, illetve a Natalie lett.

 Naponta három, az utolsó versenynapon pedig egy futamot tudtak megtartani az idei dragon és folkboat bajnokság rendezői Tihanyban, azaz minden az előzetes menetrend szerint zajlott. Az első két napon szinte az estébe értek a versenyek, csütörtökön a mezőnyök vége sötétben ért partot.

Változatos szelekben zajlottak a futamok, volt nyugati, déli, trükkös északi, erősebb északi, 5-től 16 csomóig terjedő szélerőben. A betétbójával versenyző foleboatok és a teljes up & down pályát futó dragon nagyjából egyszerre értek célba, így pörgősen lehetett indítani a futamokat - eltekintve attól, hogy bszinte minden menet között korrigálni kellett a pályát, időnként pedig halasztani is kellett a szél kialakulatlansága miatt.

A dragon mezőnyben 16 egység szállt vízre a bajnoki helyezésekért, közülük a Gömbös Lóránt kormányozta Nyári Mikulás csapata (Horgos Tamás és Majthényi Mátyás) nyert a Johanna (Kis-Szölgyémi Ferenc, Kiss Tamás, Vezér Károly) és a 7Arts előtt (Tenke Péter, Szörényi Ádám, Varga István) előtt. A klasszikus, azaz fa dragonook versenyében a Nemecsek végzett az első helyen. A folkboatok bajnokságát idén - kilenc induló közül - a Natalie (Kovács János Balázs, Faragó Gábor, Mészáros Ákos) nyerte a Mormota (Szamódy Zsolt Olaf, Győry Magdolni, Weinber Zsófia) és a Cinquecento (Ambrózy György, Stein Gábor, Szűcs Kristóf) előtt.

részletes eredményeket itt lehet nézni.

További fotókat itt és itt lehet nézegetni.

Fotó: Mag Andrea, Szűcs Ábel

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!