Nemzetközi zsűri érkezik Tihanyba

balaton.vehir.hu 2018. 06. 17. 18:37

Mint arról már beszámoltunk, Tihany ebben az évben sem marad nemzetközi megmérettetés nélkül. A felkészülés javában folyik a Communities in Bloom verseny zsűrizésére, a szakmai bíráló bizottság június 21-én érkezik és a települést másnap járják körbe.

 - A zsűrizésre szánt idő- ellentétben a tavalyi Entente Florale verseny szabályaival, amikor csak négy óra állt Tihany rendelkezésre- a most nem meghatározott, ezért sokkal több mindent tudunk megmutatni a félsziget értékeiből- mondta Petróczi Orsolya, a Tihanyi Legenda Kft. ügyvezetője, aki a versenyre történő felkészülést is koordinálja- Így bemutatkozhat az apátság új beruházása, a majorság, de megnézzük a kilátót és a Belső-tó partján is több időt töltünk. A zsűri meglátogatja a Limnológiai Intézetet is, mely tavaly az idő rövidsége miatt kimaradt. Természetesen nem maradhat ki a település központja sem, így végigsétálunk a Pisky sétányon, megtekintjük az apátságot, a Borsos Miklós teret és a Mádl Ferenc teret is.

Tihany madártávlatból (Fotó: balaton.vehir.hu)

Az értékelés szempontjai nagyjából megegyeznek az elmúlt évi Entente Florale környezetszépítő versennyel, amelyen tavaly Tihany arany minősítést szerzett, így már gyakorlott csapat készül a zsűri érkezésére. Idén is segíti Tihanyt a felkészülésben két szakember, akik tapasztalata tudása nélkül nehezebb lenne a folyamat. Sok még a tennivaló és a feladat, de az önkormányzat és a falugondnokság dolgozói is mindent megtesznek a sikerért. Petróczi Orsolya azzal a kéréssel fordult a lakossághoz, az intézményekhez és a vállalkozókhoz, hogy a mindenki a saját környezetét próbálja a lehetőségeihez képest tisztán tartani, ezzel is segítve a felkészülést, és azt, hogy a zsűri egy igazán szép, virágos, élhető és takaros képét láthassa Tihanynak.

Június 21-én, csütörtökön reggel nyolc órakor a település segítő szándékú lakói még egyszer végigjárják a falu utcáit, hogy elvégezzék az utolsó simításokat a zsűri érkezése előtt. A szervezők mindenkire számítanak az akción, aki szeretne tenni a településért. 

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!