Egész napos futófesztivál Tihanyban, Napfelkelte félmaraton a Káli-medencében

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2018. 05. 09. 13:48

Negyedik alkalommal rendezik meg május 26-án a Knauf Tihanyi Félmaratont, amely már második alkalommal lesz egész napos futófesztivál.

 Keczán Pál főszervező az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a verseny prémium jellegének megőrzése érdekében az idei évtől csökkentett létszámlimitet vezettek be, így az első 2300 nevező indulhat a 22,4 km-es távon. Hozzátette: a legfontosabb változás tavalyhoz képest az, hogy megfordították az útirányt, ezért a legmeredekebb részt lefelé kell teljesíteniük a résztvevőknek, így a félmaraton szintkülönbsége közel 400 méter lesz.

    A főszervező kitért arra is, hogy ezúttal is megtartják az "Azt meséld el..." előadássorozatot, amelynek keretében többek között a tavalyi győztes Staicu Simona ötszörös maratoni magyar bajnok hosszútávfutó mesél pályájáról és tavalyi visszavonulásáról, Lajkó Mónika ultrafutó személyes hangvételű motivációs előadása pedig arról szól majd "Hogyan küzdjük le a pánikbetegséget a futás segítségével?" 
    Keczán Pál hangsúlyozta, a Tihanyi Félmaraton 2017 óta már több mint egy futóverseny, az esemény ugyanis egész napos kulturális fesztivállá nőtte ki magát. A futókat és családtagjaikat a festői szépségű Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett környezetvédelmi területén, a Belső-tó mellett food-truck show és különféle kiállítók várják, az éjfélig tartó zenéről és jó hangulatról pedig DJ Dominique gondoskodik majd. 
    A szeptemberi Mapei Szigligeti Félmaraton szervezésében szintén főszerepet vállaló Keczán Pál bejelentette azt is, hogy új eseményként augusztus 19-én egy harmadik, egyedülálló futóversenyt tartanak ÚjHÁZCentrum Napfelkelte Félmaraton névvel. A révfülöpi vitorláskikötőből pirkadatkor 333 fő részvételével fog kihajózni a vízre egy katamarán. A futók a Balaton közepéről közösen nézhetik meg a napfelkeltét, mialatt lemezlovasok biztosítják a bemelegítéshez szükséges hangulatot, majd a mezőny a badacsonyi partra szállást követően elrajtol. A 21,2 km-es útvonal kerékpárutakon, a vízpart mentén, majd a Káli-mendencén át vezet el a régió egyik ékszerdobozának tartott Mindszentkállára, ahol azon a hétvégén kétnapos falunap veszi kezdetét számos érdekes programmal.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!