Az Európai Falu Megújulási Pályázat 2016-os díjátadása Tihanyban - képgalériával

balaton.vehir.hu 2016. 09. 09. 22:23

Péntek délután a Club Tihany adott otthont a 2016-os Európai Falu Megújulási díjátadójának, ahol közel 1000 ember gyűlt össze 24 európai településről.

Az ünnepséget a Tihanyi Bencés Iskola kórusa nyitotta meg, a 42. zsoltár feldolgozásával. Tósoki Imre, Tihany polgármestere köszöntötte a vendégeket. Köszöntőjében elmondta, hogy a tegnapi nap óta számos alaklom volt az ideérkező települések küldötteivel a találkozásra, és a határokon átnyúló barátságok kezdenek kibontakozni. Egymás megismerése, a kapcsolatok építése, ápolása pedig azt hiszem, szorosan hozzátartozik a megújítás szakmai céljainak megvalósításában. Együttműködés és lelkesedés nélkül ugyanis nincs igazi településfejlesztés. A lelkesedés és az együttműködés pedig éppen az emberi kapcsolatokból nő ki, azokból táplálkozik. A falumegújítási munka persze nem csak a lelkesedésről szól. Óriási tervezőmunka, kőkemény megvalósítás áll mögötte. Szakemberek mondják majd el véleményüket arról, hogy milyen kritériumok, kik feleltek meg leginkább, és értékeli a pályázó cél felé tett lépéseit. Mint azt a nyertes pályázat értékelésében is kiemelték, a tiroli Liess fejlesztése során az emberi és természeti erőforrások kímélése a falu magjának újjáfejlesztése, és a minden korcsoport igényeit figyelembevevő szolgáltatásfejlesztés, valamint a munkahelyek teremtése eredményei voltak a leginkább elismerésre méltók. A mottó a nyitottságról szól, ami az európai léptékű tapasztalatcserét állítja középpontba. A továbblépéshez mindig valami újat kell tanulni. A tapasztalat az, amiből a legtöbbet lehet tanulni, legyen az a sajátunk vagy másoké - fogalmazott.

Majd Kontrát Károly a Belügyminisztérium Parlamenti államtitkára mondta el köszöntőjét, melyben kiemelte, hogy két évvel ezelőtt az Európai Vidékfejlesztés és Falumegújítási Munkaközösség Tihanyt tüntette ki ezzel a nagyszerű elismeréssel. Erre ma is büszkék vagyunk, hiszen eddig nem volt példa rá, hogy ennek a megmérettetésnek Közép kelet- Európai díjazottja legyen. Tihany olyan település, amely halad a korral, reagál a változásokra, ezzel biztosítva hosszútávon is fenntartható fejlődését. Az önkormányzat az itt élő emberekkel valósítja meg fejlesztési programját, ahol egyaránt fontos a műemlékvédelem, vallási, történeti, építészeti, és kulturális hagyományainak megőrzése. Mindezt úgy, hogy közben a 21. századnak is megfelelő környezetet alakítson ki. Tihany országgyűlési képviselőjeként támogatom őket céljaik elérésében. Legfontosabb eredménye, a falvak közötti tapasztalatcsere, közeledés egymáshoz, az európai értékekhez. Biztos vagyok benne, hogy a díj ez évben is a legmegfelelőbb helyre került. Legyen béke!

 

Hírportálunk képgalériája ITT tekinthető meg!

A megnyitóbeszédet követően egy rövid zenés műsorral mutatkozott be a 2016 évi nyertes település, Liess. A műsort követően került sor a díjátadó ceremóniára, ahol mind a 24 pályázó település elismerő oklevelet kapott. A megmérettetésen indult falvak bemutatkozó kisfilmje hatalmas siker volt. A díjátadót követően, pedig a 24 kiállító stand nagy szeretettel várta az érdeklődőket. Helyi ételeket, kolbászt, sonkát, sülthúst, májasokat, sajtot, csokoládét, gyümölcsleveket, és természetesen sört valamint röviditalokat kóstolhattak a vendégek. Rengeteg apró ajándék és ismertető füzetek, könyvek segítenek abban, hogy még inkább megismerhessük Európa apró településeit, akik mindent elkövetnek azért, hogy szebbé, élhetőbbé, vonzóbbá tegyék lakóhelyüket.

A díjátadó ceremónia után került sor a hivatalos sajtótájékoztatóra, ahol Tósoki Imre, Tihany polgármestere arról beszélt, hogy 2014-ben az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy mi lehetünk ennek a fantasztikus versenynek a győztesei. És most, 2016-ban nekünk kellett megszervezni ezt az átadó ünnepséget. Mindamellett, hogy ez a díj, amit 2014-ben elnyertünk, ez nagyon sok elismerést hozott a településünknek. Nem csak itthon Magyarországon, hanem Európában is. Úgy gondolom, hogy óriási a marketingértéke egy ilyen díjnak. És lehet, hogy ez is benne van abban, hogy nem csak azok a fejlesztések, amelyeket az elmúlt öt-hat évben tudtunk megvalósítani, nem csak ez tud hozni a településünkre vendéget, hanem egy ilyen díj is. Azok a fejlesztések, amelyet elkezdtünk öt-hat évvel ezelőtt elérték a céljukat, hiszen nőtt a vendégéjszaka száma, a látogatók száma a településünkön, és ez azért nem elhanyagolható, hiszen Tihany elsősorban a turizmusból tud élni. Biztos vagyok benne, hogy jó döntést hozott a zsűri, amikor Liess-t emelte ki a rangos mezőnyből, és szeretnék polgármester Úrnak gratulálni!

A polgármester után, Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejesztésért felelős államtitkára beszélt arról, hogy teljes mellszélességgel támogatja Tihany települést, és a kormányzat is minden segítséget megadott ahhoz, hogy részben 2014-ben győzelem szülessen, és természetesen a mai rendezvény megszervezéséhez is. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ezek a települések, akik a mai napon bemutatkozhattak, mindegyik települést győztesnek tekinthetjük. Megismerhetik, hogy az adott települések egy-egy problémára milyen megoldást tudnak nyújtani. Ezekből a példákból nagyon sokat lehet tanulni a magyar települések vezetőinek is. Éppen ezért fontos, hogy ezeknek a díjátadásoknak legyen egy ilyen hatása is. A kihívásokra olyan megoldások szülessenek, amelyek valóban fenntarthatóak.

Theres Freiwald-Hofbauer, az AGRE ügyvezetője elmondta, hogy miért különleges dolog ezt a falumegújítási díjat megnyerni. Mert itt a teljességet díjazzák. Egy település életének teljességét vizsgálják, és egyetlen részletet sem hagynak figyelmen kívül, amikor a zsűri meghozza a döntését. A teljesség azt jelenti, hogy a polgárok nagyon aktívan részt vesznek a település életében. Hozzátartozik a gazdasági élet kialakítása, az oktatás, a kultúra. A polgárok kapcsolattartása, a polgárok egymáshoz való viszonya. 1990-ben kezdtük el ennek a díjnak az odaítélését, és kétévente kerül átadásra.

Végül Ing. Bock Hans- Peter az idei nyertes, Liess polgármestere beszélt arról, hogy náluk a mezőgazdaság jellemzi a település gazdaságát, de nagyon sok kulturális emlékkel is rendelkeznek, ahogy Tihany is. Nagyon sok a hasonlóság egyébként is, mert a településről szóló első okirat is abból az időből származik, mint a tihanyi, és nem csak kulturális kapcsaink vannak, hanem természeti környezetünk is nagyon jelentős. A hegyeink lényegesen magasabbak, mint itt Magyarországon. És nálunk nem az úszás, a fürdés a fő attrakció, hanem a síelés. Nagyon örülünk ennek a díjnak, a mai időkben különösen, amikor azt látjuk, hogy Európa igencsak széthúz. Egy ilyen díj pontosan azt demonstrálja, hogy Európa összetart, és az összetartást demonstrálja. Valószínű, hogy a problémáink azonosak Magyarországon és Ausztriában, tehát az ilyen kis települések problémája az, hogy az emberek elhagyják, elvándorolnak. Az a feladatunk, hogy a fiatalokat megtartsuk. És a kezdeményezők mi vagyunk a kistelepülések. Arra van szükség, hogy tegyünk is. Ehhez infrastruktúrára van szükség, és erről is gondoskodnunk kell. Nagyon örülünk ennek a győzelemnek, és bízunk benne, hogy másokat is ösztönözni fog, hogy részt vegyenek.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!