Matteo Massagrande festményeiből nyílik kiállítás vasárnap Tihanyban

balaton.vehir.hu 2016. 04. 29. 11:50

Veszprém, 2016. április 29., péntek (MTI) - Matteo Massagrande festményeiből nyílik kiállítás vasárnap a tihanyi Kogart Házban, a kortárs olasz festőművész alkotásai július közepéig láthatók a Balaton-parti városban - tájékoztatta az MTI-t a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Fertőszögi Péter elmondta, hogy Matteo Massagrande realista festőművész, aki letűnt korok emlékét idéző épületbelsőket ábrázoló képeivel a "régi dolgok előtt tiszteleg". Hozzátette: Matteo Massagrande egyéves előkészület után állítja ki festményeit, melyeket most láthat először a közönség. A művész 22 alkotása látható a kiállításon, közöttük épületbelsők, tájképsorozat és enteriőrök. Fertőszegi Péter szerint a művész nem konkrét épületeket és tájakat mutat be, hanem saját maga által gyűjtött élményanyaggal dolgozik. Művészete egyedülálló, hiszen amit ábrázol, az "tisztelgés a régi előtt", mindezt a legmodernebb technikával megvalósítva - fogalmazott a kuratóriumi elnök. Matteo Massagrande Padovában született, azóta is ebben a városban él, a nyarakat pedig több mint két évtizede a Kalocsa közelében fekvő Hajóson tölti, ahonnan felesége származik. Munkáiban így az itáliai művészet évszázados tradíciója összekapcsolódik a magyar táj, a magyar emberek szeretetével. Fertőszegi Péter arról is beszélt, hogy Magyarországon ez a második kiállítása a művésznek, korábban Budapesten voltak láthatók a festményei. A vasárnapi megnyitó ünnepségen jelen lesz Matteo Massagrande is. A művész következő kiállítása New Yorkban lesz, az év második felében. A tihanyi tárlat július 17-éig látható.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!